Magyar embernek magyar kutya – hasznos ebek, de simogatni is lehet

Szász Cs. Emese 2017. augusztus 29., 15:49

Idén a hungarikumok sorába emelték a magyar kutyafajtákat is, azt a kilencet, amely a magyar ember évszázados tenyésztői munkájának eredménye. Ennek ellenére nem mindenki ismeri ezeket, a Magyar Kutyafajták Romániai Klubjának az is az egyik fő célkitűzése, hogy megismertesse ezeket az ebeket a nagyközönséggel.

Moldován Sándor a kilencből három magyar kutyafajtát is tenyészt Fotó: Vásárhelyi Forgatag

Magyar embernek magyar kutyát – ez lehet a Magyar Kutyafajták Romániai Klobjának végső célja, de addig is egyelőre népszerűsíteni szeretnék az elismert kilenc magyar kutyafajtát. „Ezeknek a fajtáknak a kialakulása több száz éves tenyésztő munka eredménye, az őseink, a juhászok szelektálták, tenyésztették őket úgy, hogy az megfeleljen a munkára. Nagyon egyszerű kutyának tűnik például a kuvasz, mégis szigorú standardja van, hogy milyen színű a szőre, a szája, a bőre. Azért fehér, hogy a juhász éjjel könnyen megkülönböztesse a farkastól, ugyanis a kuvasz őrző eb. A terelő kutyák mindenféle színűek, puli, pumi, mudi, mind terelő család, kistestűek, gyorsak, csipkedik oldalról a nyájat, úgy terelgetik őket a megfelelő irányba” – magyarázza az egyesület képviselője, Moldován Sándor, aki Marosszentgyörgyön maga is kutyatenyésztéssel foglalkozik. A kilenc magyar kutyafajtából három típus van neki: kuvasz, puli és komondor.

A nulláról kezdték újra

Moldován Sándor úgy véli, a szervezetük egyik fő célkitűzése, hogy megismertesse az emberekkel ezeket a fajtákat, és népszerűsítse is őket, hogy magyar embernek magyar kutyája legyen.

„Egyelőre puliból van sok, a kuvasz is kezd elterjedni megint, a komondor ritkább, Magyarországon gyenge a tenyésztése, nálunk Ballai Jóskának köszönhetően vannak komondorok”

– mondja a tenyésztő. Hozzáteszi: ezek azért is különleges fajták, mert a második világháború után a kihalás veszélyeztette a komondort és a kuvaszt is, az akkori budapesti állatkert fogadott be néhány példányt, abból indult a tenyésztés újra, mondhatni nulláról.

A Magyar Kutyafajták Romániai Klubja többek közt kiállításokon, kutyabemutatókon ismerteti az ebeket, a Gézengúzok Gyerekfesztiválon vagy a Vásárhelyi Forgatagon találkozhattunk ilyen példányokkal, s miközben megsimogatjuk, megcsodáljuk, meg is ismerhetjük őket.

A farkasölőtől a terelőkutyákig

A komondor például az ősmagyarok gulyáit, méneseit évezreden át őrző, „farkasölő” pásztoreb volt, éppen ezért a pásztor megbecsülte, fajtatisztán tenyésztette. Megjelenése félelmet keltő, bátorsága példaszerű. Ritkán ugat, és akkor sem azért, hogy más figyelmét is felhívja a bajra, aminek megszüntetése csakis az ő feladata. Hangtalanul, szemtől szembe támad, ráugrik ellenfelére, és hatalmas testtömegével ledönti azt.

A kuvasz is ősi magyar pásztorkutya. Elődei a honfoglaló magyarokkal kerültek a Kárpát-medencébe, ezt a típust is nyájak őrzésére használták a ragadozó vadállatok és a rablók ellen, de az Árpád-kortól a 20. század elejéig fejlett vadászösztönét felismerve előszeretettel alkalmazták vadászatra is. A kuvasz értelmes, becsületes, kiegyensúlyozott kutya. Gyengéd, hűséges, nagyon ragaszkodik a gazdájához. Igen éber, eltökélten védelmezi családját és otthonát. Bátor, szívós, kitartó, önálló természetű eb. Csak ritkán ugat: ha a hangját hallatja, akkor érdemes megnézni, hogy mit jelez. Nagy, erős, nemes megjelenésű, tiszteletet parancsoló fajta. Sűrű, öntisztuló szőrzete minden időjárásban megfelelő védelmet nyújt számára, színe kizárólag fehér.

A terelő kutyák kicsik és gyorsak... Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A puli pásztorkodó őseink ősi terelőkutyája. Az önérzetes pásztor büszke volt okos, ügyes pulijára, amely szemében több volt, mint kutya. Régen egy-egy jó kutyáért egy pásztor évi bérét is megadták. Nemcsak a juhnyáj körüli munkában, hanem az akolban is nagy segítség volt: fejéskor a fejőjuhászhoz szorította a nyájat. Feljegyezték, hogy a báránya szopását nem tűrő anyát mindaddig helyben tartotta, amíg a kisbárány jóllakott. Éber, élénk vérmérsékletű jelzőkutya, más őrző-védő kutya hiányában azonban átveszi a házőrző szerepét is. Emellett kiemelkedően okos, száz szót is képes megjegyezni. Gyerekek kedvenc játszótársa, érti és érzi gazdája lelkiállapotát. A fajta különlegessége a szőrköntöse, amely 4 éves korára földig érő zsinóros vagy nemezes jellegű lesz. Színe lehet fekete, fehér, szürke és fakó fekete maszkkal.

... de barátságosak is Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A pumi a 17-18. században Magyarországon alakult ki az ősi puli,valamint az országba bekerült német és francia felálló fülű, terrier jellegű terelő és kísérő ebek kereszteződése folytán. A 20. század eleje óta önálló kutyafajtaként jegyzik. A szőrzet tincseket képező göndör vagy csigás, színe fekete, szürke és annak különböző árnyalatai, fakó és fehér .

A mudi a 18-19. században magyarországi terelő pásztorkutyák és feltehetőleg különféle állófülű német juhászkutyák spontán kereszteződéséből alakult ki. A mudi eleven és értelmes kutya, amely kifejezetten szívesen tanul. A gazdájához igazítja a viselkedését, árnyékként követi azt, séta közben „nem lehet elveszíteni”. Nagyon éber és figyelmes, a gazdáját és otthonát igen bátran és meggyőző módon védelmezi.

Amikor a vadászösztön hűséggel, barátságossággal jár

A rövid szőrű magyar vizsla régi magyar vadászkutya, amely több fajta keresztezéséből alakult ki. Már honfoglaló őseink mellett, akik szenvedélyes vadászok voltak, feltűnt egy vadászkutya, amely követte őket a vándorlások során a Kárpát-medencébe, sárga, esetleg barna színű, néha foltos volt, s a vadászat minden mozzanatánál segítségére volt a vadásznak. Ez a mára kihalt kopó volt a mai magyar vizsla őse. A magyar vizsla nagyon értelmes, engedelmes, tanulékony, nyugodt kutya. Voltaképpen rendkívüli adottságokat hordozó, mindenes vadászkutya. Éles szimatú, szenvedélyes apportírozási hajlamú állat. A vizet is nagyon szereti. Vérebmunkára is alkalmas. A magyar vizslákra jellemző az elegáns megjelenés, a könnyed felépítés, a harmonikus mozgás.

Világszerte az egyik legismertebb magyar vadászkutya a rövidszőrű magyar vizsla Fotó: Vásárhelyi Forgatag

A drótszőrű magyar vizslát az 1930-as években tenyésztették ki: rövid szőrű magyar vizslákat drótszőrű német vizslákkal kereszteztek. Mindenes vadászkutya, ami azt jelenti, hogy erdőn, mezőn és vízen is használják, a lövés előtti és utáni munkában is. Az apróvadat felkutatja, és vadmegállással jelzi, majd a meglőtt vadat megkeresi és apportírozza. Vízi munkája kiváló, és a sebzett nagyvad utánkeresésére is jól használható. A drótszőrű magyar vizsla súlyosabb és erőteljesebb felépítésű rövid szőrű rokonánál, kiegyensúlyozott, magabiztos, értelmes és sportos kutya.

Az erdélyi kopó is ősi magyar vadászeb, amit a speciális éghajlati, terep- és vadászati viszonyok alakítottak ki. Egész megjelenése nemességet, harmóniát tükröz. Közepes méretű, használatából adódóan teste atletikus felépítésű, szikár, izmos, túlzásoktól mentes, mozgása kiegyensúlyozott, elegáns. A Kárpátok környezeti viszonyai a kopót szívós, bátor kutyává tették. Alaptermészete nyugodt, kiegyensúlyozott, ugyanakkor határozott, temperamentumos. Igénytelen és alkalmazkodó. Csodálatosan kijön a gyerekekkel, játékos természete ideális családi kedvenccé teszi anélkül, hogy szüksége lenne kényeztetésre.

A magyar agár őshonos nemzeti kutyafajtánk, amely Magyarországon alakult ki. Eredete az erdélyi kopóéhoz hasonlóan a távoli időkbe nyúlik vissza. Közismert, hogy az agár a legősibb típusú vadászkutya. Gyorsaságának növeléséhez a 19. században különféle agárfajtákkal is keresztezték. Küllemét tekintve a magyar agár egy erőteljes testalkatú, izmos, jellegzetesen vágtázó felépítésű, erős csontozatú, karcsú kutya. Fáradhatatlan, kitartó, gyors és ellenálló, versenypályán kiváló versenyző. Kissé tartózkodó természetű, értelmes, intelligens, hűséges. Éber, személy- és házőrző ösztöne fejlett, de ez nem vezethet oda, hogy agresszív vagy harapós legyen.

A magyar agár őshonos nemzeti kutyafajtánk, amely Magyarországon alakult ki Fotó: Vásárhelyi Forgatag

Ezek a kutyafajták őseink többszázéves tudatos és célszerű tenyésztői munkájának eredményei, amelyek megőrzése és ápolása rajtunk múlik – mondja Moldován Sándor, miközben elismeri, hogy ezek a kutyák lassan elveszítik eredeti ösztöneiket, rendeltetéseiket, ugyanis nem arra használják, amire valók: nyájőrzésre, terelésre, vadászatra. Sokszor csak kiállításokra járnak velük. Főleg Magyarországon nincs lehetőség a rendeltetésnek megfelelően használni, éppen ezért sok esetben hozzánk telepítenek őshonos juhászkutyákat, hogy aktívan dolgozzanak az esztenán.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat