Szeretettel húsvétra: családi tojásírás járványmentes mesékkel

A tojásírás nemzedékről nemzedékre fennmaradt néphagyománya biztos kezű, tapasztalt asszonyok munkája volt, és nagypénteken készítették el az írott tojásokat. Ma számos lehetőség van tojásfestésre, dekorálásra, millió technika, ötletek tárháza az internet.

Nem mindenki rajong a hagyományos hímes tojásért, hiszen nem csak az időnket, de a figyelmünket és kézügyességünket is megköveteli, jogosan, hiszen szemet és lelket gyönyörködtető az eredmény. A mi családi tojásfestésünkben helye volt az akrilfestékkel díszített, nem hagyományos tojásfestésnek is, sőt a legapróbb ujjak számára még a vízfesték is elérhető volt.

A legnagyobb keletje mégis a kifújt és méhviasszal, kesicével „megírt” hímes tojásoknak volt. Zömében piros színű bolti tojásfestéket használtunk, de előkerült a zöld festék is, a változatosság kedvéért. Azt tartják, hogy azért piros a hímes tojás, mert a Golgotán felállított kereszt tövébe helyezett tojásokra Jézus Krisztusnak ráfolyt a vére.

 A vér és a tűz színe a piros, de a megújulást, a szerelmet, a tavaszt, az örömöt, a szabadságot, a kicsírázó életet és Jézus kiontott vére nyomán a feltámadást és az örök életet is jelképezi.

A kultikus szimbólumunkra használt hímes tojás szavunk lehetséges, hogy a nő és férfi kapcsolatára utal. A hím szó csak másodlagosan jelent díszt, a két fogalom szorosan összetartozik. Máig megőrzött népszokásunk, a húsvét hétfői locsolás is a nő-férfi kapcsolatot jelképezi.

A tojásírást megelőzte az eszközök beszerzése, hiszen szükségünk volt méhviaszra, kesicére – vékony pálca, a végén pici likas drót, írókának is nevezik, ezzel lehet felvinni a viaszt a tojásra –, de kellett még egy rezsó is, amelyen melegítettük a méhviaszt, hogy forró legyen, illetve tojásfestéket is vettünk.

A tojások kifújásával kezdtük a műveletet: előbb egy vékony tűt egy kalapács segítségével beleszúrtunk a tojás alsó és felső felébe, majd egy szög segítségével megnagyobbítottuk a lyukakat, egy tűvel fellazítottuk a tojás belsejét, majd belenyomtunk egy kis levegőt egy orvosi fecskendő segítségével, így már a tojás fehér része ki is jött belőle, a sárgáját azonban erős fújással kellett „kikergetni” belőle. Majd át is mostuk a fecskendő segítségével, és kezdődhetett a megírásuk.

A méhviaszt már az előző napokban beszerezte házigazdánk a méhészeti szakboltból, a kesicék is megérkeztek Gyergyószentmiklósról, már csak fel kellett vinni a forró viaszt a tojásokra. Volt, akinek a kanyargós indaszerű vonalak mentek jobban, másnak az egyenes vonalak, de az új kesicékkel a pontozás okozott a legnagyobb örömöt. Majd a megírt tojásokat festékbe mártottuk, és kész is voltak a hímes tojások. Azaz később következett a viasz letörlése a tojásokról, amelyhez még szükség volt gyertyalángra is, hogy fölötte tartva a tojást felhevüljön a viasz, és megolvadjon a törléshez.

A kétszínű megírt tojásokat is kipróbáltuk: miután elkészült a piros színű megírt tojás, vittünk fel még egy réteg viaszt a tojásra, és ezután betettük a zöld festékbe, amely csak azokat a felületeket fogta meg, amelyek nem voltak viasszal bekenve. A gyerekek is kipróbálták a tojásírást, apró ujjaikkal saját kis világukat vitték fel a tojásokra, és meglepően kevés alapanyagot roppantottak össze a kifújtakból.

Az eredmény – anyáké és gyerekeké – csodaszép lett, elégedettek voltunk magunkkal, úgy éreztük, megérdemeljük a pohár bort, főleg miután az édesapák sem ültek tétlenül, míg mi a tojásfestés hagyományának hódoltunk: megsütötték az udvaron az ebédhez való húst. Később a tojásokba óvatosan kis szalagokat bújtattunk, és barkavesszőkre vagy csokorba szedett tavaszi ágakra aggattuk. Így készült el a húsvéti asztalunk legszebb dekorációja – összekapcsolva ősi hagyományainkat a jelennel.

A gyimesi hímes tojás szerelmi ajándék is lehet, ott a lányok kedvesüknek készítik a legszebb, legkülönlegesebb írott tojást. Nemcsak a lányok fiúknak, hanem keresztanyák is ajándékoznak húsvéti hímes tojást keresztgyermekeiknek, amelyeket húsvét vasárnapján adnak át. Mi már virágvasárnap megejtettük az ajándékozást is, örömmel adtunk egymásnak az alkotásainkból. Kifújt, hófehér színű libatojások is kerültek az asztalunkra, ezt is „megírtuk”, bár az apró minták a kisebb méretű tyúktojásokon jobban mutatnak – egyeztünk meg ebben a többiekkel.

Gyimesbükkben tevékenykednek olyan tojásíró asszonyok is, akik egy nap leforgása alatt akár kétszáz tojást is megírnak. A Gyimesekben az egyik legnépszerűbb minta a töltött rózsa vagy csillag, de legalább ugyanolyan népszerű a kakastaréj, a keresztesek vagy a tekerőlevél. A mezőgazdasági eszközökhöz kapcsolódó minták is népszerűek ott, mint a kapa vagy a gereblye.

Többféle virágos minta is ismert, de ma már elterjedőben vannak a szabadrajzolatú virágminták is – köztünk is akadt olyan, aki inkább az utóbbit választotta. Gyakoriak az állatok testrészeihez kötődő minták, ilyen az említett kakastaréj, illetve berbécsszarva. Ezeknek rontás elleni szerepet tulajdonítanak. Nekünk még sokat kell ahhoz gyakorolnunk, hogy elérjük ennek a mennyiségnek és pontosságnak az egytizedét is, de nem is ez hajt bennünket.

Valahol a sejtek szintjén gyökerezhet ez a kapcsolat a termékenységet és az újjászületést, az élet kezdetét jelképező tojás és ember között. A forró méhviasz, a vékony íróka anyaga és a tojás tapintása együtt elemi erővel hatott ránk: felfedeztük magunkban az őseinket, a hagyományainkat, a természet és ember ösztönös kapcsolatát. A szépen kanyargó vagy szigorúan egyenes viaszvonalaink által pedig az alkotás egyszerű öröme hatotta át minden sejtünket. Egy pár órára el is feledkeztünk arról, hogy a ház falain kívül milyen világ tombol ma. A közösség és a hímes tojás felülírt minden mást ezen a virágvasárnapon, húsvét nagyhetének legelső napján.