Kia Carens: elnyomta a konkurencia

A kompakt, gyakran hétszemélyesként is elérhető buszlimuzinokat sokáig a stabil, de unalmas munkahellyel és az egyre gyarapodó családdal asszociálták – aki ilyet vezetett, arról lerítt, hogy karrierje nagyjából csúcsra ért, nem kockáztatja holmi gyorshajtással egyrészt a monotonságot követelő irodai munkáért kapott tuti fizetséget, másrészt az utódok testi épségét. Apu, anyu és a gyerekek utaznak a végtelen országúton százra belőtt tempomattal, miközben dalolnak tapsolva, mosolyogva – az úgynevezett MPV-kategória közhelyek korlátai közé szorított reklámjai szinte kivétel nélkül erről szóltak. Aztán történt valami, és az ormótlan bódékat egyre esztétikusabb kasztnik váltották, az autók imbolygásmentes futóművet kaptak, az ügyfélkör kibővült, az MPV-vásárlók átlagéletkora zuhanni kezdett.

Bebizonyosodott, hogy az egyterű egy fiatal baráti társaság sízős hétvégéjéhez, tengerparti kiruccanásához vagy országjáró túrázásához is „menő” tud lenni.

A Kia Carens is ilyen: több karosszériakivitel előnyét úgy kovácsolta egybe, hogy nehéz rajta negatívumot találni.

A Kiának dél-koreai gyártóként komoly erőfeszítéseket kellett tennie azért, hogy megvethesse a lábát az európai piacon – hosszú évekig volt is egy bizonyos fokú fenntartás vele, illetve a testvér Hyundai-jal szemben, amihez az Opel-alapokkal Chevroletté „átvedlett”, szintén dél-koreai Daewoo bukása is nagyban hozzájárult. Az igazán szilárd alapokat a Ceeʼd tette le, onnan pedig már meredeken ívelt felfelé a keletiek pályafutása. Manapság az éppen az MPV-kategóriából vásárlókat elhappoló szabadidőautók, hobbiterepjárók (SUV) között hódító Sportage a Kia slágermodellje, Carensből a romániai közutakon csak elvétve lehet látni. Teljesen indokolatlanul.

A kompakt buszlimuzinok képviselői közül talán a VW Touran, a Reanult Grand Scénic és a Ford C-Max a legismertebb, holott a Carens mind helykínálat, mind felszereltség és menetdinamika terén hozza a francia–német szintet. A forma finoman tükrözi származási helyét – a lámpák alakja és a krómkeretű márkaarculati elem, a hűtőmaszk azonnal felismerhetővé teszi. Oldalt folytatódik a domborulatok uralta visszafogott formai játék, a farrész pedig picit egyszerű befejezést kapott, összességében viszont harmonikus lezárást adva a 4,52 méter hosszú testnek. Az abroncsokkal jól játszottak a tervezők, a 16 hüvelykes felnikre feszülő gumik nem tűnnek aránytalanul kicsinek.

A külsőt alaposan meghazudtolja a belső helykínálat – ránézésre, erősen hunyorítva egy „puffasztott” kombi képe rajzolódik elénk, kategóriájához illő „kompakt” mérettel. Ehhez képest a Carens beltere finoman szólva is hatalmas – beleértve a szélességet is. Az első fotelek egyterűhöz méltó comb- és deréktámaszt nyújtanak úgy, hogy közben az oldaltartásuk is sok kisebb, drágább autóban megállná a helyét. A kormánykerék vaskos, jó fogású, a váltóbot kézre esik – és nem mellesleg döbbenetesen precíz. A felhasznált műanyagok az utastér felső felében puhák, alul kopogósak – ezt manapság mindenki így csinálja ebben az árkategóriában.

Kissé kusza hatást kelt viszont a múltat idéző középkonzol, valamint a kormánykerék gombrengetege – ez keleti jellegzetesség, Európában már érzékenyebbek az ergonómiára a tervezők. Kiismerhetetlen felületekről szó sincs, minden nyomó- és tekerőgombnak egyértelmű és jól elkülönített funkciója van. Ezen könnyedén túl lehet lépni, mert az utastérben egyébként jobbnál jobb megoldásokat találunk: a könyöklő alatti üreg hatalmas, a kesztyűtartó hűtött, az ajtózsebek másfél literes pillepalackokat is elnyelnek, és a hátsó üléseken sem kell télen sokáig dideregni: ülésfűtés várja mindhárom utast, és külön légbefúvó fűti – vagy igény szerint hűti – a teret. A műszeregység modern, a fedélzeti számítógép rengeteg információval tájékoztat.

Mivel a Carens hétszemélyes kivitelben is elérhető – a tesztelt modellben nem volt harmadik üléssor –, ezért a vezető és anyós mögötti három teljes értékű ülés egy sínen előre-hátra csúsztatható, növelve vagy csökkentve így a láb- és csomagtér méretét. Utóbbi alaphelyzetben fél köbméteres. Az utasok kényelmét szolgálja emellett a középső ülés lehajtásakor „előbukkanó” pohártartó és könyöklő – ha négyen utaznak a Kiában, érdemes használni a lap ezen funkcióját. Egyetlen dologtól nem kell még hórihorgas utasok esetében sem aggódni: hogy a fej a tetővel találkozik.

A Carens alapváltozatának önsúlya is meghaladja az ezerötszáz kilogrammot, a kipróbált, felextrázott autóé pedig elérte az 1,63 tonnát. Ekkora „tömeg” mellé szükség is van az 1,7 literes, közös nyomócsöves dízelmotor 136 lóerejére és 330 newtonméteres maximális forgatónyomatékára. A modern gázolajas konstrukciójából adódóan hidegen hangos, lassan melegedik, de az üzemi hőfok közelében megszűnnek a zajok, az alapjárati enyhe vibráció majdhogynem észrevehetetlenné „csitul” – összességében jól felépített aggregát ez a tizenhat szelepes motor.

A nyomatékcsúcs már percenként 1750-es fordulatszámnál jelentkezik, elhanyagolható a turbólyuk, rugalmassága pedig kivételes – hatodik sebességfokozatban óránként 80 kilométeres tempó és végsebesség között végig autózhatunk, bár érdemes odafigyelni például emelkedőn az erőlködést jelző rezonálásra, ha szeretnénk elkerülni egy kemény szervizszámlát. Hatosban a motor 1950-et forog óránként száz kilométeres sebességnél, és 130-nál sem éri a 2500-as értéket. Igaz, hogy a gyári 5,3 literes átlagfogyasztás csak laboratóriumi körülmények között érhető el, de óvatosabb pedálkezeléssel simán lehozható hat literre a motor étvágya.

Egy pontra oda kell figyelni: magas sebességtartományban az alsó-középkategória autóihoz képest feljebb lévő súlypont és nagyobb felület miatt szélérzékenyebb a gép, egy-egy szemből érkező nyerges vontatónál jól meg kell markolni a kormánykereket. Ezzel azonban ki is merülnek a hátrányok, a futómű ugyanis cseppet sem bólogatós, sőt kanyarban úgy tart megfelelően, hogy az úttest gyűrődéseit, a keresztbordákat is szépen „kivasalja”. A fék jól adagolható, mind a négy keréken tárcsákra feszülnek a fékpofák. A legnagyobb elismerés a váltókart illeti: precíz a fokozatkiosztás, lötyögésnek nyoma sincs.

Noha a Carens több mint két évtizedes múltra tekint vissza, ezzel a típussal Európában soha nem tudott átütő sikert elérni a Kia. Ennek részben az előző generáció „semmilyensége” az oka: hozták ugyan a kötelezőt minőség és megbízhatóság terén, de háttérbe szorultak a „tősgyökeres” gyártók – korábban említett – modelljei mellett. Csak a példa kedvéért: az elmúlt húsz évben összesen kevéssel több mint 251 ezer Carenst értékesítettek az európai piacon – a rivális Ford C-Max ezt a számot átlagosan két év, a VW Touran 18 hónap, míg a Renault Scénic/Grand Scénic egy év alatt hozta az eladásokat összesítő Carsalesbase portál adatai szerint.

Pusztán ebből kiindulva semmilyen következtetést nem érdemes levonni, a tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy a Carens tökéletes választás tud lenni – nemcsak a nagycsaládosoknak, hanem mindenkinek, aki a sportosság fölé helyezi a kényelmet és helykínálatot.