Ami a mikrofon mögött van: kutatta a humort a humorista

– A Dumakavics című könyved alapja a 2017-es Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára (ETDK) készített dolgozatod, amellyel később szociológia szakon diplomáztál. Hogyan jött az ötlet, hogy ezt a szakdolgozatot könyv formájában is megjelentesd?
– Korábban már megjelent két kisebb könyvem, az egyiket fiktív ifjúsági regényként nevezném, illetve a másik egy verseskötet volt. Ennek az ötlete onnan indult, hogy az emberek ismernek néhány erdélyi humoristát, de elég keveset tudnak róluk, illetve a legtöbb esetben csak a színpadon, mikrofon előtt látják őket, és én fontosnak tartottam azt, hogy az emberek kicsit „belénk lássanak”. Ez nem feltétlenül egy celebes, sztáros megnyilvánulás volt vagy fellángolás, hogy akkor mutogassuk magunkat és az életünket másoknak. Ebben a kis könyvben az erdélyi humoristák kicsit másképp nyilvánulnak meg.

– Akkor a könyv által a valódi arcukat mutathatták meg ezek humoristák?
– Sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy ez a könyv jó lehetőség arra, hogy az olvasók, a közönségünk meglássa azt, ami a mikrofon mögött van. A könyvben az is szerepel, amit elmondunk a színpadon, és az is, amit nem.

– Szerkezetileg és tartalmilag mennyiben tér el a könyv a szakdolgozattól, milyen pluszt ad az olvasóknak?
– A szakdolgozat tudományos jellegű írás volt, amelyet különböző szempontok szerint kellett megírni, viszont a könyv már olvasóbarátabb formában jelent meg. A kötet tíz szereplőt mutat be, viszont van egy rész, ahol ezek a személyek sokkal jobban meg vannak személyesítve. Ezen kívül van egy plusz fejezet, amely egy humoros ráadás. Ez gyakorlatilag egy best-off rész, ebben összefoglaltam, hogy mit ajánlunk mi humoristák a pályakezdőknek, milyen képességekkel kell rendelkezniük, mit ajánlunk azoknak, akiket felkérnek egy produkcióra, mire kell odafigyelniük, illetve az öt legemlékezetesebb fellépés is szerepel ebben a fejezetben.

– Pontosan kik szerepelnek a kötetben, és mi alapján válogattad ki őket?
– Mondom időrendi sorrendben: rögtön az elején van két kakukktojás, Gáspárik Attila és Nagy István, akik jelenleg nem csak humorral foglalkoznak, viszont tőlük eredeztethető mai formájában az erdélyi stand-up comedy. Ők azért is kerültek be, mert rendkívül fontosnak tartottam azt, hogy a rendszerváltás utáni humorról beszéljünk, ahol ez a műfaj még csak kialakulóban volt, és ők úgymond „elvetették a magjait”. Helyet kapott még a könyvben a Szomszédnéni Produkciós Iroda – Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs, Felméri Péter, az Open Stage – Lung László Zsolt és Kozma Attila, Zsók Levente, Kun Zsolt, András Előd. Bár ennél sokkal többen nyertek humorfesztivált, de nem mindenki folytatta ezt a pályát, olyan is volt, aki egy évig sem foglakozott ezzel, de volt olyan is, akiből később vállalkozó lett. Gyakorlatilag ők azok, akik valamilyen formában manapság is kötődnek a humorhoz. Rólam nincs egy külön rész, viszont én is folyamatosan megnyilvánulok a fejezeteknél, az adott kérdésköröknél kifejtem a véleményem, nézőpontom.

– Hogyan értelmezhető a cím, mire akartál utalni vele?
– A Dumaszínháznak korábban már megjelent egy hasonló, Dumán túl című könyve, amely szerkezetileg és tartalmilag sokkal egyszerűbb: egy-egy interjú szerepel benne több humoristával. Ez a szót sok formában felhasználták már, főként a Dumaszínház játszott ki minden lehetőséget.

– Április 20-án mutatták be a könyved a 15. Erdélyi Humorfesztivál keretében. Milyenek a visszajelzések?
– Eddig pozitív visszajelzések érkeztek, és mindenki arra bátorít, hogy ezt később egy még vastagabb könyvben, még nagyobb hangsúlyt fektetve a tudományos jellegű tevékenységekre, szélesítve a humornak minden műfajára, nemcsak a stand-upra, jelentessek meg egy újabb kiadást. Ez a munka elég sok időt vett igénybe, ezért a közeljövőben nem látok kivitelezési lehetőséget egy új könyvre. Viszont örülök annak, hogy végre sikerült valami olyat alkotni, amely nemcsak a sajátom, hanem ez a könyv az erdélyi humoristáknak, főleg a stand-up comedy műfajban, egy közös kincsünk, értékünk.

– Egyre több humorista kezdi népszerűsíteni magát és munkásságát közösségi oldalakon, illetve videomegosztó felületeken. Nemrég te is elindítottad a Youtube-csatornád, mekkora a nézettség?                                             
– Két hete indult el a csatornám, az első videónak körülbelül 1200-as nézettsége van, valamint a második videót két nap alatt százan megnézték, illetve a Facebook-oldal kedvelőit is sikerült megduplázni. Meggyőződésem, hogy egyre inkább az online felületeken kap nagyobb teret a humor, főként az erdélyi, hiszen nincs egy olyan médiarendszer vagy -hálózat, ahol naponta műsoraink lehetnének. Igényünk van arra, hogy mi is megújuljunk, és ez egy jó lehetőség arra, hogy sok nézőhöz eljussuk, főként fiatalokhoz.

– Mint a téma egyik szakértője, mit gondolsz, hogy mi az erdélyi humormező erőssége, illetve mi hiányzik belőle?
– Bár nem tudom, mennyire nagy a lefedettség vagy mennyire működne, de nekem szervezettségi hiányérzeteim vannak, mert

nincs egy olyan intézmény, amely összefogná az erdélyi humoristákat. Ezért sokan vándorolnak, sokkal könnyebben megélnek Magyarországon, mint itthon, és ott telepednek le.

Itthon már csak két-három személy maradt, akik ha lehetőséget kapnának, valószínűleg a határon túl dolgoznának. Egyéni vállalkozások jelennek meg ahelyett, hogy lenne egy közös brand vagy televíziós csatorna, ami ezt felkarolná. Pozitívumként azt emelném ki, hogy bár mindig van egy versenyhelyzet, hiszen mindenki azért dolgozik, hogy népszerű és közismert legyen, annak ellenére az erdélyi humor barátságokra is épül – közösen népszerűsítjük ezt a műfajt.

– Az évek során a közönség részéről megfogalmazódtak olyan kritikák, miszerint az erdélyi humormezőből hiányzik a politikai humor. Szerinted ez mivel magyarázható?
– A könyvemben is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, és teljes mértékben elfogadom azokat a kritikákat, hogy hiányzik. Ennek több oka van: az egyiket a médiára vezettem vissza, mert nem kapunk lehetőséget arra, hogy aktuális dolgokról beszéljünk, éppen ezért olyan poénokat, szövegeket írunk, amelyek időtállóak.

A másik indok, hogy szerintem nagyon kevés olyan politikai szereplő van, akit Erdély-szerte ismernek. Pár közismert politikusunk van, például Kelemen Hunor, Borboly Csaba, de rajtuk kívül nem tudom kiről lehetne beszélni, hogy mindenki ismerje. A harmadik ok, hogy nagyon kicsi az erdélyi közönség, és a magyarok közül elég sokan valamilyen kapcsolatban vannak az RMDSZ-szel. Így ha még a szövetség tagjai viccesnek is tartanák a produkciót, hosszú távon lehet, hogy nem hívnának többet fellépni, illetve akár a közönség, akár a megrendelő sértőnek veheti.

– A politikán kívül mi az a téma, amivel nem szívesen foglalkoznak az erdélyi humoristák, van-e tabutémátok?
– Azt vettem észre, hogy a vallásos témákkal nem igazán foglalkoznak, főként Székelyföldön, bár én kivételt képezek, mert én nagyon szívesen beszélek vallásról. Ami általános tabutéma, amiről még én sem beszélek és erdélyi vonatkozásban még sokan, azok a betegségek.

– Honnan inspirálódtok, hogyan állítjátok össze a produkciókat?
– Gyermekkoromban azt mondtam, hogy mindig nyitott szemmel kell járni a világban, és a mai napig úgy gondolom, hogy a legfontosabb mindenben meglátni a humort.

A produkciónk vicces kell legyen, de ugyanolyan fontos az is, hogy merjük elmondani azt a világról, amit gondolunk, legyen társadalomalkotó vagy bíráló feladatunk is.

A munkánk a legtöbb esetben határidőkhöz kapcsolódik, és rendkívül nehéz a szakma alkotói része. Viszont a barátok, család, környezet részéről kapunk segítséget, sok feldolgozható információt, történetet. Szerintem a legveszélyesebb a televízióból és internetről inspirálódni, mert most már Erdélyben is kezdik ezt szabályozni, de még nincs egy határozott belső törvény. Eszerint nincs plágium. Viszont Magyarországon a Dumaszínháztól kirúgnak, ha plagizálsz.

– Hol látod ennek a szakmának a jövőjét, hova fejlődhet, vagy hova kellene?
– Rendkívül fontosnak tartom, hogy a humor jelen legyen az életünkben, mert ahogy a könyvben is idéztem, „a humor az egyetlen sav, ami a realitást oldja”. Úgy látom, hogy nap mint nap szükségünk van humoros dolgokra, ha nem is konkrétan viccekre, de pozitív történetekre vagy eseményekre. Bízom benne, hogy egyre többen próbálják majd meglátni mindenben a vicceset, a legegyszerűbb dolgokban is, és ez majd lehetőséget teremt arra, hogy picit jobban lássuk a világot.