Aki nemcsak a gyerekeknek írt: 105 éve született Méhes György

Szikra Ferkó, Gyöngyharmat Palkó, Győzelmes Gábriel, Murok Matyi vagy Világhíres Miklós, mint mesefigurák és persze a Tatárok a tengeren, a Kilenc vesszőparipa vagy a Micsoda társaság címek ismerősen csenghetnek minden olyan romániai magyar fiatalnak és idősnek, akiket a szülei az olvasás és az irodalom szeretetére neveltek. Méhes Györgyről egyáltalán nem túlzás azt kijelenteni, hogy nemzedékek nőttek fel történetein. 105 éve, 1916. május 14-én Székelyudvarhelyen született a romániai magyar újságírás és gyermekirodalom egyik legnagyobb alakja. Egyike azoknak az udvarhelyieknek, illetve székelyföldieknek, akik nem itt alkottak nagyot, életük máshol teljesedett ki – de az kétségtelen, hogy szülei és rokonsága, neveltetése révén annál többet kapott ettől a várostól, hogy életrajzában csupán ennyi álljon: született Székelyudvarhelyen.

– így emlékezett vissza egy 2015-ös kolozsvári könyvbemutatón az író fia, az üzletemberként ismert Nagy Elek.

Édesapja is Nagy Elekként született 1916. május 14-én Székelyudvarhelyen – abban a városban, ahol a család ugyan nem maradt sokat, mert 1917-ben Kolozsvárra költöztek. Sok évtized múltán, a Szép szerelmek krónikája című visszaemlékezés-regényében írta meg Méhes György szüleinek történetét, apai ágról felmenői ízig-vérig udvarhelyiek, illetve környékbeliek voltak, apját, a neves ügyvédet szintén Nagy Eleknek hívták. A könyvben betekintést kapunk abból, hogy a „boldog békeidőkben” milyen élet volt Udvarhelyen, Árvátfalván, illetve Kolozsváron. „Szüleim nagyon szerették egymást, és ez a legnehezebb napjaikban is megvédte őket" – ezzel a híressé vált mondattal kezdődik a könyv, amiben nagyon-nagyon sok helytörténeti érdekesség, illetve valós személy jelenik meg. Ha valaki a huszadik század eleji Székelyudvarhelyről, akkori emberekről szeretne olvasni, feltétlenül olvassa el ezt a könyvet, s akkor talán a katolikus, a református vagy a zsidó temetőben járva néhány sírkövön szereplő név ismerős lesz...

A fiatal Nagy Elek a kolozsvári református kollégiumban érettségizett, majd apja nyomdokain haladva jogi pályára készült, a kincses városban járt egyetemre a harmincas években, de végül nem lett jogász belőle, hanem újságíróként helyezkedett el. Egyetemi évei alatt a híres színész-rendező és filmes, Janovics Jenő magántanítványa lehetett, a harmincas évek végén a Pásztortűz és a Keleti Újság munkatársa volt, színikritikákat, publicisztikát, szatirikus írásokat közölt. Fiatalkori életéről, főleg a negyvenes évek elejéről, a második világháború alatti kolozsvári éveiről írta meg a hetvenes évek végén az önéletrajzi regényként is felfogható Bizalmas jelentés egy fiatalemberről című könyvét. A kötet csak 1982-ben jelent meg, de cenzúrázott szöveggel, aztán a rendszerváltás után, amikor Méhes György szépíróként is ismert lett, újra kiadták a regényeit is, többek között ezt a lebilincselő, erős olvasmányt is.

A második világháború és a kommunista világ berendezkedésének első évtizedeiben ugyanis „háttérbe szorult” – nem volt egyedül, hiszen akkoriban nagyon sok erdélyi magyar író, aki nem tudott azonosulni azzal a rendszerrel (sem), inkább a műfordítást és a gyerekirodalmat választotta, mintsem az új rendszert dicsőítse munkáiban. Nagy Elek ekkor vette fel az ismert írói álnevét: Méhes György egy 18. századi bölcsészdoktor, illetve református főiskolai tanár volt. A névváltoztatás állítólag kényszer is volt, mert az asztalossegédből kommunista íróvá lett Nagy István, az akkori romániai magyar irodalom egyik „nagyja” állítólag nem tűrte el, hogy még egy Nagy vezetéknevű író legyen ezen a pályán. A Nagy Elekről Méhes Györgyre „átkeresztelkedett” pályakezdő író (Verőfény című bemutatkozó regénye 1952-ben jelent meg) pedig nem ismert megalkuvást soha, semmilyen rendszerrel – az ötvenes évek első felében abba kellett hagynia az újságírást, és ekkor döntött úgy, hogy a gyermekirodalommal fog foglalkozni.

Meséket, ifjúságnak szóló történeteket írt, megteremtette Gyöngyharmat Palkó, Szikra Ferkó vagy Világhíres Miklós figuráit, ezek a következő néhány évtizedekben nagyon népszerűek voltak, főleg Erdélyben.

A kígyószemű toll, az Ártatlanok bandája, A tizenkét éves felnőtt, az egy Egy tucat léggömb általában ott voltak szinte minden általános iskolás diák könyvespolcán, mellette pedig olyan nagy nevek voltak a sorban, mint Bajor Andor, Marton Lili, Péterfy Emília, Fodor Sándor, Bálint Tibor és mások. Mese- és ifjúsági íróként vált híressé. „Mesehőseim, Gyöngyharmat Palkó, Szikra Ferkó, Világhíres Miklós az igazságért küzdöttek csavarintos utakon settenkedő gonoszok ellen. Győztek, mert végül is – ebben hinnie kell a meseolvasónak – az igazság győz, nehéz küzdelemben, néha reménytelennek tűnő helyzetekben is” – vallotta meséiről az író.

A hatvanas évek közepétől kezdte írni a Micsoda társaság-regénysorozatát (ezt a címet az első regényről kapta), amely példátlanul népszerű lett a hetvenes-nyolcvanas években, de még később is. A Micsoda társaság (1966), a Tatárok a tengeren (1971), a Leleplezem a családomat (1972), a Kilenc vesszőparipa (1976) és a posztumusz, 2016-ban megjelent Öcsi naplója az író családjáról szól, szereplőinek egy része ma is köztünk él, a kötetekben leírt történeteknek, gyermeki csínytevéseknek mind-mind van valóságalapjuk.

A Tatárok a tengeren számomra különösen kedves olvasmány. Az író a kisfia, Öcsi szemszögéből meséli el egy nem mindennapi nyaralás történetét, s közben felidéz számtalan mulatságos történetet, amely az általános iskolás fiúval és barátaival, osztálytársaival esett meg. Méhes György e kötetben hitelesen képviseli a gyermeki szemszöget – érezhető, hogy nem felejtette el, milyen volt gyermeknek lenni, ugyanakkor humorának hála a kisregény a felnőttek számára is igen élvezetes. Ugyancsak nagy kedvenc a Kilenc vesszőparipa, amely a gyermekek kirepülését, illetve a házaspár visszafiatalodási szándéktól hajtott szovjetunióbéli autós körutazásának kalandjait meséli el, s olyan egzotikus vidékekre kalauzol, amelyeken valószínűleg sosem jártunk. Általános iskolás korom óta talán nem telik el úgy nyár, hogy le ne emelném a polcról e két, 1972-es, illetve 1976-os kiadású antikvár kötetet, amelyeknek kollázsos illusztrációi (Cseh Gusztáv munkái) hűen idézik az akkori Kolozsvár kül- és beltereinek hangulatát, stílusát is.

Méhes György a hetvenes-nyolcvanas években nagyon sikeres színházi szerzőnek is számított, több darabját rendszeresen játszották az erdélyi magyar színházak, Kányádi Sándor írta róla: „Darabjai zömében a mi mindennapi életünket vitte színre, minden más szerzőnket fölülmúló mesterségbeli tudással, színpadi ismerettel”. Ismertebb színpadi művei a 33 névtelen levél, a Heten, mint a gonoszok, a Dupla-kanyar, a Barbár komédia, a Drága gyermekeim vagy a Noé bárkája. Felnőtteknek szóló regényeket is publikált a hetvenes-nyolcvanas években (Orsolya, Gina), de ezek akkoriban még nem arattak osztatlan sikert.

A rendszerváltás utáni években Méhes György könyvei kezdték reneszánszukat élni, illetve újabb köteteket is publikált, egyik utolsó, de nagy sikert aratott regénye az 1997-ben megjelent Kolozsvári milliomosok. 2001-ben jelent meg Kolozsváron a róla szóló monográfia Orbán János Dénes tollából (Bizalmas jelentés egy életműről, utalva az ifjúkori memoárjára), 2002-ben Kossuth-díjat, 2005-ben pedig a bécsi Európai Akadémia díját kapta meg az akkor már Budapesten élő, idős író, aki 91 éves korában, 2007. április 10-én hunyt el a magyar fővárosban, sírja a Farkasréti temetőben van. 2014-ben posztumusz Lovagkereszttel (Ritterkreuz) tüntették ki.

A Kossuth-díjjal járó összeget díjalapként az erdélyi magyar irodalom rangos műveinek jutalmazására, valamint tehetségkutatásra ajánlotta föl, az első díjazottak még abban az évben Mózes Attila prózaíró, illetve a székelyudvarhelyi származású költő, Farkas Wellmann Éva voltak. A Méhes György-díjban részesülők kilétét a jogörökösök döntik el, az Erdélyi Magyar Írók Ligája vezetőségének ajánlása alapján, évente két kategóriában (nagydíj és debütdíj) osztanak díjat.

2016. május 14-én, az író  századik születésnapján a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban emlékeztek rá, műveiből Jordán Tamás és Lukács Sándor olvastak fel, illetve unokája, Nagy Levente bejelentette, hogy alapítványt hoznak létre a fiatal költők és írók támogatására, valamint Méhes György irodalmi hagyatékának ápolására 100 millió forint hozzájárulással.

Írásunkhoz felhasználtuk Orbán János Dénes monográfiáját (Bizalmas jelentés egy életműről), valamint a Krónika és az Erdélyi Napló korábbi cikkeit.