Házasságban, mégis magányosan

Antal Erika 2019. február 07., 14:57

A házasságban élők 60 százaléka magányosnak érzi magát – legalábbis a nyugat-európai kutatások szerint –, hiába nincsenek egyedül a felek, igazi társ nincs mellettük. De miért gyakori az egyetnemértés a férfi és a nő között? S miért magányosodik el a házasságban élőknek több, mint a fele? Erre próbáltunk választ keresni Czire Szabolcs és Ferenczi Enikő teológus- és házastársakkal.

Egy felmérés szerint a házasságban élőknek több mint a fele, vagyis 60 százaléka magányosnak érzi magát Fotó: 123RF

Hogy mi lehet ennek a házasságban élők gyakori elmagányosodásának az oka? Talán kevesen gondolkodnak el ezen vagy épp tévesek az elképzeléseik. Holott kis segítséggel sok párkapcsolat megmenthető lenne, illetve azokban a házasságokban is javulna a hangulat, amelyeket ugyan nem fenyeget a felbomlás, de jellemző egyfajta elhidegülés.

A férfi mintha szitokszó lenne

Míg a nőket inkább az érzelmi megnyilvánulás, a kommunikáció jellemzi, a férfiak sokkal inkább magukba-fordulók, érzelmeiket nem, vagy csak alig-alig osztják meg a külvilággal, a „lelkizés” helyett a konkrét megoldásokra törekednek. Valahogy úgy vagyunk „megalkotva” mi nők és férfiak, hogy míg az előbbiek könnyebben kommunikálnak, szeretnek sokat beszélni egy-egy problémáról, a kommunikációs készség kevésbé jellemzi a férfiakat. Bár ez is, mint sok minden más egy párkapcsolatban, tanítható és megtanulható – állítja Czire Szabolcs teológus-szociológus, egyetemi tanár.  Hozzáteszi,

a magány olyasvalami, ami nem függ attól, hogy hányan vannak körülöttem, hogy házasságban élek vagy családban.

Egy felmérés szerint ugyanis a házasságban élőknek több mint a fele, vagyis 60 százaléka magányosnak érzi magát. Czire Szabolcs pedig részben ezt azzal a válsággal magyarázza, amely napjainkban érte el a férfiakat. Ahogy fogalmaz „a férfiakkal kapcsolatban átestünk a ló túlsó oldalára, a férfi mintha szitokszó lenne manapság” – mondta.

Ferenczi Enikő és Czire Szabolcs Fotó: Haáz Vince

A 70-80-as években volt egy olyan irányzat, amely szerint a nemek viselkedése, gondolkodása a társadalmi hatások szerint alakul. Sokan a kutatók közül úgy vélekedtek, hogy mikor megszületik egy fiú és egy lány, az olyan mint két fehér lap, a társadalmi szokások, elvárások döntik el, hogy ki mivel játszik gyermekévei alatt, milyen viseletet hord, mi lesz a hobbija, hogyan viszonyul a főzéshez, vagy az autóvezetéshez. A 90-es évektől kezdődően ez a nézet – a tudományos kutatások eredményeként – sokkal árnyaltabb lett, ugyanis megállapították, hogy a biológiai adottságok majdnem olyan meghatározók, de lehet, hogy még erősebbek, mint a társadalmi körülmények. 

„Nagyon-nagyon sok párkapcsolati probléma abból fakad, hogy azt hisszük, egyformák vagyunk, holott ez nem így van”

– hangsúlyozta Czire Szabolcs, hozzátéve, hogy sokszor még mi saját magunkat sem ismerjük kellőképpen, holott ha tudnánk, hogy miért „működünk” úgy ahogy, és annak is tudatában lennénk, hogy a társunk miért más, mint mi, elkerülhető lenne az elmagányosodás, egy-egy kapcsolat kihűlése, szétbomlása is.

Másképpen „működünk”

A férfi- és női agy nagymértékben egyforma, de a minimális különbség is elég ahhoz, hogy különbözők legyünk, mi nők és férfiak – teszi hozzá a teológus, aki arra is rámutat, hogy a kislányok reagálása egyhetes korukban, amikor egy föléjük hajló arccal találkozik, más, mint a fiúké. Míg a lánycsecsemő „letapogatja” az arc vonásait, addig a fiú arra reagál sokkal érzékenyebben, ami mozog. És mindez még akkor megfigyelhető, mielőtt a társadalom, a család befolyást gyakorolhatna rá. Kommunikációorientáltabbak a lányok, tárgyorientáltabbak a fiúk. A 7-8 éves gyerekek, ha együtt táboroznak, elkülönülnek a fiúk és lányok egymástól. Mert a lányok folyamatosan kommunikálnak, közösen mennek mindenhová, állandóan beszélgetnek. A fiúk viszont nem igénylik ezt a fajta állandó közösségi életformát, jól megvannak a játékaikkal. Amikor a csoportok kérdéseket tehettek fel egymásnak,

a fiúk zömét az érdekelte, hogy miért mennek a lányok még a vécére is együtt? 

„Valamilyen szexuális magyarázatra számítottak, holott nyilvánvaló volt, hogy azért, mert ott jobban tudnak beszélgetni, kevésbé zavarják ott őket” – adta meg a választ Czire Szabolcs. A lányok már a korai kamaszkorban szeretik megbeszélni az érzelmeiket, a fiúk pedig inkább a sportról, játékról beszélgetnek. Míg egy kislány ringatja, babusgatja a babáját, a fiú szereti szétszerelni a játékát, megnézni, hogyan működik az.

„A párkapcsolatban a férfi első traumája az, hogy nem tudja szétszerelni a nőt, nem érti a jeleket, ami a nőnek viszont nagyon is egyértelmű” – tette hozzá a teológus, rámutatva arra is, hogy a nők inkább kivetítők, ami az érzelmeik kifejezését illeti, a férfiak viszont befele fordulnak, magukban tartják az érzelmeket. Egy nő, ha férfias, az nem baj, azt jellemként is elismeri a közösség, de egy férfi nem lehet nőies, mert az felróják neki.

Czire Szabolcs szerint a férfi- és női agy minimális különbsége elég ahhoz, hogy különbözők legyünk, mi nők és férfiak Fotó: Haáz Vince

A különbözőségekből nagyon sok minden következik. Például eltérően kezelik a stresszt. A munkahelyi stressz a férfiak számára inkább kihívásokat, versenyhelyzetet jelent, valamit, amit meg kell oldani, le kell győzni. A nőnek a megfelelést, a rábízott feladatok pontos elvégzését, a helytállást. Ráadásul, ha egy nő hazamegy a munkahelyéről, nem ér véget a stressz: főznie kell, gondoskodnia a családjáról, a gyerekekkel foglalkozni, meghallgatni a férjet, ellátni őket ebéddel, vacsorával, tiszta ruhával, stb. A férj ezzel szemben, ha hazamegy, ellazul és úgy regenerálódik, ha békén hagyják, nem szólnak hozzá, nem terhelik olyasmivel, ami számára egy másfajta stresszfaktort jelentene. 

Megbeszélni a házasságot

Még a házasságkötést megelőzően meg kellene beszélni dolgokat – vélekedik dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember, egyetemi tanár. Garry Chapmen könyvét idézi, amelyben olyan  tényről ír, amelyeket jó tudni. Az első az, hogy

csupán a szerelem nem elég biztos talaj a házasságkötéshez.

A szerelem intenzitása ugyanis csak egy bizonyos ideig tart, a „rózsaszín felhő” elmúltával szenvedni fogunk. A második az, hogy a szerelemnek két szakasza van, ezt felismerni és megőrizni, kemény munkát igényel. Itt a „szeretetnyelvekről” beszélt a szakember: az elismerés, amelyre nagy szüksége van minden nőnek, a szívesség, az ajándékozás (nem óriási rózsacsokor, csak egy szál virág), az egymásra szánt minőségi idő, a testi érintés, bocsánatkérés, megbocsátás, a háztartási feladatok beosztása egyenlő módon, a pénzügyek közös kezelése. Ferenczi Enikő szerint a személyiség alapvetően meghatározza a viselkedést, abban nem szabad bízni, hogy sikerül megváltoztatni a házastársat. 

„Kétféle házasság létezik: az életképes, amelyért érdemes küzdeni és az, amelynek soha nem szabadott volna létrejönnie”

– teszi hozzá.

Még a házasságkötést megelőzően meg kellene beszélni dolgokat – vélekedik dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember Fotó: Haáz Vince

Czire Szabolcs és Ferenczi Enikő házastársak, mindkettejük alapfoglalkozása unitárius lelkész. Czire Szabolcs a teológia mellett szociológiából is diplomázott, a kolozsvári protestáns teológia tanára, több amerikai egyetemmel is együttműködik, előadást, kurzusokat tart azok meghívására.  Ferenczi Enikő, szintén unitárius teológiát végzett, mentálhigiénéből doktorált. Két területen tevékenykedik: kórházi súlyos betegekkel dolgozik, valamint mentálhigiénés szakemberként tanít a protestáns teológián. Szakterülete az ismeret, a készség és a segítségkérés.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat