Némi szerencsével jó vétel: Opel Corsa C (2004)

A harmadik generációs, alapfelszereltségű Corsa összetettsége mai szemmel egy faékkel vetekszik: semmivel sem több, mint egy négy keréken guruló, nem különösen esztétikus lekerekített pléhdoboz, átlagos és azon aluli menetteljesítménnyel. Cserébe tényleg nehezen elpusztítható, igaz, aki nem figyel oda a rendszeres karbantartásra, annak az olcsó fenntarthatóság helyett drága mulatságban lesz része.

Az autó védelmében tegyük hozzá, léteznek kivételesen szép, akár vetítőlencsés fényszórójú, műanyag küszöbös, tizenöt hüvelykes könnyűfém felnis, utastérben is kényeztető kivitelek – csak kár, hogy számuk elenyésző.

Tavasszal használt autót kerestünk, az elsődlegesen kiszemelt típus éppen a Corsa volt. Csak a tágabb ismerősi körben négyet árultak, valamennyi „költségmentes, azonnal munkára fogható” gépként szerepelt a közösségi oldalakra, hirdetési portálokra feltöltött leírások szerint. Aztán sorra húzódtak ki a listából, miután mint „nem idegennek” a tulajdonosok inkább bevallották a problémákat: ideiglenes megoldást jelentő hibakód-eltávolítással megszüntetett világító visszajelzők a műszerfalon, purhabbal „újjávarázsolt” küszöb, agyonhegesztett kipufogó, egyenes, sima úton észrevehetetlen, de apró huppanón is koppanó felfüggesztés, zörgő kormánymű, öt-hat évre kitolt olajcsere-periódus és hasonlók.

Egyetlen Corsa sem felelt meg a hirdetésben leírtaknak – és ez azért hatalmas probléma, mert éppen annak a legfájóbb egy jónak tűnő vételt követően a két-háromezer lejes szervizszámla, aki még ebben az árkategóriában is csak áldozatok árán tud autót vásárolni.

A másik végletben a bizonyíthatóan megkímélt, szervizkönyves, mérsékelt távokat futott kategóriába tartozó és érthetően drága Corsák csak hihetetlen szerencsével csíphetők el – többször előfordult, hogy a hirdetés megjelenése után egy-két órával tárcsázott számon jelentkező közölte, lekéstem, mire a helyszínre utaznék egy tesztvezetésre, már rég új birtokosa lesz a kocsinak. Van egy harmadik eladói kategória is, arról bővebben keretes anyagunkban. A lényeg, hogy amennyiben az eladó elzárkózik attól, hogy állapotfelmérésre vigyük a kocsit vásárlás előtt, esetleg egy szakival a helyszínen átnézessük, intsünk búcsút – így lett nekünk is Opel Corsa helyett Volkswagen Golfunk.

A tesztelt kis Opel 2004-es évjáratú, ráncfelvarrott verzió – a dizájnfrissítés újdonságai nagyjából kimerültek az első lökhárító módosított, osztott hűtőrácsaiban. 2004-től egyébként az addig használt láncvezérlésű Ecotec benzinmotorokat a TwinPort motorcsaláddal egészítették ki – aki teheti, inkább előbbit válassza, egyszerűbb és strapabíróbb konstrukció. A fehér kasztnin nemcsak az évek hagytak nyomot, hanem egy, valamelyik korábbi tulajdonosnál „a feledés homályába vesző” törés is. Erre akkor derült fény, amikor a korrózió rágta motorháztető cserére szorult, az új elem azonban sehogyan sem akart passzolni – végül némi nyers erő bevetésével a helyére „hajlították”.

Nagy ütést egyébként nem kaphatott, az egyenesfutással nincs probléma, és a romokból összekalapált gépekkel ellentétben a merevség is az évjárattól várható szinten van. A székelyföldi téli havas utakról felverődő csúszásmentesítő anyag azért kitett magáért, a rozsda több helyen is nagyot harapott a lemezfelületek alsó részébe. Előző birtokosai nem bánhattak kesztyűs kézzel vele, karosszériaápolással sem bajlódtak – és ennek a mostani tulajdonos issza meg a levét.

A fapadosság mintája az alapfelszereltségű Corsa, gyakorlatilag nincs, ami elromolhatna az utastérben. Az ablakokat izomból tekerjük, a légkondi nem csapolja meg a motor erejét, nincsenek kezelőgombok a kormánykeréken, sőt még a hangrendszerrel sem kell sokat bajlódni: egyszerűen nincs. Ennyire őszinte autót régóta nem gyártanak, Európában talán csak a színezetlen lökhárítójú Dacia Logan tud hasonlót. Cserébe masszív, patakvízbe mártott durva ronggyal is lelkiismeret-furdalás nélkül tisztítható műanyagfelületeket, meglepően jól tartó üléseket és vaskos kormánykereket kapunk. Hátul jelképes a hely, a háromajtós kivitel miatt amúgy sem egyszerű a bejutás. Ehhez igazodik a csomagtér, a 260 literes „űr” kitöltése nem egy emberpróbáló feladat.

Noha háromhengeres, egyliteres motorral szerelt Corsa is létezik – ráadásul eléggé sok –, ezeket érdemes elfelejteniük mindazoknak, akik városon kívül is közlekednének. A „vállalható minimum” az 1,2 literes, tizenhat szelepes, 75 lóerős benzinmotor, ezzel már az átlagos menetteljesítmények alsó határát súrolgatjuk, de az egy tonna alatti önsúlynak hála hétköznapokra tökéletesen megfelel, még az enyhébb emelkedőket is zokszó nélkül bírja szusszal. Az üzemanyag-fogyasztás csak óvatos pedálkezeléssel tartható elfogadható tartományban, tartós autópályázásra – óránként 130 kilométeres sebességnél például közel 4500-as értéket mutat a fordulatszámmérő – városi étvágy a válasz. Az 1,4 literes benzinmotor 90 lóereje már dinamikussá teszi a kis testet. Dízelből az 1,3-as kerülendő, az 1,7 literes pedig kompromisszumos: brutális rugalmassággal ruházza fel a Corsát, cserébe meglehetősen orrnehéz tőle az autó.

Az Opel Corsa C tulajdonképpen egyike a szinte mindenki által ismert autóknak: egyeseknek érzelemmentes kapcsolatot jelentő munkaeszköz, másoknak családtag.

Kezdő sofőröknek kifejezetten ajánlott, de könnyű kezelhetősége, szerelhetősége és bőséges alkatrész-ellátottsága ellenére érdemes alaposan körülnézni, mielőtt beszerzünk egyet.