HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Moszkvától az Anna and the Barbies menedzseléséig: Dénes Adél

Kosztolányi Kata 2018. június 29., 15:15
HIRDETÉS

A székelyudvarhelyi származású Dénes Adél menedzseri karrierje a kultikussá vált Moszkvával kezdődött Nagyváradon. Aztán az élete egy turkálóban vett fordulatot: ott találkozott Pásztor Annával, és most az Anna and the Barbies menedzsereként váltja valóra álmait. Udvarhelyi koncertjük alkalmából kérdeztük.

Extravagancia, lazaság, szabadság: maga mögött hagyta a székely zárkózottságot Dénes Adél

– Kezdjük az udvarhelyi gyökereknél, hogy honnét is indultál.
– A Pallóban (Palló Imre Művészeti Szakközépiskola – szerk. megj.) kezdtem el az elemi iskolát, zene szakon zongoráztam, aztán átmentem a képzőművészetire, onnan meg a hatos iskolába – ezt imádtam a legjobban, meg az oszimat, Nagy Ilona tanárnőt, aki nagyon befolyásolja a mai napig a világomat. A középiskolát a Pedában (Benedek Elek Pedagógiai Líceum) végeztem. Már gyerekként bennem volt ez a belső késztetés, mindig is keresgélésben voltam, érdekeltek a művészetek és a humán tárgyak. Bár nem voltam kiemelkedően tehetséges semmiben, jó volt mindenbe belekóstolni, több lettem általuk. 

– Várad következett, ahol aztán a kultúrközeg ízlésformálója lettél, a moszkvás életérzés csiholója. Mit kell tudni erről az időszakról?
– Én is úgy voltam, mint a többség, aki nem tudja középiskolás korában, hogy az egyetem miről is fog szólni, meg egyáltalán, hogy mi akar lenni, és az is folyton változhat. Szociológiára mentem, mert elég átfogónak tűnt, sok minden belefér. Jó döntés volt. Ott kezdtem el érdeklődni a reklám iránt, aminek köze van ahhoz, amit most csinálok, szóval kamatoztatni tudom az ott tanultakat, bár az én esetemben sohasem a tárgyi tudás vitt előre, hanem a lelkesedés és a kíváncsiság.

HIRDETÉS
Az ismeretségekből, a különféle rendezvényekből többet szívtam magamba, mint az órákon.

A Moszkva elsőéves koromban indult 2010-ben azzal az előzménnyel, hogy imádtunk koncertekre járni, jó zenéket hallgatni, jó filmeket nézni, és azt akartuk, hogy létrehozzunk egy olyan helyet, ahol emberek összegyűlnek, kialakul egy közösség, akiknek meg tudjuk mutatni azt a sok mindent, amit mi szeretünk. Magunk festettük ki, rendeztük be, az első félévben még a báros is én voltam. Ebből nőttük ki magunkat Erdély egyik legfontosabb koncerthelyszínévé, szóval jó kis sikersztori lett belőle. Elképesztően szabad és boldog időszaka volt az életemnek, bár nagy munka volt benne. Épp ezért rettenetesen fájt elengedni a kezét, azt hittem, nem is tudom megtenni ezt a lépést, hiszen nem is tudtam már magamat meghatározni a Moszkva nélkül, viszont azt éreztem, hogy a személyes életemben nem vagyok boldog, mert egy idő után egy adott város nem tud több lehetőséget kínálni, bennem pedig erősebb volt a kényszer és annak a vágya, hogy fejlődjek – és ez tovább mozdított ebből.

– Hogy kerültél Budapestre és a zeneipar közvetlen közelébe?
– Már a Moszkva révén sok magyarországi zenekart, menedzsert megismertem, sokat jártam ki koncertekre is. Ezek miatt lett ez a célállomás, amikor egyszer csak azt éreztem, hogy muszáj lépni, eladni mindenemet, albérletet keresni Budapesten.

Gyorsan belelöktem magam a szakadékba, az ismeretlenbe, felrúgtam mindent, ami addig tökéletesen működött, teljesen a nulláról kezdve elölről mindent.

Csak szakmai kapcsolataim voltak, sem rokonok, sem barátok, így egyedül kellett felállni, ami kisebb trauma az ember életében, de izgalmas dolgok sülhetnek ki belőle. Egyik barátnőm zenekarokkal foglalkozott és egy kiadónál dolgozott, így úgy volt, hogy én is ott leszek alkalmazva, végül nem jött össze, de nem is jött be annyira az a stílus, amit ők képviseltek. Aztán a Szigetnek dolgoztam, mindenféle rendezvényszervezésbe belekezdtem – egyik sem volt az igazi, elég kemény három hónapja volt az életemnek. Egyszer csak csengett a telefonom, Anna hívott, akivel egyszer futólag találkoztam a Moszkvában, hogy szüksége lenne egy kreatív emberre, aki az álmait tető alá hozza, és hogy ő látja ezt bennem, szeretne velem dolgozni – és ezzel el is indult azonnal a lavina.

– Tudtommal nem volt ez ilyen „száraz” találkozás…
– Az úgy volt, hogy volt nekem egy turkálószerű butikom a Moszkva, konkrétan a zenekarok öltözője mellett, mert Váradon is folyton keresgéltem magamat. A Köntös használt, de különleges holmikkal volt tele, amiket Anna kiszúrt, amikor ott koncerteztek. Hívtak, menjek, nyissak ki, én meg depiztem, már nem érdekelt semmi, mert másnap költöztem volna Budapestre. Csak rávettek, és amikor Anna meglátott, rögtön rákérdett, miért vagyok elkámpicsorodva így, csaknem egy pasi miatt. Elmondtam, ő meg bátorított, hogy jó lesz, izgalmak várnak rám, semmit ne féljek. Közben iszogattunk. Jövőbeni közös munkáról akkor nem esett szó.

Valahogy megragadt a fejében a Moszkva meg a butik, hogy ez mennyire passzol az ő világával, kémiai rokonságban van azzal, amit ő képvisel, s hogy ez kell neki. Januárban lesz negyedik éve, hogy együtt dolgozunk. 

Pásztor Annával és a zenekarral. Mindent egy lapra tett fel Fotó: Anna and the Barbies

– Milyen változások álltak be, amióta te menedzseled őket?
– Nem akarok párhuzamot vonni az előző menedzsmenttel, de azt látom, hogy egy csaj jobban ráérez, és inkább meg tudja valósítani Anna álmait, összes őrületét. Éppen olyan periódusban találkoztunk, amikor mindent egy lapra tettem fel, új dolgokra vágytam, és ez találkozott az ő rengeteg ötletével, amikből soha nem fogy ki. Azóta ezzel az egyesült erővel a világot többször is megváltottuk, hiszen nagy dolgokat hoztunk létre a nagyterpeszes rock and rollon túl: volt már koncertünk vágóhídon, cirkuszban artistákkal, a Szabadság-hídon, van egy egész estés koncertfilmünk, ami országosan megy a mozikban, és van saját fesztiválunk, amire januártól gőzerővel készülünk. Minden érdekel, ami a zenekart előre viszi, ide tartozik a Facebook, Instagram kommunikáció, interjúk, fotózások, klipforgatások leszervezése, minden koncerten ott vagyok, ahol összefogom a technikusokat, a látványt és fényeket, szponzorizációkat szervezek, a honlapot frissítem folyamatosan.

A produkciónak egyedinek, izgalmasnak kell lennie, és ezt kifejezni minden lehetséges módon.

Nyomatom egész nap reggeltől estig, éjszaka meg gondolkozom rajta. 

– Milyen viszonyban vagytok Annával?
– Nagyon jó barátnők vagyunk, napi kapcsolatban állunk, együtt szórakozunk, mindent megbeszélünk főleg éjszaka, mert akkor van időnk. Egyébként az egész csapat hierarchiától mentes, baráti viszonyban van. 

Mindig valami újhoz tapossák az ösvényt Fotó: Anna and the Barbies

– Milyen változásokat észleltél magadon, mióta velük dolgozol?
– Sokkal tudatosabb, felelősségteljesebb, összeszedettebb, előrelátóbb, kitartóbb lettem. Rengeteget tanultam tőlük, és tanulok folyamatosan a mai napig, általuk bejártam az összes koncerthelyszínt, fesztivált, ismerem az összes szervezőt. Mindig valami újat találunk ki, ehhez pedig ki kell taposni az ösvényt, úgyhogy nem látok lehetetlent. A nagy városhoz eleve fel kell zárkóznia az embernek érzelmileg és mentálisan, felvenni a versenyt, az visz előre. A zárkózott és pesszimista székely eléggé kiveszett belőlem.

– Anna extravaganciája mennyire hatott rád, a zenei ízlésed mennyit változott azóta?
– Ez inkább kölcsönös: színes lett a hajam, aztán neki is, ő piercinget tetetett, aztán én is. Nem is az extravaganciája hatott rám, hanem a lazasága és a szabadsága. Nem gondolja túl a stílus és öltözködés kérdését, néha abban van, ami kiesik a bőröndjéből, és mivel természetesen viseli, ez nem is tűnik fel. Most egyébként épp a minimál esik jól mindkettőnknek. Zenei téren is azt érzem, egyre inkább letisztulunk. Annában csodálatos az, hogy minden műfajt és zenészt teljesen egyenrangúként kezel. És felszabadítóan játszik akár reggae-t vagy hiphopot is. Szívesen keresgél és kísérletezik. Azt szokta mondani, hogy minden volt, csak még halott indián nem. Én azelőtt nem hallgattam Anna and the Barbiest, elég „alter” voltam, de a hatásukra sokat nyíltam zeneileg is. Már értem és érzem azt az őrületes energiát, adrenalint, ami a rockban, de főként ebben a produkcióban van. 

– A zeneipar nem épp nőies közeg. Mennyire vesznek téged komolyan?

– Anna azt szokta mondogatni, hogy senki nem kényszerített a rock and rollba, s ha már belecsaptunk, nem nyafogunk, hanem toljuk.

Amúgy érdekes, hogy ezen a téren az atomkemény kis csajok hódítanak, a Quimbyt, Halott pénzt is fiatal lányok menedzselik. Vannak helyzetek, amikor a két szekrény nagyságú security-s csak néz, hogy mit akar ez a rózsaszínhajú csöppség, de ha hiszel magadban, és csinálod, amit kell, nincsenek igazi gátak. Az első közös munkánk után nyilvánvalóvá vált, hogy jól tudunk együtt dolgozni, és ahogy a zenekar életében előrelendültek a dolgok, fel sem merült már ez a kérdés. 

– Milyen terveitek vannak nyárra?
– Fellépünk az összes jelentősebb fesztiválon (Sziget, Orfű, Volt, Erdélyben a Vibe), és lesz a saját Woodstockunk is, ami egy rajongótáborból akarja kinőni magát, és úgy tűnik, menni fog. Elég nagy médiakampányban vagyunk miatta. A nyarunk úgy fog tehát kinézni, hogy délben kelünk, eszünk, indulunk a koncertre, éjjel hazaérünk, lefekszünk, és másnap délben kezdődik elölről. Ősztől meg klubturnéra indulunk, be van tervezve Erdély is. Januárban pihenés, mindig akkor szoktunk, majd készülünk a húszéves évfordulóra. Anna egy nagyszabású bulit, kortárs balettel összekevert rockoperaszerű produkciót szeretne a Magyar Operában. 

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS