Régészek a színház mögött: az elfeledett mártonfalvi ház

Az ásatás előzménye, hogy 2006-ban két parkoló építését rendelte meg a csíkszeredai önkormányzat, a színházépület mellett a másikat a Gál Sándor és a Petőfi utca kereszteződésénél jelölték ki. Mivel az a sétálóutca és a történelmi városrész védett övezetében található, először oda vonultak ki a régészek, hogy az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, feltárásokat, azaz a régészeti felügyeletet elvégezzék.

A helyszín több mint biztató volt: tudni lehet, hogy a középkorban, a kora újkorban a mostani parkolótól nem messze híd vezetett át Somlyó patakán, amely abban az időben Szereda és a legtöbbször Martonfalvaként emlegetett Mártonfalva határánál folyt el. Ott azonban – bár rábukkantak olyasmire is, ami a későbbi kutatások alapját képezheti – a földből minduntalan felszivárgó szennyvíz miatt nem tudtak érdemi munkát végezni.

2006 nyara egy másik helyszín felfedezései miatt maradt emlékezetes a régészek számára.

„Tulajdonképpen nem a megrendelő önkormányzat, hanem a parkolóépítés kivitelezőjének szakemberei szóltak, hogy a másik helyszínen, a Kőrösi Csoma Sándor utcában is ugyanolyan mélységig ásnak le, mint a Gál Sándor utcában. Átmentünk oda, s rögtön feltűntek a régészeti rétegek, amelyek, mint kiderült, egy 14. századi épülethez köthetők” – fogalmazott Darvas Lóránt, a Csíki Székely Múzeum régésze.

Agyagdarabokat, sok kerámiatöredéket fedeztek fel először, majd rövidesen a ház egyik, kőből kirakott sarka is feltűnt, ahogy a rétegeket kezdték eltávolítani. „Úgy kell elképzelni, mint egy talpgerendás mai csűrt: néhány kő volt tulajdonképpen a talpgerendák alá helyezve” – érzékeltette a régész. A felfedezés mintegy 60-70 cm mélyről került elő, de a térség teraszos szerkezete miatt a keleti részen ennél nagyobb mélységig történt feltárás.

A régészek meglepődtek: semmi nem utalt arra addig, hogy ezen a helyen ilyen korai leletanyag kerülhet felszínre. A régészeti felügyelő leállította a parkolóépítést, a szakemberek pedig szelvényeket kezdtek nyitni azokon a részeken, amelyeket a parkolóépítők még nem túrtak fel. Már az első szelvényben előkerültek a ház padlózatának maradványai, a szelvényeket pedig úgy terjesztették és bővítették, hogy minél többet foglaljanak be az egykori házból.

– emlékezett Darvas.

Kiderült: a ház 13,4 méter hosszú és 5 méter széles volt. Háromosztatú épület volt, ami szintén szokatlan lehetett abban az időben, amikor a lakóházak többsége egyetlen, étkezésre és pihenésre egyaránt használt helyiségből állt. A leletanyag alapján a szakemberek a 14. századra keltezték az épületet. „Ez az az időszak, amikor nagy változás történt a lakáskultúra, a fűtési technológia területén, az addigi földbe mélyített, nyílt tűzhellyel rendelkező házak helyét kezdték átvenni a földfelszíni, kemencével rendelkező épületek” – vázolta a régész.

Többosztatú vagy egyáltalán ekkora méretű házról abból a korszakból erről a környékről a régészeknek nem volt addig tudomásuk.

A Kőrösi Csoma Sándor utcai háznak három helyisége volt, a két szélső, keleti és nyugati oldalon elhelyezkedő szobának deszkapadlója volt, a középsőnek pedig agyagpadlója, így feltételezhető, hogy abban főleg konyhai jellegű tevékenységek zajlottak. Ez lehetett a ház fogadóhelyisége is, hiszen a déli oldalon itt nyílt a ház bejárata. A konyhából nyíló szobáknak ugyanakkor volt külön fűtése is: a megtalált töredékekből következtetni lehet arra, hogy ún. „szemeskályhával” voltak ellátva.

A szemeskályha tulajdonképpen a csempekályha előzménye, úgy hozták létre, hogy az épülő kályha még puha falába agyagedényeket tapasztottak bele, miután rájöttek, hogy így jobban leadja a hőt. Ez a technológia a 12. századi Svájcban jelent meg először, s tudni lehet, hogy – elképzelhető, hogy saját törzsfejlődés eredményeképp – Erdélyben is a 13. században már megjelent.

A ház helyéről nagyszámú leletanyag került elő, többnyire kerámia és kályhaszem-töredék, nagyon kevés a fémanyag – egy fúró, lószerszám: patkó- és kengyeltöredék. Érméket nem találtak. Megfigyelhető volt, hogy a ház nem tűzvészben pusztult el, hanem tudatosan elbontották, hogy újat építsenek a helyére-közelébe. A leletanyag is ezért töredékes, hiszen eleve eltört, hulladék edény került csak a betöltésbe.

Hogy mit lehet kideríteni ezekből a leletekből, azért is fontos, mert ez az a korszak, amikorról alig tudni valamit Csíkszereda, illetve olyan, a város mai területén található egykori szomszédos, de a köztudatból szinte kikopott falvak történetéről, mint Mártonfalva.

Mintegy kétszáz évvel vagyunk a város első ismert, 1558-as írásos említésétől, bár tudjuk, hogy a Szereda nevű város is ennél korábban kellett létezzen.

A 2006-ban feltárt ház, bár az egykori Mártonfalva területén épült, közvetett bizonyítékot szolgáltat egy közeli urbánus jellegű település létezésére. Ez a terület ugyanis még a 19. századi kataszteri térképeken is Mártonfalva – Zsögöd egyik tízesének – részeként szerepel, tőle nem messze húzódott a falu északi határa Szeredával, a mai Gál Sándor utca környékén pedig a Taplocával való közös határ volt. Ebből következik, hogy a mai sétálóutca is mártonfalvi, azaz zsögödi terület volt egészen Mártonfalva 19. századi Csíkszeredához való csatolásáig.

A 14. századi háznak az elhelyezkedése, vagyis a városhoz való közelsége is utalhat magának a városnak a létezésére. Az előkerült leletanyagban ugyanakkor meglepően – más korabeli régészeti helyszínekhez viszonyítva is – sok az asztali kerámia, illetve a talált konyhai kerámia tipológiája is arra utal, hogy ezek városi piacra gyártott kerámiák voltak, amelyeket mesterjeggyel is elláttak – minden bizonnyal ezeket egy közeli város fazekasmesterei gyártották – kérdés az, hogy vajon magáról Csíkszeredáról van-e szó, de a leletek arra utalnak, hogy egy városi jellegű központ kellett legyen a 14. századi Csíkban, vélte a régész.

De kik lehettek a ház lakói? A leletanyag és a ház mérete egyaránt nemesi, előkelői építőre utal. A közelében folyt Somlyó pataka, így ideális hely volt ez megtelepedni a patak partján, ahová fel lehetett építeni ezt a déli tájolású házat. Lakói nemesek kellett legyenek, de kik jöhetnek szóba? Írásos forrásaink ugyanis a 14. századból nincsenek, a 15. századból is kevés. Ekkor már meg vannak említve a szenttamási Lázárok, a felcsíki – talán karcfalvi – Balaskók. Ismert egy 1446-os nemesítő oklevél is, amely által az alcsíki Becz család kapott nemességet. Ebből az oklevélből derül ki, hogy a szenttamási Lázárok is tulajdonképpen a Becz család tagjai. Későbbi forrás az első agyagfalvi székely nemzetgyűlés 1506-ból, amelynek fennmaradt dokumentumai közt, a csíki nemesek lajtromában a Becz és a Lázár családok mellett a Czakó családot említik.

Darvas Lóránt úgy véli, hogy

ez lehetett az a család, amely abban az időszakban, tehát akár a 14. században Csíkzsögöd környékén rendelkezett azzal a szükséges gazdasági potenciállal, hogy ezt a házat felépítse,

ezt azonban másfél évszázad távlatából kijelenteni veszélyes lehet. A feltételezést viszont alátámasztani látszanak más leletek: a ház szelvényét ugyanis egy későbbi gödör metszette, amelyben olyan épülettöredékek kerültek elő, amelyek egy 15-16. századi udvarház jelenlétére utalnak – nem teljesen elvetemült dolog arra gondolni, hogy a 14. századi háznak egy olyan fontos nemesi család volt a lakója, amely később ugyanitt udvarházat épített. Ennek 16. századi szemétgödréből ráadásul előkerült egy igen ritka és értékes, egy unikornist ábrázoló kályhacsempe is, amely a Kornis családhoz köthető, a Czakók pedig kapcsolatba hozhatók a későbbiekben a Kornis családdal, de az unikornist címerállatként felvevő Szapolyaiakkal is, akiknek familiárisaik voltak. „Összefutnak a szálak, de mind bizonytalanok” – mutatott rá a régész.

Későbbi forrásokból tudjuk, hogy a Czakóknak nagy birtokaik voltak Zsögödben, birtokjaikba házasodnak be a Mikók, a Pókaiak, majd a 17. századra a család visszaszorult Csíkszentlélekre. Nevükhöz köthető a szentlékeli templom szárnyas oltárának a megrendelése 1510-ben, ami most a Magyar Nemzeti Galériában található, illetve több mint valószínű, hogy ők építették a zsögödi templomot, ők finanszírozhatták a szentléleki templom bővítését is. Ők lehettek hát a középkorban a környéken az a család, amelyik kellő vagyonnal rendelkezett ahhoz, hogy egy ilyen építkezést megengedhessen magának.

Az ásatás 2006 szeptemberében azzal a javaslattal zárult, hogy valamiféleképpen a ház maradványait meg kell mutatni a nagyközönségnek: ennek érdekében meg is változtatták a parkoló építési terveit, kihagyták a ház helyét, amelyet a régészek máshonnan hozott kövekkel kijelöltek. Ami tehát most a földfelszín felett látható, nem a ház alapja, mint gondolnánk, csak a kijelölt helye. Szó volt arról, hogy tereprendezéssel egy látogatható régészeti parkot lehetne ott létrehozni, ahol az érdeklődők az ott feltárt házról és a szinte elfeledett Mártonfalváról szerezhetnek információkat.

A parkoló átadása után azonban nem került újból előtérbe a téma, minden úgy maradt, ahogy az ásatások végén a helyet a régészek hagyták közel tizenkét évvel ezelőtt.