Két autót is megér ez a jelvénygyűjtemény

Először saját lakásában vettük szemügyre a szekrényekbe rejtett, fakeretes, bársonyhuzatos táblákba rendezett kitűzőket, illetve a két tálcányi ömlesztett darabot, amelyek a több mint huszonöt cserepartnertől valók, különböző kontinensekről.

Legrégebbi kapcsolata egy portugál gyűjtővel van, 2004 óta. A különféle szövetségekkel is levelezésben áll, akik ingyen küldik a legújabb példányokat, merthogy ez nekik önreklám. Csak az utóbbi két hónap alatt egy tálcányi gyűlt be így – és mutatja is a legújabb szerzeményt, a kínai atlétikaszövetségtől származó két jelvényt. Bevallottan legbecsesebb kincse az olimpiai gyűjtemény, benne a MOB által kiadott szalagos jelvények.

Az udvarhelyi gyűjtő a román országos jelvénykiállítás sport kategóriájának első díját is magáénak tudhatja.

A hatalmas gyűjtemény másik fele szülei lakásában található, ahol már külön e célra csináltatott szekrényben tárolja a sportjelvényeket, szám szerint nyolcezret. Ennek felét természetesen a főkategóriának számító focis kitűzők teszik ki, köztük olyan különleges klubokéi, mint a tahiti, szaharai, lappföldi. „Egy orvosi szekrény mintájára készítettem öt éve, a sínrendszer többe került, mint a váz maga. Ötvenhét fiókja van” – meséli Gergely, aki nagyjából tudja is, melyik fiók mit rejt, ha pedig elakad, Excell-táblázattal nyomon tudja követni a csoportosításokat.

Bizton állítja, minden sportág jelen van, és hiába próbálom megfogni az olyan különlegesebb sportágakkal, mint a curling, bizony abból is van egy egész táblányi, sőt galambászatból és kutyaszánozásból is egy-két darab. Talán a keleti harcművészetek közül hiányzik néhány mellékág. Az olimpia és a különféle sportok mellett „egyebek” kategóriát is fenntart, például állatos, városi, bányász-, kommunistajelvényeknek. „Ezekből szoktam beáldozni a cseréknél” – toldja hozzá.

„Az egész úgy kezdődött, hogy angol klubokkal ment a levelezés autogramkártyákért, aztán ’98 táján néhányuk elkezdett küldeni jelvényeket is. Apámnak volt már egy kisebb gyűjteménye, ötven fociszövetségtől kb. kétszáz modell, aztán egyik gyűjtő jött a másik után.

– mondja. Közben idősebb Gergely Lászlót is bevonjuk a beszélgetésbe, akit ötvenöt éve, tízéves korában kapott el a gyűjtőszenvedély. „László Béla tanár úr és Vofkori György fertőztek meg vele. A régi udvarhelyi sportjelvényeket próbáltuk kibővíteni erdélyi, romániai, magyar, majd világszinten. Már akkor a sport felé volt irányítva az egész, de mindent félretettünk, voltak jelvényeik az iskoláknak, a Vöröskeresztnek, a pioníroknak. Akkoriban ahhoz, hogy egy csere létrejöhessen, ajánlott levelet kellett küldeni külföldre, úgyhogy legalább egy hónapig tartott. Most könnyű interneten lebonyolítani” – emlékezik idősebb Gergely László.

„Ma a cserebere e-mailen, Facebookon zajlik, lefotózzuk, elküldjük, kiválasztjuk, borítékban postára adjuk, egy nap alatt el lehet intézni” – veszi át a szót fia, megjegyezve, hogy még így is nehéz asztal mellől gyűjteni, az igazi az volna, ha kijuthatna egy olimpiára, és ott csereberélhetne. A városban egyébként övék az egyik legnagyobb ilyen gyűjtemény, és országos viszonylatban is jól állnak, viszont tavaly részt vettek Pozsonyban az olimpiai jelvénygyűjtők világtalálkozóján, és „élmény volt látni, hogy milyen kicsik vagyunk hozzájuk képest”, utalva az amerikai, kanadai, kínai gyűjtőkre, vagyis azon országok képviselőire, ahol már rendeztek olimpiát, ezért más szinten van a sportélet.

A jelvények a hovatartozást jelképezik, viselőik szempontjából legalábbis.

A kívülállónak, például egy újságírónak pedig az illető beazonosítását könnyíti meg. A gyűjtőnek másfajta értéket jelent, még ha nem is pénzbeli értelemben. Bár erre is rákérdezek, mire jön a válasz: „Nem vetődött fel, hogy túladnék rajta, de azért tisztában vagyok az árával. Két autót ér, s hogy ez mit takar, azt a fantáziádra bízom.” A gyűjtés elsősorban interneten zajlik a cserepartnerekkel és szövetségekkel, ezenkívül ócskapiacokon is belebotlani egy-két példányba, bár ilyen helyekre ritkán jár. Előfordult, hogy más gyűjteményét vásárolta fel. Az országban évente egy vándortalálkozót tartanak, amelyen csak tavaly óta vesz részt. Ilyenkor kiállítást és versenyt is rendeznek, amelyek általában tematikusak, legutóbb például Félixfürdőn a turizmus köré szervezték. Helyszűke miatt korlátozzák a táblák számát, sőt méretét is.

„Romániában az olimpiai jelvényeknek mostoha sorsuk van, alig van néhány érdeklődő, pedig ez a csúcskategória.

A legtöbb gyűjtő a Zsil-völgyéből való, és hatvan év feletti, ők még a kommunizmus nyomait őrzik, zárt körben mozognak, nincs honnan újítaniuk” – vázolta a hazai helyzetet Gergely, pedig „nincs hogyan telítődni, mindig kitalálsz új kategóriát”. Őt egyébként a napi munka után teljesen kikapcsolja ez a foglalatosság, levezeti vele a felgyülemlett feszültséget, „és a családot is ez a fele aggasztja sokszor, hogy egész délután csak a hátadat láttuk”.