Szülői minták a 21. században: Szebeni Viola szakpszichológus meglátása

A követendő mintát kolozsvári előadásán vázolta fel nemrég az erdélyi származású, Magyarországon élő tanácsadó szakpszichológus, amelyet az Életfa Családsegítő Egyesület szervezett meg nemrég.

A szakember a posztmodern kor sajátosságaira utalva kifejtette, a generációk közötti különbségek hatalmas távolságokat képesek létrehozni a szűk és tágabb családi körökben, ugyanakkor nevelési elveink melletti kitartásunk megrendülhet egy elágazó életutakkal teleszőtt, folyton globalizálódó világban.

„A posztmodern kor eszményébe általában nem fér bele az önfeláldozás és önfeladás, holott a szülőnek fokozottan jelen kell lennie, aktívan részt kell vennie a gyermek szocializációs folyamatában. A kisgyerekes szülők egyik legnagyobb feladata a szocializáció megteremtése, melyet leginkább derűs anyákkal és bátor, merész apákkal lehet elérni a 21. században, ugyanis az anya derűs hozzáállása beivódik gyermekébe, aki ennek köszönhetően a nehézségek idején ebből merít erőt, könnyebben rágja át magát a problémákon” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Mint mondta, az apának a bátor, ugyanakkor engedékeny „hős” mintáját kell továbbadnia, ugyanis ha engedi és bevezeti veszélyesebb terepre, a gyermek megtapasztalja a szabadságot, de korlátait is, így kiforrottabb, magabiztosabb jellemmé válik.

A kiskorban megtapasztalt bátorság és magabiztosság segítségével ugyanakkor megelőzhető az agresszió és viselkedészavar kialakulása. Ha egy óvó anya és gyakran bátorságot mutató apa mellett nő fel, a gyermek tudni fogja, hogy mi a jó számára és mit tarthat veszélyesnek, valamint azt is képes lesz megkülönböztetni, hogy mit kaphat az anyjától és mi az, amit csak az apja adhat meg neki” – fejtette ki a pszichológus.

Egy sokak által jól ismert pszichológiai kísérlettel példázta mondandóját: az az egér, amely csak bizonyos helyeken kap áramütést a labirintusban, képes megtalálni a helyes kiutat; az viszont, amely rendszertelenül, meglepetésszerűen jut fájdalmas ingerhez, belevész a labirintusba a kiút megtalálása helyett. Ezért kell mindig szabályokat állítani fel a gyermek számára, és azokhoz hűen igazodva nevelni őket.

A szakember szerint a mai társadalom egyik hibája az, hogy összemossa a nemi szerepeket a nevelésben, így pedig összezavarja a gyereket. Szebeni Viola ugyanakkor rávilágított: a gyermeknek joga van ordítani, ugyanis elsődlegesen csak ezzel a kifejezési formával rendelkezik; joga van a személyközi kapcsolatok kialakítására, megtapasztalására.

Manapság egyre jellemzőbb, hogy a gyerekek a digitális világ rabjaivá válnak, ezáltal mind kevesebb részük van a személyközi kapcsolatokban.

Ha a szülő engedi, hogy megnyilvánuljanak a saját kifejezési eszközeikkel, megelőzhetőek lehetnek a részképesség zavarok (iskolai teljesítményzavarok: olvasás-, írás-, számolászavarok, nyelvi és emlékezeti zavarok: megkésett beszédfejlődés, a pöszeség és dadogás egyes formái, szociális viselkedési zavarok: hiperaktivitás, figyelemzavar, stb.).

A nem megfelelő személyközi kapcsolatok eredményeként önmagukba zárkózott, úgynevezett „hikikomori” fiatalok nőhetnek fel. A japán kifejezés jelentése, hogy „elzárva lenni” és egy alapvetően Japánban megfigyelhető, több évtizedes társadalmi jelenségre vonatkozik, amikor a fiatalok elbújnak a világ elől, és hónapokig, esetleg évekig szó szerint alig mozdulnak ki a lakásból. Ezt alapvetően az emberektől, emberi kontaktustól, az esetleges negatív reakcióktól való félelmük okozza, ezért a biztonságérzetet, a külvilág kizárását választják. A szakember hangsúlyozta azt is, hogy fontos lépést tartani a digitális világgal, ha nem akarjuk, hogy gyermekeink a közösségeikben „elmaradottabbak” legyenek társaiknál, azonban

le kell szögezni, hogy hol húzódnak a határok: a szülőnek ellenőrzés alatt kell tartania, hogy a gyermek mennyire „lakik” a virtuális világban.

A gyakori büntetés és jutalmazás kiirthatja a gyermek belső motivációját, ennek következtében elhalványulhat a tenni akarása. Szebeni Viola rámutatott, hasznos lehet az „önmagából fakadó”, nem a külső hatásokra összpontosító büntetés.

Például ha egy eltervezett családi program előtt a gyerek nem rak rendet a szobájában, holott ezt meg kell tennie, akkor tudja, hogy a késlekedés miatt lemaradhat a kellemes időtöltésről, ez pedig önmagában véve büntetés számára. A gyermeki zsarnokságról elhangzott, a szülők csupán zsigerből jövő szeretettel megakadályozhatják ennek kialakulását.