A magyar kultúra szolgálatában: Bede-Fazekas Zsolt

Bede-Fazekas Zsolt 1961-ben született Győrben, 1980-tól hét éven keresztül a Győri Nemzeti Színházban dolgozott, mint segédszínész, valamint részt vett az amatőrszínház-mozgalomban, és rendezett is. Felesége, Papp Hortenzia, aki Pécsett végzett balett szakon, szintén a győri színházban táncolt.

„Még nagyon a pályám elején voltam, amikor elhagytuk a városunkat, az országot a feleségemmel, mivel megpróbáltak beépíteni. Izgő-mozgó ember voltam, imádtam a filmeket, a színházat, és ebbe belecsapott a politika, reménytelennek tűnt minden. Nem láttunk más kiutat, minthogy el kell jönni Magyarországról. Később tudatosult bennem, hogy valószínűleg azért tudtunk eljönni, mert ha akarták volna, akkor megakadályozták volna, hogy eljöjjünk. Az apám szerint még örültek is, hogy megszabadultak tőlem, de nem tudom, mi az igazság” – emlékezett vissza Zsolt.

Magyarországról Ausztriába mentek, ott egy évet töltöttek egy táborban, majd befogadta őket Kanada. 1988 őszén érkeztek meg Saskatchewan állam Regina városába, és mint Zsolt fogalmazott, valóságos kultursokk érte őket. „Ez egy préri tartomány, nem az fogadott bennünket, amire készültünk. De aztán beiratkoztunk a nyelviskolába, majd barátokat is szereztünk, és ott töltöttük a telet, ami bizony nagyon kemény volt, mert néha mínusz hatvan C-fok is volt széllel együtt. Ez megint egy elég kemény tapasztalt volt, belecseppentünk az igazi kanadai télbe. Amikor suliba mentünk, akkor többször is be kellett mennünk egy-egy boltba, leolvasztani a szempillánkat. Ilyen tapasztalataink voltak, de elvégeztük az iskolát, és már az elején elhatároztuk, hogy elmegyünk Torontóba. Volt is egy érdekes tapasztalat, mert az ottani magyar kultúrközpontban tárt karokkal várták az újonnan érkező magyarokat, és ott volt egy kis étterem. Mondta a kultúrház igazgatója, hogy szívesen látnak bennünket, mert újkanadás magyarok vagyunk, és ingyen étkezhetünk ott egy hónapig. Ám a második-harmadik alkalommal odaült hozzánk és mondta, hogy hallotta, hogy Torontóba készülünk, és hát, aki oda készül, annak nem jár az ingyen ebéd.”

Beszélgetésünk során arról is szó esett, hogy Kanadába négy bőrönddel érkeztek meg, és ebből kettőben könyvek voltak. Zsolték ugyanis könyvimádó emberek, és Torontóban az első útjuk a magyar negyedbe vezetett, itt, az akkor még két magyar könyvesbolt egyikében, a Pannónia könyvesboltban látta meg a torontói magyar színház plakátját, és egy hét múlva már próbáltak a színházban.

Aztán sokáig mindenféle mással foglalkoztunk, de kicsivel több mint tíz éve elbocsájtottak ott az állásomból, számítógépes grafikus voltam, és éppen eladó volt a magyar könyvesbolt. A végkielégítésemből pedig megvettük. Ez ma a nyugati magyar diaszpóra utolsó magyar könyvesboltja. Mi maradtunk egyedül és azt hiszem, hogy ez velünk fog befejeződni” – mutat rá.

Elmesélte, az idősek még olvasnak, de egyre idősebbek és egyre kevesebbet tudnak olvasni. A fiatalok kevésbé olvasnak magyarul. „Ez egy angol nyelvű társadalom és nagyon könnyű ebbe a kényelmes helyzetbe asszimilálódni.

nagyon könnyű beleszokni ebbe az angol nyelvi és kulturális környezetbe. Ebből adódóan egyre kevesebben vásárolnak magyar nyelvű könyvet. Van egy óriási szerencsénk, hogy a könyvtárak még vesznek tőlünk könyveket. Ha az meg fog szűnni, akkor nagy bajban leszünk, mert a vásárlóbázis, akik vesznek még könyvet, nem fogja tudni eltartani a boltot. Hála Istennek a magyar kormány támogatásával sikerült egy nagyon jó honlapot létrehoznunk, és fokozatosan átállunk az online könyvesboltra, és ha már az sem lesz, akkor kénytelenek leszünk abbahagyni. De már nem is vagyunk fiatalok, én már hatvanéves elmúltam, és még szeretnék egy kicsit csavarogni Erdélybe, a Felvidéken stb. Gyakorlatilag én nem adok többet ennek a könyvesboltnak négy-öt évnél.” 

Kérdésemre, hogy mit olvas szívesen az, aki még vásárol tőlük, elmondta, leginkább ponyvát, krimit és szerelmes regényeket, néha keresnek különlegességeket, és ritka az is, ha valaki verseskötetet vásárol, akkor is inkább a klasszikusokat. Gyerekkönyvet még-még vásárolnak, de egy idő után azok is visszakerülnek hozzájuk, nem tartják meg a következő generációknak. Egyébként többezer antikvár könyv áll náluk, előfordul, hogy a tulajdonosaik éjszaka leteszik a könyvcsomagot a könyvesbolt elé, hogy legyen a könyvesboltos gondja, vagy lelkiismereti problémája, hogy hová teszi a könyveket.

„Nem igazán ismerik a kortárs szerzőket, nagyon ritka az, hogy valaki kortárs szerzőket keres, és akkor is azért van, mert valaki valamilyen úton-módon felhívta a figyelmet a szerzőre. A forgalom gerincét a ponyvairodalom képezi.

És voltak olyan idős olvasóink, akik még jól bevásároltak egy párszor, hogy újraolvassák a klasszikusokat a világ- és magyarirodalomból. De ebből egyre kevesebb van. Elmennek ezek a klasszikus olvasók, és a fiatalok sajnos nem jönnek. Úgy gondolok vissza erre az elmúlt harminc évre, hogy itt virágzott a kultúra, rengeteg problémánk volt ugyan, de amiben most vagyunk, és ami felé megyünk, ahhoz képest egy kegyelmi állapot volt az elmúlt három évtized.”

Zsolt még Győrben a színház mellett gyakran járt filmklubokba, és amikor elindultak Kanada felé, eszébe jutott, hogy nagyon fognak hiányozni számára az európai filmek, ezért arra gondolt, hogy létrehoz egy filmklubot. Néhány barátjával megalapították a Fészek klubot, ám egy év múlva távoznia kellett onnan.

„Volt egy idős bácsika, aki reklamált, mert A nők városa című Fellini filmet vetítettem, és abban volt egy jelenet, amelyben Marcello Mastroianni egy fának támaszkodott, nőkre gondolt, és ott mondott egy erotikus mondatot. Ez a bácsi feljelentett a kollégáimnál, hogy én ilyen disznóságokat vetítek. Magam is meglepődtem, hogy ezért a barátaim megfedtek, és szabályosan fegyelmi elé lettem állítva, így otthagytam az egészet” – mesélte. Ekkor hozta létre Baji Miklós Zoltánnal a Paraméter klubot – teljes nevén a Paraméter Gondolat Ambulanciát. A nevét úgy kapta, hogy felütötték Bódy Gábor filmrendező életrajzi kötetét, csukott szemmel ráböktek az oldalra, és az állt ott, hogy paraméter.

„Nálunk nem voltak tabuk, egy Fellini film, amelyben van egy erotikus mondat, nem jelentett problémát. Közel ötszáz programunk volt, a barkóba esten keresztül, az irodalmi és színházi esteken át a koncertekig. Itt megfordultak neves magyar művészek, mint például Cseh Tamás. A klub még ma is létezik, a kovid miatt szünet volt, de épp most lesz egy kihelyezett koncertünk egy templomban, ahol a Triász együttes fog fellépni. Rengeteg értékes programunk volt, közben megalapítottunk egy fotóklubot is, ami a Paraméter klubhoz tartozik, és szinte minden művészeti ág megjelent.”

Zsolt, aki hat éven keresztül a Magyar Ház kultúrigazgatója is volt, a magyar közösségek működéséről kifejtette, minden olyan helyen, ahol nagyobb létszámban vannak magyarok, van egy kultúrközpont, egy Magyar Ház. Van, ahol bálokat szerveznek, nyugdíjasklub van, tánccsoport, hétvégi magyar iskola vagy cserkészet.

Itt a szemem láttára jónéhány olyan hagyományos magyar közösség, szellemi műhely tűnt el az elmúlt harminc évben, amelyek nagyon jól működtek és nagyon aktívak voltak. Nagyon ritka az, hogy egy klub, mint a Paraméter ilyen hosszú időn át működik. Ez annak is köszönhető, hogy van, ahol megmaradnia. A feleségemmel menedzselünk egy hatemeletes bérházat, ahol van egy nagy közösségi terem, és ez ad otthont a klubnak. De, akinek nincs ilyen lehetősége, az magas bérleti díjért tud bérelni termet.”

A Torontói Független Magyar Rádiót 2000-ben hozták létre. Korábban Zsolt bedolgozott a Rákóczi Alapítvány rádiójához, és amikor az megszűnt, döntötte el, hogy saját rádióműsort indít szombatonként. Mivel évente 35 ezer dollárba került a rádió működtetése, 2021-től átálltak online rádiózásra. A műsor elérhető szombatonként a rádió Facebook-oldalán, élőben este 11 órától hallgatható Erdélyben, de az archívumban megtalálhatóak a korábbi adások is.

Egyfajta maszek, kultúr-kisiparosok vagyunk, vagy valami ilyesmi. Egyébként nem engedhetjük meg magunknak, hogy hagyományos rádióként működjünk, annyira drága. A fenntartásához szükséges összeget úgy kellett mindig összekoldulnunk. Az első időkben az összeg felét fedezték a hirdetések, aztán az adományok. Végül csak egy-két hirdetőnk maradt. És ez azért, mert szűnt meg a magyar negyed, zártak be a magyar üzletek. Volt olyan év, hogy Torontóban több mint tíz magyar étterem zárt be. Valamikor ide jártak a magyar táncdalénekesek, Korda György, Zárayék, eltöltöttek itt hónapokat és itt hakniztak, az éttermekben felléptek hétvégeken. Most csak néhány étterem van, de semmiféle kulturális program nincs, be lehet menni enni valami magyaros kaját, de ennyi.

Kiöregedtek a magyar hallgatóink, elfogytak a hirdetőink, és átálltunk internetre. Ennek van előnye is, hátránya is, nagyon szép házi stúdiónk van. De rengeteg embert elveszítettünk, idős embereket. Ha még van is számítógépe, bajlódnak, nem tudják hallgatni az adásokat.

Őket szinte mind elveszítettük, pedig nagyon nagy területen lehetett hallgatni a rádiót. Akinek ott van az internet, most is hallja, sőt sokkal jobb minőségben, mint akkor, és egyenként épült fel újra a hallgatótábor. De ha mi abbahagyjuk, nem tudom, hogy folytatni fogja-e valaki. Azt hiszem, nem. Mert ha igen, akkor már most elkezdhette volna, mert minden adott.”

A műsornak több mint tíz magyar külsős munkatársa van, többnyire a Kárpát-medence magyarlakta területeiről, az anyaországból, de az Egyesült Államokból is bejelentkezik tudósító, beszélgetőtárs. Különböző egyházi felekezetek képviselői osztják meg hétről hétre gondolataikat az adásban, de helyet kapnak a magyar kultúráról, a magyar irodalomról, közéletről szóló beszélgetések is, és kizárólag a magyar zenei palettáról válogatnak dalokat.
Bede-Fazekas Zsolt a rádió küldetésével kapcsolatban kiemelte, igyekeznek, hogy minden a magyarság körül forogjon, és fontos kérdés, hogy kell-e a magyar nyelv.

És a torontói magyar rádiónak ez a jelentősége, hogy magyarul szólunk a hallgatókhoz. Ez a rádiónak a küldetése, hogy a nyelvünket és a kultúránkat ápolja. Azért hozok be a rádióba irodalmat és zenét is. Én nagyon szeretem az énekelt verseket, az egy nagyon különleges műfaj, és itt együtt van a nyelv, a kultúra. Voltak olyan hallgatóim, akik azt mondták, hogy ők olyan sokat tanulnak tőlem. Pedig én csak közvetítem, közreadom mások gondolatait, annak a lelkésznek, az írónak, zenésznek. Nem tőlem tanulnak, hanem attól, akinek hallgatják a versét, a zenéjét, vagy egy-egy érdekes interjút. Annyi különleges ember, különleges magyar van a világban. Nemrég beszélgettem egy 85 éves hölggyel, Boling Lúciával, aki Ausztráliában él, és írt egy könyvet A sár lemosódik, az arany marad címmel. És ebben benne van az ő életük, az a sok szenvedés, nélkülözés, ami a diaszpórát érte, de az is, hogy a végén csak az arany marad meg. És ez a mi esetünkben is így van, hogy

akármennyire rossz helyzetben vagyunk most és akármennyi problémánk volt, azért nagyon szép dolgokat hoztunk létre, és azt senki nem tudja elvenni tőlünk és a diaszpórától.

Még ha egyre kevesebben is vagyunk, de azért az emberekben még ott van, hogy itt valamikor találkozhattak Cseh Tamással, Hobóval, Bojtorján koncerten voltak stb., megjelentek itt írók, vagy itt van a Pannónia könyvesbolt, a rádió. Tehát ez az arany azért ott van a sok nélkülözés, nehézség mellett. Ez a lényege annak, amit mi csinálunk. Abban bízom, hogy itt még nagyon sokáig meg tudunk maradni magyarnak, még ha piciben is, még ha online is. Viszont a nyelvünk és a kultúránk az nagyon fontos, mert egyébként elveszítjük az identitásunkat.”