A képzelet egy növény, és van úgy, hogy virágzik

– Első körben arra kérnélek, hogy kicsit értelmezd a kiállítás címét. Miért Rajzok a padlón?

– Ezen a pályán első kiállításunk, munkáink első bemutatása a padlón történik. Diákként mutatjuk így be az otthon elkészített munkákat a tanárunknak, az iskolában, a műteremben, aki elmondja a véleményét, a meglátásait, korrektúrát tart. Ezekkel a rajzokkal kezdtem – de festek is – tíz év alkotói szünet után újra, új életszemlélettel, megújult energiákkal. Abban, hogy eljutottam eddig a kiállításig, többen is támogattak, valamint voltak vásárlóim is. Köszönöm nekik. Ahhoz, hogy fenn tudjam tartani ezt a folyamatot, továbbra is szükségem van támogatásra.

De így érkeztem el, hónom alatt a rajzaimmal, eddig az eseményig.

Számomra ez egy újszerű állapot, és ahhoz, hogy tartani tudjam ezt a munkatempót, amiben örömömet lelem, nélkülözhetetlen. A rajzaim újra a padlón, ezúttal egy új élethelyzetben.

– Milyen rajzok ezek?

– A kiindulópont az emberi test, ebben az esetben a fej, de nem a személy külső aspektusa vonz, hanem a rajz, és a belső világom manifesztációja. Szeretem a meglepetésszerű képi megoldásokat, a vonal, a folt alakulását. Az, hogy befejezetlenül hagyok bizonyos részeket, sőt tudatosan igyekszem kihangsúlyozni az üresen hagyott felületetet, még a Jánosi Antallal és Berszán Zsolttal közös Autopszia festészeti projektünk tapasztalatából továbbvitt formai megoldás. Idén nyáron kezdtem újra rajzolni, több mint száz ilyen kisebb rajzom van – köztük kevésbé sikerültek is, amelyek felfedetlenül maradnak –, de többségükkel elégedett vagyok, és kiállításra késznek tartom őket.

Tudatosan szépen igyekszem rajzolni, egy személyes belső minőségre törekszem. Nem is sorozatnak nevezném őket, inkább egy folyamatként élem meg.

Miért az ember? Végül bármit is ábrázol a kép, mindig az emberről szól, önmagunkról, arról, hogyan vagyunk, hogyan éljük meg önnön világunkat, hogyan lakjuk be a belső terünket. Szeretem továbbfogalmazni az adott formát, átalakítani a látszót, A képzeletem egy növény és van úgy, hogy virágzik.

– Milyen intenzitással foglalkoztat a téma?

– Minden időmet a művészetnek szentelem. Arra az időre gondolok, ami szabadon marad a munkahely és az otthoni ténykedések mellett. Szeretem ezt csinálni, örömömet lelem benne. Fontosnak és értékesnek tartom mindenféle szempontból. Végül is egy emberi élet megtapasztalását hordozza minden vonal amit húzok. Az, ahogyan a kép alakul, a belső életem minősége. Ezt tartom a rajzaim témájának, amit a képi megoldások végtelene hordoz. Hogy meddig tudom csinálni?

Mindig akad valami újszerű megfogalmazás, amire szükségem van, ahhoz, hogy fenntartsam azt az állapotot, ami kell a rajzoláshoz. És egy-egy sikeres megfogalmazás elég erőt ad a következő rajzhoz.

Ha pedig elfáradok szellemileg, akkor áttérek a színekre.Vagy méretet változtatok. Szeretnék nagyméretű rajzokat is készíteni... Van néhány festményem is. De az is jó ösztönző, ha tudom, hogy mások is értékelik amit csinálok. Az emberi test az, amiből kiindulok, amibe úgymond belenőttem, vagy akár mondhatnám, vele együtt nőttem fel. Mindig is az emberi test volt a kiindulópont. Diákként is ezen dolgoztunk, tanultuk az emberi testet, az anatómiáját, arányait, ezen fejlődtem. Szeretem, ha a test nem kap aktív szerepet. Mondjuk egy teljes emberi test, amivel nem történik semmi, csak áll, viszont képileg a vonal, a folt alakulása annál mozgalmasabb.

– Végső soron, ha a rajzaidat, festményeidet nézzük, nagyjából mind egy szűk témán belül körvonalazódnak. Mennyire, miben váloztak ezek a rajzok, mi változott?

– Úgy érzem, hogy a rajzaim megszépültek – fizikailag is és rajzilag is – és én is belsőleg. És ezzel nem vesztettek expresszivitásukból.

– Mikor, hogyan zárul le egy ilyen intenzív folyamat, mikor érzed elégnek?

– Még nem érzem lezárulni a folyamatot, elég késztetést érzek magamban, hogy gyakoroljam, amit elkezdtem. Mivel egy folyamatról van szó, a változás a része, s ha szükség van rá, jöhet. Addig is csinálnom kell a legjobb tudásomnak megfelelően, természetesen úgy, ahogy adja magát. Most úgy érzem, hogy a rajzaim megszépültek – fizikailag is és rajzilag is – és én is belsőleg. És ezzel nem vesztettek expresszivitásukból.
A folyamatnak nem csak belső vonatkoztatása van. A munkáim kiállításának, bemutatásának kell hogy legyen minőségi hozadéka, ami pozitívan hat az életemre. Hiszek ebben.

– Mit gondolsz a művészet mint áru kérdéséről? És mit remélsz ezzel kapcsolatban?

– Úgy képzelem, hogy a művészet a fejlődésen alapuló teremtési folyamat része, és rajta keresztül megélhetem, újraélhetem önnön lényem helyzetét, a kreatív gesztus által.

Maga az élet is egy kreatív univerzum eredménye. Ebben vagyok én is úgy, mint egy kreatív univerzum.

Szerintem a művészete eladásával a művész aktív részesévé válik egy működő társadalmi mechanizmusnak, melyben a pénz, mint egy közös szellemi konvenció, képes energiát, tudást, tapasztalatot átvinni időn és téren keresztül egyik embertől a másikig.

– És mit gondolsz a sikerről?

– Egyik legkedvesebb téma, ami foglalkoztat. A siker megnyilvánul a belső és külső életünkben egyaránt, de a kettőt nem kell különválasztani a gyakorlatban. A sikeresség a belső életben számomra az élet pozitív megélését jelenti. A külső életben való sikeresség alapja pedig a megfelelő belső beállítottság. Hiszem, hogy a sikerességhez oda kell alakulni. Egységben lenni azzal, amivé válni szeretnénk, egységben lenni a céllal. Lehet, hogy annak a helynek, állapotnak megvan a saját „frekvenciája”, ami bennem is létre kell, hogy jöjjön. Egyfajta vonzást, vonzódást is érzek ebben....

Túros Eszter