Nyolcezer kilométer tanulsága: Volkswagen Golf IV 1.4 16V

A negyedik generációs Golf éppen egy éve szolgál nálam. Már az internetes hirdetésben levett a lábamról – már amennyire egy olyan tömegautó, mint a Volkswagen két évtizeddel ezelőtti zászlóshajója képes ilyenre. Senkinek nem tanácsolom, amit ezután tettem: 150 kilométer utazás után mintegy ötven métert haladtam vele egy toronytömbházak közötti parkolóban – mivel már nem volt érvényes a német rendszáma –, és eldöntöttem: kell. Eltekintettem attól, hogy a kérésem ellenére meleg motorral várt az eladó, az sem zavart, hogy lefulladás után csak bikázásra indult, a rozsdamentes fényezés és a bézsszínű belső meggyőzött. Az eladó rutinos rókaként mindössze félóra (!) alatt elintézte az ideiglenes rendszámot, még az új akkumulátor beszerzésében is segített. Hazafelé már éreztem, hogy sürgős futószögállítás vár rá. Két hétig azért még eljártam vele ide-oda, de a vásárlástól nem tett meg ötszáz kilométert, mire „elnyalt” két abroncsot. A gumis szerintem még életében nem látott ilyen kerékösszetartást. Az autóbejegyzéshez szükséges műszaki vizsgára már kipofozták egy szervizben, probléma nélkül vett minden akadályt, aztán amint kigördült a RAR ajtaján, eltörött az ülésállító kar. Röviddel később a kipufogó is kilyukadt, így egy úttal két hibát is megoldottak a javítóműhelyben.

Az apró, de bosszantó problémák ellenére egyre szimpatikusabbá vált, annyira, hogy hiába volt olyan, aki az eredeti vételár majdnem kétszeresét ajánlotta érte, meg sem fordult a fejemben, hogy megváljak tőle.

Pedig akkorra már túl voltam a vízpumpa, az önindító és a generátor cseréjén is. Fura, de kevesebb mint két hónap után már úgy éreztem, felelősséggel tartozok érte – majd meghálálja a törődést.

Csodás hetek következtek, tanulóautóként is szolgált, zokszó nélkül bírta a gyűrődést. Majd egy brassói út után az otthonomtól száz méterre megállítottam egy üzlet előtt, és többé nem indult. Trélerre mászva vonult autóvillamos műhelybe, filléres alkatrész – feszültségszabályozó – okozta a bajt. Azért még kiégett a baloldali fényszóró hosszúfény-izzója is, ami még a szerviz szerint is ritkaság. Egyébként ennek a generációnak meglehetősen gyakoriak az elektronikai problémái, szerencsére a kék Golf esetében ez inkább „poénos” módokon mutatkozott meg: időnként kigyúlt a blokkolásgátló hibajelzője. Nos, ilyenkor megszűnt a csomagtérvilágítás.

Előfordul, hogy a menetstabilizáló hibajelzője villan fel, akkor a napellenző tükörvilágítása nem hajlandó működni. Amikor az ABS és az ESP ikonja egyszerre virít a műszerfalon, „lefekszik” a vízhőfokmérő mutatója. Magyarázat és hibakód nincs, és jellemző, hogy olyankor soha nem mutatja a tüneteket, amikor szaki áll mellette.

Az egyetlen, ami hibátlan, az a motor – eltekintve a nyolcezer kilométer alatt elfogyasztott egy liter olajtól, bár ez elfogadható mennyiség. Az 1,4-es benzines „különlegessége”, hogy hidegen brutális, dízeleket megszégyenítő hangja van, és a szelepek – ennél a típusnál teljesen normális – „kattogása” is irritáló lehet. Gyorsulás nincs, a végsebességet autópályán teszteltük négy személlyel: kereken 140 kilométer óránként. Vegyes használattal nyolc literes fogyasztással kényeztet, „hosszúban” soha nem sikerült 6,5 liter alá gyömöszölni a központi kijelzőn lévő értéket.

Annak ellenére, hogy nem épp pénztárcabarát tizenkét hónap van mögöttünk, továbbra is társként tekintek rá.

Jelenleg is messze áll a tökéletestől: nagyon ráférne már mindkét első kerékjárati ívre egy rozsdamentesítés – ennyit tartott a nepper polírozása –, és egy kőfelverődés a bal fényszóróbúrát is berepesztette. Talán a hátsó lengéscsillapítók és a négy féktárcsa és -pofa kicserélésével együtt azok is sorra kerülnek.

A nyolcezer kilométer tanulsága egyszerű: mindig objektíven, hideg fejjel, az érzelmek teljes kizárásával vásároljunk autót – vagy viseljük a következményeket…