HIRDETÉS

 

Meleg üdvözlet Jégföldről (3.): trollok menedékén

Kosztolányi Kata 2018. október 10., 15:00

Izlandon próbálja ki magát kolléganőnk, a messzi szigetország egyik menedékházában helyezkedve el ideiglenesen amolyan mindenesként. Élményeiről bizonyos időközönként a Liget olvasóinak számol be. Ezúttal végre kirándulni indult.

Fotó: Kosztolányi Kata

Végre kimozdultam! Lakhelyemtől mintegy húsz perc sétára van egy ún. hot pot, aminek semmi köze a kínai étkezési formához, bár ebben is rotyog a melegvíz. A keskeny, kanyargós ösvény folyómentén, terméketlen lávamezőn és mohás sziklakanyonon visz keresztül.

HIRDETÉS

Ismeretlenül is ismerős ez a vadregényes táj: hasonló helyszíneken forgatták a Csillagok háborúját vagy a Trónok harcát. Az egyenetlen terepen az esővel, a hat fokos hideggel és a csontig hatoló széllel folytatott küzdelmes út végén ott vár ez a földből feltörő, vulkanikusan fűtött, negyven fokos termálvizes gübbenő. Ilyen fürdők százasával fordulnak elő a szigeten mindenféle alakban, méretben, kiépített vagy istenadta körülmények közepette. Szerencsére én az utóbbi jelenséggel találkozom itt, a 2017-ben természetvédelmi területté nyilvánított Kerlingarfjöll hegylánc rejtekén, a megdermedt lávatömbök között.

Van valami ősi és őrült abban, hogy cudar időben, a semmi közepén a természet eme csoda-teknőjében üldögélsz pőrén: egyszerre vagy boldog a pilledtségtől, és rémült a rádtörő porszem-érzéstől. Hazafelé vörös és szivacsos lávakövet, feketén fénylő obszidiánt gyűjtök, ami lényegében egy természetes üveg. A sarkvidéki párnanövényzetet pásztázva pitypangra, gólyahírre, kakukkfűre bukkanok.

Utazás a Föld középpontjába

Egy másik napon még messzebb merészkedek: az alvó vulkánnak minősülő Kerlingarfjöll belsejében található Európa egyik legnagyobb geotermikus övezete. Hveradalir az Izlandra jellemző egyik kontraszt, a jég és tűz találkozásának ékes bizonyítéka. A legenda úgy tartja, hogy ez a barátságtalan vidék a törvényen kívüliek és a trollok menedékhelye volt, ezért a 18. századig nagy évben elkerülték az emberek. Maga a kerling szó vén satrafát jelent, így hívják a harminc méter magas kőoszlopot a keleti oldalon. A néphit szerint valójában egy norvég mitológiai hős, a Surtur nevű óriás lányát rejti, aki egy nap nem ért haza napnyugta előtt, és kővé változott. A kanyargós, meredek kaptató mentén egyszer csak mint egy hármasoltár nyílik szét a tájkép: jobbra kékes-zöldes lankák terülnek el szelíden, balra mini gleccserektől foltos fekete-fehér hegycsúcsok meredeznek komoran az ég felé, a menetirányba eső völgyet pedig sárgás-barnás színárnyalatok dominálják.

Méghogy Izlandon nincsenek színek!

A homokbuckáira emlékeztető dombokat kis pallók és fel-le vezető falépcsők kötik össze, miközben lent az aljban iszapmocsarak pöfögnek, százfokos hőforrások fortyognak, kénes gőz- és gázkitörések szédítenek el. Gyógyhatásuk bőrbetegségekre javallott, ekcémára és pikkelysömörre, de ugyanezt a geotermikus hőt a villamosenergia előállításához is kiaknázzák az izlandiak. Mivel a talaj csuszamlós, szigorúan tiltott az off roadozás – az autóknak kövekkel kirakott úton szabad haladniuk. A környezetvédelmet itt tényleg komolyan veszik. Mindezt a szintén elhivatott kísérőmtől tudom, akivel hazafelé jövet több helyen is irányjelző táblákat helyezünk ki. Egyik Asgardur, a másik a Fannborg-csúcs felé mutat. Nyomot hagyok Izlandon.

Gyógyító kerék

Szeptember 14-én havas reggelre ébredek. Az idő továbbra is borongós, sarki fényt még egyszer sem sikerült elkapni, pedig elvileg az ősz kezdetétől márciusig van „idénye”. Ma van az a nap, amikor a gyógyító kereket célba veszem. A titokzatos indián kör a folyó túloldalán van, és a híres Jesse-Blue Forrest (Sétáló Mennydörgés), cseroki indián és kelta felmenőkkel rendelkező kanadai békeaktivista, spirituális tanító, szertartásmester, mesemondó, fuvolaművész álmodta meg ide, az izlandi felföld szívébe, míg négy másikat az égtájak szerint tájoltak be a sziget különböző pontjain, hogy a világbékét és a Földanya gyógyulását szolgálják. Ez egy kőből kirakott keréktest négy küllővel, középen a tűzfészekkel.

Állítólag tradicionális módon készült el úgy három éve:  kiválasztották a megfelelő köveket, engedélyt kértek a felhasználásukhoz, megáldották őket, geometrikus méréseket végeztek, számmisztikát alkalmaztak, miközben Sagák hangzottak el, sámándobok szóltak, és a végén hétszer körbetáncolták. Ezeket a szent helyeket indiánok évezredekig használták imára, ünnepségekre és önmegismerésre. Az építmény a természet körforgására épül, az óramutató járásával megegyező irányban kell imádkozva körbejárni, de belépni tudtommal idegennek nem szabad. A kerék-modell a Föld gyógyító erején és az „ami kívül, az belül” filozófián alapszik. Összehangolja az egyén fizikai, értelmi, szellemi, spirituális szükségleteit, és megtanít arra, hogy a természet leigázása helyett miként kell vele együttműködni. A legenda szerint a legelsőt egy varjú törzshöz tartozó fiú alkotta meg, és eltűntek az égési sérülései. Biztos, ami biztos, szorgalmasan rovom a köröket, hátha az én lelki sebeim is behegednek.

(Folyt. köv.)

Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
Fotó: Kosztolányi Kata
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS