Szilágybagos: költséghatékony termálélmény minimálnyaralásra

Igen, tudom, nyaralni idén is kell(ett), ez a fránya járvány(intézkedés) keresztbe tett a görögországi terveknek, de mégiscsak kellene biztosítani a bőrráknak egy esélyt, s ha már meleg van, néha le is kell hűteni a felforrósodott, karanténtúlsúlyos testünket. Mi legyen hát? Kellene találni egy viszonylag félreeső, vagyis nem túl frekventált helyet, mondanám, két okból: vagy azért, hogy az ember a nyaralási élmény mellett ne feltétlenül hozzon haza egy fertőzést is, vagy azért, mert egyszerűen utál a levesbe, azaz a tömegbe menni. Aki meg semmiképpen nem bírt meglenni tengerpart nélkül, hát annak hajrá, jöhet a vírus mellé a manelé, a drága, de legalább borzalmas szolgáltatás, kedves román polgártársaink általános civilizációs szintje ésatöbbi, ésatöbbi.

Na de ez csak egy gondolatmenet annak felvezetésére, hogy miképpen juthat el egy vírusszitu miatt minimálnyaraló család Székelyföldről Szilágybagosra, egy helyre, amiről azelőtt talán még nem is hallott. Mert jó, Tasnád meg Nagykároly képbe jöhetett korábban is valamelyest, főleg, hogyha fél lábbal partiumi gyökerekkel is rendelkezik, na de Szilágybagos... És pont ezért ez lehet az idális megoldás: félreeső, tehát nincs tömegturizmus. Kevésbé ismert, tehát nem szállnak el az árak az égig.

Ja és amit nem is említettem: termálfürdője is van azért, méghozzá nem is a falusi változatból.

Mondják a helyiek, Elena Udrea turisztikai minisztersége alatti beruházása ez a fürdő, legalábbis annak felújítása. Udvariasan mosolyogtam, mikor hallottam, hisz ugyebár gyakran előfordul, hogy politikusok magukénak állítanak be egy-egy megvalósítást, mintha az ő érdemük lenne, aztán kiderül, hogy csak a szalagot vágják ők el, de más pénzén ékeskednek. Aztán hosszas keresgélés után mégiscsak találtam egy román nyelvű újságcikket még 2014-ből, amely a bagosi termálfürdő újranyitásáról szól (magyar nyelven gyakorlatilag semmi infó nem bukkant fel erről), s amelyen részt vett turisztikai miniszterként Elena Udrea – társtulajdonos. Úgyhogy nem szóltam semmit, tényleg az övé a kóceráj, vagyis legalábbis az övé volt – annak már nem néztem utána, hogy a rabosítással járó jogerős ítélet járt-e vagyonelkobzással.

Merthogy nem is ez a lényeg most. Fontosabb az, hogy Szilágybagoson, ebben a magyar többségű szilágysági településen egy felújított, azaz valamelyest a modern elvárásoknak megfelelő szabadtéri termálfürdőt találhatunk, amelyen az akvaparkokénál kisebb árszinten, de mégiscsak nívós strandolási élményt nyújthat. De így van-e ez? Nézzünk meg erről néhány képet:

A felnőtt belépő 25 lej hétköznap, 30 lej hétvégén, hároméves kor felett 15 lejt kell fizetni a gyerekekért, de az ügyvezető ezt egyik nap nagylelkűen elengedte a négyévesünknek. Ehhez még érdemes rászámolni a 10 lejt naponta a napozóágyért, ha szeretnénk ilyet. Sok ez vagy kevés? Van, ahol ennél sokkal több. Belépésre egy karszalagot kapunk, amely a strand területén fizetőeszközként szolgál, ahogy ez lenni szokott mostanában a modern létesítményekben. A strandbelépő és a nyugágy árát bankkártyával is lehetett fizetni, a karszalag egyenlegének feltöltése viszont készpénzes akció volt, mivel a maradékot is készpénzben fizetik vissza – legalábbis ezt a magyarázatot kaptuk. De nem panaszként mondom, annál inkább, mert az ügyvezető egy alkalommal úgy is visszafizette a maradékot, hogy maga a karperec az egyik medence alján pihent a vízben való hancúr következtében: ajánlatosabb ezt a felkaron hordani, nem a csuklón, csak szólok. És a medencékben termálvíz van, látótávolság a víz alatt szemüvegben is vagy tíz centi lehet.

Az öltözők, zuhanyzók korrekt állapotban vannak hat évvel a felújítás után is, de igazából alig használják őket. A tisztaság, ahogy mondani szokták, elég relatív a létesítményben,

ha Magyarországon lennénk, nem nevezném tisztának, de hazai viszonyok között elmegy:

látszik hogy ebben a kovidos idényben kevés az alkalmazott, az ügyvezető maga oldja meg hétköznap a legtöbb feladatot. Ha elromlik valami, az úgy is marad jó ideig: én legalábbis a négy nap alatt nem vettem észre, hogy az elromlott csap megjavult volna, vagy a hibás budiról lekerült volna a „DEFECT” felirat.

A járványügyi szabályoknak azonban megpróbálnak megfelelni: van kézfertőtlenítő, kötelező újabban a maszkviselés a bejáratnál, sorban álláskor – odabent is!

Ez itt egy homokozó lehetett. Ezt leszámítva csúszda, hinta áll a gyerekek rendelkezésére, ha mégiscsak kijönnének a sokkal izgalmasabb gyerekmedencéből.

Jó nagy területen fekszik a strand, jól szét lehet szóródni még hétvégén is, hétköznap aztán pláne, bár nem kihalt a létesítmény, de igencsak szellős.

És itt az a bizonyos gyerekmedence: pricoló-forgó-locsoló vízi játékok, csúszdák teszik igencsak izgalmassá. Csúszdákra csak a kicsik számítsanak, mint ahogy hidromasszázs-fúvókát vagy egyéb vízi ketyerét is hiába keresnénk itt. 

A kültéri zuhanyzókból kellemesen langyos víz folyik, igaz, nem túl nagy nyomással. Igaz ez az amúgy az összes vízcsapra is.

A szilágybagosi termálfürdőnek a gyerekmedencével együtt négy medencéje van: nem fogok részletesen kitérni most mindegyikre, de van köztük egy egészen hűvös, viszont nagy strandmedence, középen hajót imitáló ugrálóplatformmal, s két, különböző hőmérsékletű, részben fedett termálmedence: az egyik kifejezetten langyos, kb. 26-28 fokos, a másik melegebb, mintegy 32 Celsius-fokos. Az idei nyár hőmérsékleti visszafogottságát is jelzi, hogy a gyér fürdőközönség általában a legmelegebb medencét preferálta, ami viszont nem volt mindig ugyanaz a medence. Az is megemlítendő tapasztalat, hogy hétköznap volt olyan medence, amelyik nem volt teljesen feltöltve, de akkor viszont legalább melegebb volt. Érthető? Ha nem, ne csodálkozzunk, ez amúgy is a Romániában sosem lehet unatkozni fejezet.

Ami az ellátmányt illeti, hétköznap jobb, ha feltankolja magát az ember szendvicsekkel, ugyanis az 5 lejes kávét, vizet, 6-7 lejes üdítőt és sört kínáló büfé ételkínálata szegényes és drága: a lángosszerű palacsintán kívül miccset sütöttek még a helyszínen, mindkettőt darabonként 5 lejért, ami a palacsintáéért, ha lángosnak vesszük, még elmegy, de csórékolbászt talán még sose ettem ilyen drágán. Hétvégén viszont működött egy tálcatologatós étkező is, kimérős kantinkajákkal, méltányosabb árszinttel: két porciót köretestől-savanyúságostól 50 lejből ki lehetett hozni. És bár ki lehet menni a strandról anélkül, hogy újra belépőt kellene fizetni, nem igazán érdemes, a faluban szálláslehetőség akad ugyan, akár teljes ellátással is, de vendéglő kevés, egy van ugyan rögtön a strand bejáratával szemben, de úgy éreztük, azt is elég egyszer kipróbálni.

Na de nézzünk körül egy kicsit jobban a környéken is. Szilágybagos az utolsó magyar többségű falu a Szilágyság ezen részén. Nemzetiségi hovatartozásukat azonban láthatóan ápolják, magyarságukra büszkék az itteniek. Nagyvárad és Kolozsvár is egyaránt 110-120 kilométerre található innen. Református temploma, illetve Bánffy-kastélya is érdeklődésre tarthat számot, ha sétálhatnékunk volna.

A leginkább azonban a környékbeli szőlősök, gyümölcsösök felkeresését tudom ajánlani: az agyagos-homokos domboldalakba a bagosiak borospincéket vájtak, amelyek elé kunyhókat, viskókat húztak. Három ilyen pincesor is van a falu felett. Ha délutánonként arra járunk, szinte biztos, hogy találunk itt hobbijukat űző bagosiakat, akik a vendéget nagyon szívesen fogadják, s bizony azok a boroshordók is nagyon könnyen csapra verődnek – minimálnyaralásunk egyik legszebb emlékeként.