Megihletve a raklaptól

A fiatal párnak foglalkozása szerint nincs sok köze az asztalossághoz, bútorkészítéshez: míg Barna eredeti szakmája szerint szobrász, Sára orvosnak tanul, most készül a rezidensvizsgájára. Állítják is, hogy egyfajta véletlenből lett bútorkészítő vállalkozásuk és marosvásárhelyi, Brăila utcai kis műhelyük, amelybe mi is betekintést nyerhettünk. Bár magához a raklaphoz valami furcsa vonzalma megvolt már a fiatal párnak.

Három évvel ezelőtti esküvőjüket egy kerti partira tervezték, és úgy képzelték el, hogy raklapból legyen a berendezés, de a díszlet is. Barátokkal hozták össze a végeredményt, amivel meg is voltak elégedve, de aztán kezdeni kellett valamit a maradékkal is.

„Akkor még nagyobb üzletekből, áruházakból kunyeráltuk össze a raklapokat, abból dolgoztunk, aztán beköltöztünk a kis lakásunkba, és hiányoztak a bútorok. Akkor gondoltunk arra, hogy mi lenne, ha továbbvinnénk ezeket a raklapokat, így a megmaradt darabokból készült a berendezés” – meséli Barna. Először az ágyat készítették el, amivel mai napig úgy meg vannak elégedve, hogy Sára szerint sosem lesz más ágyuk, mint raklapból készült: nemcsak nagyon strapabíró, de ő például megpakolta az alját könyvekkel is, így sok szempontból praktikus. Aztán lett íróasztal, polc, cipőtartó, fürdőszobaszekrény is az ifjú pár lakásába, amit megláttak a hozzájuk érkező vendégek, barátok, megtetszett, és arra kérték őket, hogy készítsenek nekik is. Aztán felkerültek a netre is a képek, és onnantól már megállíthatatlanul elkezdett működni a közben Recycl'Art nevet kapott vállalkozás.

„Eleinte nem is europalettből dolgoztunk, hanem mindenféle raklapból, de még a szabvány darabokra is jellemző, hogy egyik nem olyan, mint a másik. A bútorok elképzelése, összeállítása, lecsiszolása mindig Barni dolga, én csak segítő kéz vagyok ilyenkor, és később a pácolásból, festésből veszem ki a részemet” – magyarázza Sára. Közben megtudjuk, hogy mivel Barna végzettsége szerint művész, szobrász, ő az, aki „kapcsolatba kerül” a raklappal és megálmodja, mi is készüljön belőle és hogyan.

„Nézegetem közelebbről, távolabbról, mint a szobraimat is, hogy vajon mi lesz belőle. Én úgy állok az egészhez, mint egy alkotáshoz” – mutat rá a fiatalember, aki elismeri, hogy a megrendelővel közösen hozzák létre a mindenkinek tetsző bútordarabot. A megrendelő jön az ötleteivel, az inspirációforrásaival, elmondja, mit szeretne, Barna is elmondja az elképzeléseit, és ebből alakul ki a közös kép, hogy milyen is legyen az áhított berendezési darab.

Míg eleinte csak az ismerősöknek gyártottak kérésre, közben egyre többen meglátták és megszerették az interneten a raklapból készült szépségeket, így már az ország különböző pontjaira gyártottak bútort. „Elvisszük az ország másik végébe, de mindig van bennünk egy félsz, hogy vajon miként fog reagálni az ismeretlen megrendelő, fog-e tetszeni neki” – mondja Sára. Hozzáteszi, szerencsére eddig még mindenki elégedett volt, sehol sem kellett összepakolni a bútort és visszajönni vele. Igaz, olyan már volt, hogy a fiatal pár megrendelte, majd a szülőknek nem tetszett, ezért visszajártak különböző „alakítgatásokra” az ügyfélhez. „Nem tetszett nekik például, hogy van egy bog a fában. Nekem például az tetszik csak igazán, attól élő a fa” – teszi hozzá Barna.

A fiatalok azt szokták mondani, hogy

három típusú ember van: aki szereti a raklapot és el is tudja képzelni az otthonában, aki szereti a raklapot, de nem tenné be a saját otthonába, s van az, aki egyáltalán nem érti, hogy miért rendezné be valamiféle zöldségesládákkal az otthonát.

Úgy vélik, aki a PAL-lemezből készült bútorokat szereti, az általában nem vonzódik a raklaphoz.

Amúgy a raklapbútor sem illik mindenhova, általában a minimál stílust képviselik az ebből készült berendezési tárgyak, és modernebb lakásokba valók. Egyszerre divatosak, ugyanakkor újrahasznosítottak, ami nem utolsó szempont a fiatal párnak. Igaz, volt ebből probléma is, hiszen épp azért, mert raklapból készült, sokan azt hiszik, szinte ingyen van. Pedig a raklapot be kell szerezni, el kell menni érte, fel kell dolgozni, össze kell állítani, szerelni. S ha már készen van az áhított forma, a munkának akkor sincs vége, hiszen ezt a fát le kell csiszolni, kezelni, pácolni vagy éppen festeni. Míg a munka elejét inkább Barna végzi, a pácolásból, festésből már Sára is kiveszi a részét, sokszor éjjelbe menően dolgoznak kis műhelyükben, ha szorít a határidő. A fiatalasszony egyébként úgy érzi, ez számára kikapcsolódás, sokszor a tanulásból vagy a hétköznapi teendőkből „menekül” a műhelybe, de az is igaz, hogy férjével ketten itt, a pár négyzetméteres kis alkotósarokban, munka közben beszélgetnek a legjobbakat.

A fiatal pár elismeri, egyebek közt az izgatja őket ebben a munkában, hogy mindegyik darab más, mivel nem egyforma alapanyagból dolgoznak, ezért nem születik két ugyanolyan darab. Nincs egy sablon, ami alapján dolgoznak, minden munka egy új kihívás. Készítettek már mindenféle benti berendezést, nagyon sok kerti bútort, de belső használati tárgyat is, legextrémebb kérésük pedig nemrég az volt, hogy tudnának-e fára egy kis játékházikót építeni. Barna szerint mindent meg lehet valósítani raklapból is, csupán az a kérdés, hogy megéri-e a ráfordított idő, energia, és mennyi pénzt áldozna rá a kliens.