HIRDETÉS
Elsőáldozására kapta meg első Smena 8-as fényképezőgépét Bálint Elemér Imre, azzal kezdett el fotózni. Hetedik-nyolcadik osztályos lehetett, amikor akkori fizikatanárával kezdte ízlelgetni a szakmát, ami ha kisebb lendülettel is ugyan, de a középiskolás évei alatt is folytatódott. Egyetemista korára már teljesen kimaradt a fotózás az életéből, hiszen más prioritások voltak, végül már polgármesterként, hét éve vette kézbe újból a fényképezőgépet, amely azóta szinte hozzánőtt, napjainkban már mindenhová magával viszi, a munkáját is beleértve. „A gép mindig nálam van, a téma pedig jön szembe” – fogalmazott lapunknak.
„Nincsen különösebben kedvelt témám, minden érdekel, ami szembejön, már-már japán turista üzemmódban fotózok. Persze van, amire azért egy kicsit jobban odafigyelek” – jegyezte meg viccelődve Bálint Elemér Imre. Utóbbival arra utalt, hogy ha egy pillanatnak, helyzetnek van valamilyen mögöttes tartalma, dokumentarista, érzelmi vagy más szempontból, akkor azt jobban körbejárja. Elsősorban a szocio- és a természetfotózás az, ami kissé közelebb áll hozzá. Utóbbira egyébként kihívásként is gondol.
ha éppen szarvasokat vagy medvét szeretnék fotózni. Minden egyes hasonló utamat egy-egy kihívásnak tekintem, amelynek érzelmi töltette is van” – magyarázta.
Ennek tekintetében sok kalandban volt része. Egyik ilyen eset, amikor elakadt az erdőben úgy, hogy lemenőben volt a nap, ráadásul térerő nélkül a telefonját sem tudta használni. Végül másfél órás gyaloglás után tudott segítséget hívni. „Ekkor sem káromkodtam vagy ilyesmi, inkább örültem, hogy ezt is sikerült megcsinálni” – tette hozzá.
Bálint szerint ugyanakkor a fotózás egyik legnagyobb varázsa, hogy egyetlen képkockában kell megfogni a pillanatot, és ezzel kell elmondani egy olyan történetet, ami jó esetben másokat is megérint.
A polgármester mindemellett az Oroszhegy községi események, rendezvények, építkezések és más megvalósítások dokumentálását is fontosnak tartja. Itt sem beállított képekről van szó, hiszen azokat nem szereti, inkább élethelyzeteket örökít meg. „Egyszerűen csak azért, hogy maradjon meg” – mondta, megjegyezve, hogy az ilyen képek, majd később lesznek értékesek.
Bálint Elemér Imre az évek során többnyire a közösségi hálón szokta megosztani az általa készített fotókat. Fontosnak tartja, hogy az emberek ne dicsekvésre használják ezt a lehetőséget, hanem a szép és jó dolgok közvetítésére. Ő maga is erre törekszik, hiszen vallja, hogy megéri a fáradtságot még akkor is, ha csak tíz emberben sikerül jó érzéseket ébreszteni, szebbé tenni néhány pillanatukat. „Egy olyan társadalomban élünk, ahol látszik, hogy van erre igény. Sajnos a globalizáció miatt kezdenek elveszni az igazi értékek, és egyre inkább sületlenségek veszik át a helyüket. Éppen ezért az emberek szomjaznak a szépre és a jóra, az olyan dolgokra, amelyek megérintik őket” – fogalmazta meg meglátásait Bálint.
Hangsúlyozta, ő inkább „zsigerből fényképez,” távol áll attól, hogy szakmabelinek nevezhesse magát. Amit megtanult, azt autodidakta módon és saját tapasztalatai alapján tette.
Bálint szerint az emberek többsége pozitív dolognak látja a hobbiját, például a községbeli gyerekek is rendszerint integetnek neki az úton, kérve, hogy készítsen róluk fényképet. „Persze lehet, hogy ezt nem mindenki nézi jó szemmel. Ha egy barátom mondaná, hogy ezt nem kéne csináljam, akkor elgondolkodnék, de ha politikai ellenfélről van szó, akkor csak örülök, hogy beszélnek rólam” – mondta Bálint Elemér Imre mosolyogva.
Egyik szokásos fotós körútjára kísértük el Bálint Elemér Imrét, aki egyebek mellett az Üknyéd fölötti Forrás teteje nevű helyre, illetve az Oroszhegy és Zetelaka közötti mezős részre vitt el minket. Nem volt különösebb cél, csak a fotózás. Útközben a helyi jellegzetességekről, a természet szépségéről, régi történetekről mesélt nekünk. Jól látszott, hogy töviről hegyire ismeri a vidéket, hiszen még azt is tudta, hol milyen vad jár és merre fognak szaladni, ha meglepjük azokat.
Először az üknyédi templom tornyában alvó baglyokat kapta lencsevégre Nikon P 900-as gépével, majd a hegynek vettük az irányt, ahol egy nagy szarvasbikát örökített meg távolról. Később a Rez-tető irányába indultunk el, ott is szarvasok keresztezték az utunkat. Ekkor magyarázta el nekünk, hogy négyszáz méterről nem ítélnek veszélyesnek minket az említett vadak, ám minél közelebb kerülünk hozzájuk, ez annál inkább változik. Éppen ezért lassan, egyszerre ötven métereket megtéve igyekeztünk megközelíteni a vadakat. A türelem és a kitartás játéka meg is hozta az eredményét, hiszen a végén már csak 50-60 méterre lehettünk a szarvasoktól, ám akkor azok megriadtak. Persze a polgármester tudta, hogy merre szaladnak, így kis leleményességgel eléjük kerülhettünk, és újabb fotók készülhettek.
Útközben Bálint Elemér Imre elmondta, hogy még a szabadidejében történő fotózást is rendszerint összeköti egy kis munkával. Például a vidéket járva időt szakít arra, hogy beszéljen a pásztorokkal, és igyekszik elsimítani a köztük lévő vitákat.
A vadászathoz hasonlította a természetfotózást, hiszen ő is be kell cserkéssze a vadakat. Persze ez esetben annyi a különbség, hogy sohasem nem dördül el a puska, maximum egy fénykép készül, de az sem mindig. „A cserkelés nem arról szól a fotósnak, hogy lessük meg a vadat és fussunk el, hanem meg kell figyelni az állatot, ehhez pedig ismerni kell azt, akárcsak a környezetet. Kell várni, hogy a vad olyan helyzetbe kerüljön, amilyent elképzeltünk, és csak akkor lehet megnyomni a gombot a fényképezőgépen” – fejtette ki.
Bálint Elemér Imre számára ilyenkor a megnyugvás a lényeg, az, hogy kikapcsolódhat és a természetben lehet. „Általában már hiányzik a fényképezés, ha egy héten egyszer nem tudok három órára megszökni otthonról” – fogalmazott a polgármester.
Meglehetősen sikeresnek bizonyult Bálint Elemér Imre első fotókiállítása, amelyet még januárban tartottak Székelyudvarhelyen a Régiók találkozása nevű eseményen. Azóta több felkérést is kapott, hogy máshol is mutassa be a fotóit. Éppen ezért a pozitív visszajelzéseken fellelkesedve úgy döntött, hogy „vándorútra indítja” a tárlatot. Arra is gondolt, jövőre kiadna egy fotós könyvet, amelyben fényképeihez kedvenc költői verseit társítja. Mindemellett kijelentette, azon fog igyekezni, hogy továbbra is szép és tartalmas fotókat osszon meg az érdeklődőkkel.
A cikk először a Székelyhon napilap Liget című kiadványában jelent meg.
