A líratanítás lehetőségei a 21. században

A líratanítás lehetőségei a 21. században címmel szervezett költészetnapi minikonferenciát a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Székelyföldi Oktatási és Módszertani Központja az Apáczai Csere János Pedagógusok Házával és a csíkszeredai József Attila Általános Iskolával partnerségben, április 8-án. Az esemény meghívottja volt Balázs Imre József költő, Tapodi Zsuzsa irodalomtörténész, valamint Zabán Márta, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa. Köszöntő beszédet mondott Ferencz-Salamon Alpár, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza igazgatója. Hangsúlyozta, céljuk eljuttatni a lírát a diákokhoz, hiszen a mai fiatalok is tudják értelmezni a költészetet, a maguk módján pedig tovább is tudják adni a tudást.

A líratanításról: tétek és lehetőségek címmel tartotta meg előadását Balázs Imre József, mintegy felvezetőt, nem módszertani megközelítését a témának. Felvetette azt a jelenséget, hogy megfigyelhető egyfajta „prózapártiság” a tanításban, nem csupán a diákok részéről, ugyanis a vizsgatételek között is évről évre kevesebb a vers – ebből indult ki. Felmerül tehát a kérdés: hol van a vers helye? Hol van a helye, ha a versekkel kapcsolatos feladatok is sorra tűnnek el a tankönyvekből, de legalábbis csökkennek.

– fogalmazott a költő, majd érveket sorakoztatott fel a vers tanítása mellett, kérdések megválaszolásával. Mindenekelőtt azonban megosztotta a számára leglogikusabb érvet a líratanítás mellett: hogy gyakorlatias. Mint mondta, egy tanóra alatt el lehet olvasni egy verset, egy gondolatmenetet pedig át is lehet beszélni a verssel kapcsolatban.

Mi a vers?

A vers valami más. Nyelvészeti szempontból is valami másféle nyelvi viselkedést várunk a verstől a rivális beszédmódokhoz képest. A versnek alternatív tudása van, ami sűrített (azaz kicsiben van benne egy egész), érzelmekkel dúsított, illetve egy tapasztalás rögzítésének a módja. Helyettünk mond el valamit. Valamit a felszínre hoz – fogalmazott Balázs Imre József.

Az életnek ugyanis vannak olyan területei, ahol úgy érezzük, a költészet valamiféle kitüntetett lehetőséggel, „szakértelemmel” rendelkezik. Szakterülete az érzelmek világa, az élet és halál nagy kérdései, illetve a természethez való viszony, vagyis a lét alapkérdései.

A vers továbbá normasértő, álláspontjában provokálja az olvasót, habár nem normasértés céljából teszi azt, csupán az igazságot hozza így felszínre.

Hol a vers?

A vers régóta, életünk fontosabb állomásain végigkísér minket, ha nem is tudatosítjuk, hogy azok versek. Gyerekként ott voltak a mondókák, később már a rítusokban, a szertartásokban, az ünnepekben.

A felnőtteknek sokszor a versolvasás a privát szférát jelenti, a „lelassulást”, az énidőt.

A technológia fejlődésével a vers is új teret nyert, az önkifejezés egyfajta formájává vált a közösségi médiában. Az érzelmeinket sokszor versidézeteken keresztül ragadjuk meg, amelyek később a posztok leírásába, vagy éppen az üzenőfalunk „hogy érzed magad” kitöltésére szolgál.

Nem feledkezhetünk meg azokról a kezdeményezésekről sem, amelyek Instagram-, vagy Facebook-oldal formájában versposztolás mellett köteleződtek el, ezeknek is meglett a külön hagyománya. A vers helyét keresve pedig kilyukadunk a dalok szövegeihez is, amiről az előadó megosztotta sajátos meglátását: „a zene és a hangzás miatt szeretek bele egy dalba, a dalszöveg viszont az, hogy sokszor is találkozni akarok vele”.

Hogyan beszéljünk? Kitérő a „dalszövegológia” felé

A daloknál alapvetően megkülönböztetjük a populáris és a magaskultúra felé húzó szövegeket. Fontos tehát a kontextus figyelembe vétele: milyen közegben, milyen szubkulturális kódok között működik a szöveg. Az előadó szerint,

ha egy gyerek nem tudja még, hogy milyen verseket szeret, meg kell kérdezni arról, hogy milyen zenét hallgat, abból ugyanis kiolvasható a preferencia.

A dalszövegek vizsgálatában pedig figyelembe kell vennünk az oralitást, a performativitást, a történetiséget, illetve a megszólítás-megszólított kérdését. Ezek mind azok a tényezők, amelyek habár elsősorban a dalszövegek milyenségét tisztázzák, kivetíthető a versekre is.

A minikonferencia további előadásaiban Zabán Márta, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, valamint Tapodi Zsuzsa irodalomtörténész beszélt a líratanításról. Zabán Márta a kortárs lehetőségeket vizsgálta a költészet tanításában, Tapodi Zsuzsa pedig Klasszikusok ma címmel tartott előadást.