Tizenévesektől anyák napjára – szívből, őszintén

Anyák napján virágot adunk, megöleljük azt, aki világra hozott, és próbálunk valamit visszaadni abból, amit tőle kaptunk. A legfontosabbat: a törődést, az időt, a biztonságot. De hogyan mondja el ezt az ember, ha még csak tizenéves? Nem kész szavakkal, nem tanult formákkal – hanem úgy, ahogy a szív diktál. Ebben a válogatásban fiatalok mesélnek az anyukájukról. Van, aki versben, van, aki emlékképekben vagy hangulatokban. De mindannyian ugyanazt mondják: köszönjük!

A legjobb élményem az volt édesanyámmal, amikor elmentünk egy pizzázóba. Amikor rágondolok, az jut eszembe, hogy megbízhatok benne. Nagyon szeretem, mikor megölel. Az illatáról mindig a jó sok virág jut eszembe, amit nagyon szeretek.

Cilip Nóra: Édesanyám

Édesanyám a legszebb kincsem,
Ő nevelt fel engem.
Nemcsak engem, hanem minket
Hárman vagyunk mi testvérek!

Mindig mellénk állt.
Ha kellett, Ő karolt át.
Szívében a szeretet,
Így gondozott bennünket.

Minden álmod teljesüljön.
Bennünk leld meg örömöd.
Mindig van ki rád vigyázz,
El nem hagy soha már.

Mosolyogjál minden napon,
Szemedből könny ne csorduljon.
Mindig légy a legboldogabb,
Gyönyörű szép anyuka vagy!

Mindent tőled eltanultunk,
Köszönjük a gyerekkorunk.
Hálából a sok szépért
Gondolj rám, bármi is ér.

Szépen lassan mi felnövünk,
Hozzád vissza gyakran jövünk.
Köszönünk hát neked mindent,
Áldjon meg az Isten téged!

Májusi meleg nap volt. Apának munkája volt, de nekünk épp szabadnap, így kint voltunk az udvaron. A fű szép zöld volt, a virágok illatoztak. Anya a földet ásta és mi is segítettünk neki. Mi egyengettük el az ágyást és ültettük el a növényeket. Közben én még felástam egy kis részt a kert mellett, ahova virágokat ültettem. Mikor már a föld fel volt ásva, a növények el voltak ültetve, és mi a tornácon ültünk, végignéztem a munkánkon. Azt mondják a női munka nem látszik, ez (bár csak részben csinálták nők) gyönyörűen látszott, a kertünk nagy változásokon ment keresztül.

Május negyedikén azt csicseregték a madarak,
Az anyáknak, az anyáknap napja van.
Megérdemlik ezt a napot,
Mert anyának lenni nehéz egy dolog.

Ilyenkor a gyerekek legyenek kedvesek,
Ha édesanyjuk valamit kér, egyből odaszökkennek.
Hagyják egyet pihenni, a porszívózást be lehet egyszer vállalni.
Mert anyának lenni nehéz egy dolog.

Töltsetek édesanyátokkal sok időt, míg lehet,
Használjátok ki ezt a kis anyák napját, gyerekek.
Egy kérésem van felétek,
Adjatok hálát édesanyátoknak míg lehet.

Nekem az édesanyámról, ha rágondolok, a langyos, puha ölelése jut eszembe. És az, hogy mindenben segít, számíthatok rá, ha valami rossz történik, egyből a megoldáson gondolkodik. Elmondhatok bármit, őszinte tudok vele lenni, az érzéseimet ki tudom mutatni neki. Ha szomorúság vagy fájdalom ér, előtte merek sírni, szégyenérzet nélkül.

Legyen a gyerek kicsi, vagy nagy, az édesanyjára mindig a meleg ölelésként gondol • Fotó: Pixabay

Kis Katalin: Az első emlékem

A nap
arany párát lehelt hajára, és bennem
a világ először kelt életre. Szívem,
apró madár, próbál kiszabadulni
bordáim sűrű, égő rácsain.

A hold
ezüst fényében úszó nephritgömb –
úgy bukott elő két szeme. Fönt
árnyékot hintett ringó kezedre,
s időtlenné váltam ölelésedbe.

A csillagok
szétfoszlottak, elcsendesedtek. Csak ő,
csak a csend kísért végtelen öleléssel:
a lélek, mely belső fényekből szőtt,
végtelen, ragyogó szőnyeg. Levegőt!

A fény...
az első fény, mely áttörte szemeim
szürke sötét lepleit. S álmaim
vörös fényében tündöklő látvány:
lelkemben ékesülő édesanyám.