Turistaként Székelyudvarhelyen: rendhagyó idegenvezetés

Kosztolányi Kata 2018. február 23., 16:00

Ahány turista, annyiféle idegenvezetés – állítja Péter Ildikó, a székelyudvarhelyi Tourinfo iroda munkatársa, aki az idegenvezetők napján (február 21-én) végigkalauzolt a belvárosban. E jeles napot mifelénk nem ismerik, de külföldön a szakmabeliek 1985 óta megülik oly módon, hogy saját honfitársaiknak mutatják be ellenszolgáltatás nélkül városukat.

Egy idegenvezetőnek sokat segít, ha tudja, ki a célközönség Fotó: Veres Nándor

„A felkészülésben sokat segít, ha tudjuk, ki a célközönség. Van egy profiljuk az ideutazó csoportoknak, amiből kiderül, honnan jönnek, milyen korúak, mi érdekli őket. Az ország területéről érkező más szemmel nézi Udvarhelyt, merthogy ez más kultúrkör, míg a nyugatiakat elsősorban a helyi termékek, a gasztronómia, a piac érdekli, lenyűgözik őket a kopjafák, a székely kapuk, érdekesnek találják a kisvárosi embert és a vidékiek életszemléletét”– mondja Ildikó, miközben a főtérre igyekszünk. Erről eszébe jut egy német turistalány, aki nagyon értékelte, hogy

a központból látszik a dimbes-dombos táj, ami szerinte az élhető város jele,

épp ezért nem látta indokoltnak, hogy mindenki autóval közlekedik. 

A híres ordás béles 

Időutazást teszünk az egykori felső és alsó piactéren, a mai Patkó és az Emlékezés parkja helyén. Utóbbi valamikor nádas volt, egészen a Küküllőig, aztán itt volt az első piac.

„Udvarhely híres volt piacairól. Kedd volt a fő nap, de mindig nyüzsgő pont volt ez. Képzeljük el a kisiparosok mellé a fekete bő szoknyás, vállkendős asszonyokat, amint kosaraikból ordás bélest kínálnak.

Emellett még fürdőváros is volt Udvarhely: a polgári világban a belvárosi református templom mellett állt az omnibusz, amire a jegyet a lakberendezési bolt helyén állt, az Oroszlánhoz címzett Koncz-patikában lehetett megvásárolni, és ami levitte az utasokat a kápolna melletti sósfürdőbe. Ott huszonkét forrás volt, és különböző nyavalyákat kúráltak ki ivóvízzel, iszappal vagy fürdővel” – meséli Ildikó. A főtér arculata az 1897-re elkészült Vármegyeháza impozáns épületével teljesen megváltozik, azt megelőzően a két templom uralta a teret. Ildikó felhívja a figyelmet arra, hogy sok templom lévén Udvarhelyen három vallás képviselteti magát, ami nagyban alakította a város történelmét.

A ferences templom kapuja. A korábbi faépítményből maradt hátra Fotó: Veres Nándor

A Ferencesek templománál megcsodáljuk a zárda épületét, ahol a második világháborúig iskola működött. A kolostort az 1700-as években alapították, és egyik érdekessége egy Mária-szobor, amint egy eretneken tapos. A szálloda a „szocreál” ízlés nyoma a hetvenes évekből, és a múlt rendszerben terasza népszerű helynek számított, mert csak ott lehetett sört kapni. „Azelőtt egy Libán nevű kocsma volt itt, ahol kitűnő volt a citromos limonádé és a málnaszörp” – nosztalgiázik kísérőm.

Sissi és a gyerekek 

A régi felső piacteret, vagyis a Patkót iskolák veszik körül, ami Ildikó szerint szintén fontos csomópont. Ahol a református kollégium régi épülete, a mai Benedek Elek Pedagógiai Líceum honol, az 1800-as évek végén gyermekkert volt. Nőegylet alakult, amely Sissitől kért meghallgatást, és az anyagi támogatásért, az akkori Állami Sorsjáték Rt. bevételének bizonyos százalékáért cserébe a császárné legkisebb lányáról, Mária Valériáról nevezték el a kisdedóvót. A nagy iskola 1912-re készült el pályázat útján, és az építészek szerint egy igen korszerű épület volt akkoriban.

„Olyan számba ment, mintha ma egy többemeletes acél-üveg létesítményt húznának fel”

– jegyzi meg Ildikó, majd sorolja az újításokat: vízözblítéses angol vécék, gőzfűtés, új stílusú dekorációk, ugyanis „felhagytak az addigi barokk, neoklasszikus díszítőelemekkel, így szinte organikusnak mondható ez az építészet”. 

Budapesti mintára épült házak 

Lesétálunk a Kossuth utcán, ami valamikor a Botos utca volt, és amelynek végén korsós táncot jártak a szolgálók:

bejött egy szekeres korsókkal megrakodva, azokat dobták egymásnak, és ha a lány nem fogta ki, a legénynek vásárolnia kellett egy újat.

„Ez volt az akkori kor kikapcsolódása, párválasztási lehetősége” – jön a magyarázat.

Van egy rendelet az 1800-as évek végéről, amelyben tisztán és világosan ki van mondva, hogyan nézhet ki például a Kossuth utca Fotó: Veres Nándor

A Sziget utca sarkán álló nagy épület valamikor malom volt. Ez a terület egyben a folyó holtága volt, rajta egy szigettel, amit aztán feltöltöttek, amikor a vasútépítéssel együtt a Küküllő-rendezésre is sor került. A fő utcán, a mai OTP helyén volt a Budapest szálló, amely kaszinó is volt egyben, és Ildikó a dohánytőzsde épületét is megmutatja, illetve a Betegh-nyomdát a mostani Reneszánsz étteremnél. Azt is megtudom, hogy

„van egy rendelet az 1800-as évek végéről, amelyben tisztán és világosan ki van mondva, hogyan lehet építkezni. Budapesti mintára felosztották a várost több kerületre, és mivel a mai Kossuth utca a belvároshoz tartozik, pontosan meghatározták, milyen magas lehet az épület, hogy kell kinéznie, a belmagassága sem lehetett kisebb három és fél méternél, kitértek az ablakok pontos számára, a tornác hosszára, a folyosó végén közös illemhelyiség kötelező kialakítására.”

Egy későbbi körülmény is változtatott az utcaképen: a huszadik századi gazdasági világválság idején sokan kimentek Amerikába dolgozni, és abból a pénzből épültek fel ezek az ún. „amerikás házak”, mint amilyen a múzeum korábbi székhelye is. Ezek a korábbi paraszti kultúrához képest, ahol egy szobában lakott az egész család, luxusnak számítottak. 

A közmunka természetes volt 

A sétatér szintén élhető, és egyben sporttal kapcsolatos része a városnak. Egy Frecska nevű főkertész irányításával jött létre a református kollégium Pipáskert nevű területén. A híd is ekkortájt épült, hogy összekösse a várossal Szombatfalvát. Épp emiatt sokáig a mai Tamási Áron utcát Új útnak hívták, tudom meg.

A Küküllőn csónakház működött, a játszótér helyén pedig teniszpálya, és korcsolyapálya a Jungle-nél, melyet az 1900-as évek elején az akkori ízlés szerint építettek.

Ildikó még emlékszik arra, hogy ez kislány korában tornácos épület volt. A művelődési ház 1959-re lett kész egy bukaresti tervező vezetésével.

Sok templom van. Udvarhelyen három vallás képviselteti magát, ami nagyban alakította a város történelmét Fotó: Veres Nándor

„Téglajegyeket adtak el a városban dolgozóknak, voltak, akik egy havi fizetésüket ajánlották fel, de a környékbeliek is pótoltak. Közmunkával épült meg, amibe a diákokat is bevonták. Azelőtt a mai Kossuth-udvarban folyt a kulturális élet, a bálokat meg a Városháza dísztermében tartották. Ezek egy idő után szűkössé váltak, és amúgy is volt egy ilyen építkezési hullám. Nem tájidegen, eléggé beépült a környezetbe” – véli Ildikó. Elhaladunk a Tompa László iskola előtt, amely egykor fiúiskola volt, és szombatfalvi összefogásból készült.

„Sok épületről lehet elmondani, hogy közmunkával, saját építkezési anyagok felhasználásával húzták fel őket”

– teszi hozzá Ildikó. Az ortodox templommal szemben áll a Böhm-villa, melynek lakóit, egy zsidó orvos házaspárt annak idején deportálták. 

Ahol negyven éve megállt az idő

 A Varga Katalin utcán keresztül az Orbán Balázs utcába jutunk, amely régen szintén főútnak minősült, elég csak emeletes, gangos házait elnézni. Kiemelendő a sarki Fernengel-ház, amely Ildikó szerint belül is gyönyörű, és megállapítjuk, hogy kirakatában cirka negyven éve megállt az idő. A város felé haladva, a túlsó oldalon lakott Hargitai Nándor szobrász és Balázs Ferenc, a kórus névadója. Szemben, a Méhes utca sarkán terpeszkedik a Szőllősy-féle ház, melynek tulajdonosa szeszgyáros és gazda mecénás volt a maga idejében. Meghatározó volt a régi hídon innen, a Palló Imre-iskola kisebbik épületében egykor működő Kő- és Agyagipari Iskola, ahonnan remek mesteremberek kerültek ki: az ő munkájuk a sok szép stukkó a házakon, de a temetőkben is fellelhető a kezük nyoma. A tízemeletes tömbházak helyén a muzsikus cigányok laktak, és Ildikó beszélt még olyan idős emberekkel, akik emlékeztek az ottani vidámságra, ahogy a férfiak húzzák a talpalávalót, az asszonyok meg színes pongyolákban táncolnak. 

A szellemi örökség is fontos

Bekanyarodunk a Petőfi utcába, ahol Ildikó érdemesnek tartja megemlíteni az egykori Ferenczy-féle vendéglőt, amelynek épületét sajnos lebontották. A Székely Támadt-vár várnak nem igazán látogatható, a romokat feltöltötték, és Eötvös József oktatási miniszter rendeletére Állami Főiskolát létesítettek a helyébe. Szemben lakott a bohém életformájáról híres Tomcsa Sándor. Az iskola innenső oldalán áll Tompa László író emlékháza, aki ellenben csendes volt és visszahúzódó.

Az épített örökség mellett legalább olyan fontos megemlékezni azokról a szellemi vezetőkről, kreatív emberekről, akik szintén hozzájárultak a város fejlődéséhez Fotó: Veres Nándor

Ildikó szerint az épített örökség mellett legalább olyan fontos megemlékezni azokról a szellemi vezetőkről, kreatív emberekről, akik szintén hozzájárultak a város fejlődéséhez. A Bethlen utcán felfelé menet több név is szóba kerül: a székely himnusz írója, Csanády György, akiről kísérőm fontosnak tartja még elmondani, hogy a Magyar Rádió munkatársaként ő rendezte az első hangjátékot. A mellette lévő házban született Soó Rezső Kossuth-díjas botanikus, és picit fennebb lakott a Bakk házaspár, akiknek házában rengeteg neves személy fordult meg, és Ildikó szerint megérdemelnének egy emléktáblát. Menet közben megtudom azt is, hogy

a törvényszék a legrégebbi a jelentős épületek közül, és frontja erdetileg a mellékutcában volt. Tömlöc is működött benne valaha.

1833-ban adták át, míg a kórház – a mai fül-orr-gégészet – csak öt évtized múlva épült. Az első ispotály különben a Botos utcában volt, és Mária Terézia idején az osztrákok hozták létre a sebesült katonáknak. Az unitárius templom szintén közadakozásból épült, és ezzel el is értünk a város régi határához, amelyre a kis téren álló kereszt ma is utal, akárcsak a vámház egykori épülete a pizzázó helyén.

 

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat