Régiségek: minden tárgynak története van

Eleinte csak parasztbútorokat gyűjtött a Csíkszereda melletti Fitódon élő Simon Gyula, akinek mindig is az volt az álma, hogy legyen ezekből egy gyűjteménye. Aztán annyira elvarázsolták a régi tárgyak, egyre többet gyűjtött belőlük, majd egyfajta családi vállalkozásba kezdtek.

A régi polgári bútorokat külföldről hozzák be, de számos nagyobb vásáron is megfordulnak, hogy beszerezzenek egy-egy darabot. Ők maguk is nyitottak üzletet, egyet Sepsiszentgyörgyön és egyet Csíkszeredában, tervben van, hogy Székelyudvarhelyen is megtalálhatóak legyenek az általuk kínált darabok.

A régiségekkel való foglalkozás nem csak megélhetés számukra, hanem szenvedély is, a nappalijukba belépve mintha időutazásban lenne részünk, mert ha olyan darabra akadnak, amelyet nagyon megkedvelnek, nem akarnak túladni rajta. Simon Mirela úgy véli, aki szereti a történelmet, azt hamar elvarázsolják a régiségek, minden bútornak, minden tárgynak meglátják a varázsát.

A bútorok mellett rengeteg kiegészítő van, képkeretek, órák, evőeszközök, porcelánok stb. Mindenben megvolt, hogy mi a divat. Számunkra ez érdekesség. Aki nem tudja, nem ért hozzá, csak legyint, de minden bútornak, minden darabnak története van, hogy honnan ered, milyen korból származik, kiket szolgált ki.”

Mint mondta, még mindig lehet parasztbútort találni, főleg az öregek ragaszkodnak hozzájuk, mert „benne tartják a lelküket”. Az utóbbi időben viszont a fiatalok is visszanyúlnak a nagyszülők örökségéhez. „Mi az évek során tanultunk meg sok mindent, egy lehetőséget, megélhetést láttunk benne. Igaz, ebből nem lehet megpénzesedni. A kereslet is hullámzó, van, hogy nagyobb darabokat, van, hogy kisebbeket keresnek, változó. A kilencvenes évek után volt egy olyan generáció, amely kulturális szempontból érdektelen volt, nem érdekelték őket a régi tárgyak, külföldre költöztek a jobb megélhetés reményében.

De van most egy olyan generáció, a huszonévesek, akik ugyan kimentek, de itthon házat építettek. És ott kint látják, hogy vásárolják a régiségeket, és ők is megvásárolnak egy-egy darabot, ezeket a modern bútorokkal társítják.”

A Simon házaspárnak két gyereke van, ők belenőttek a régiségek világába. A 19 éves lányuk is érdeklődést mutat a régi tárgyak iránt, a 17 éves fiúkat még annyira nem érdekli, de alkalomadtán a szülőknek segít restaurálni egy-egy bútordarabot. Mirela úgy véli, az, hogy a huszonévesek érdeklődnek a régi tárgyak iránt, azt mutatja, hogy kezdték önmagukat keresni. „Érdekesnek találják azt, hogy például egy tekenőt mi mindenre használtak. Hogy kenyeret dagasztottak benne, viszont ha nem sütöttek, húst sóztak le benne, és a kicsi gyermeket is ebben altatták. Minden tárgy jól ki volt találva, a hasznosságát nézték.”

Az évek során kialakították, hogy honnan szerzik be a tárgyakat, vásárokba járnak, vagy más kereskedőktől veszik meg. De van, hogy őket keresi meg valaki egy-két régi bútorral vagy egyéb tárggyal, ami el szeretnének adni, mivel a családban nem értékelik, nem használják, vagy mert pénzre van szüksége. Ha egy bizonyos tárgy meg van rongálódva, Mirela restaurálja is. „Mi soha nem számítjuk a mi munkánkat. Azért vannak elfogadható árak az üzleteinkben is, lehetőséget kell adni a vásárlónak, hogy meg is tudja venni. Nekem egy élmény, ha szétszedhetek egy faliórát, állóórát, megnézem, mit kell helyettesítsek, mit kell beállítsak. Ha sikerült megjavítanom, külön öröm.”

Az utóbbi években a vásárlók a kisebb darabokat keresik, amelyeket leginkább ajándékba szánnak. „Olyan esettel is találkoztunk, hogy valaki ajándékba vett régiséget, de aki kapta, nem látott semmi varázst benne, visszahozta.

– hangsúlyozta.