Az első szerelem talán még sosem volt ennyire szép

Luca Guadagnino legújabb, négy Oscar-díjra jelölt filmje, a Szólíts a neveden (Call Me by Your Name) pontosan egy ilyen helyre visz el minket,

a leghidegebb és legszürkébb téli napba is becsempészve a nyár és az állandó meleg illúzióját.

1983 nyarán, egy lombardiai kisvárosban járunk egy értelmiségi család régies nyaralójában, ahol minden a fent leírtak szerint történik: a család reggelente az udvaron fogyasztja el a személyzet által felszolgált reggelit, és látszólag

egyéb gondjuk nincs a világon, minthogy a gyönyörű nyarat élvezzék.

A főszereplő, a 17 éves, az olvasásért és a klasszikus zene „átértelmezéséért” rajongó Elio (Timothée Chalamet) a fiatalok gondtalan életét éli, és azt csinálja, amihez éppen kedve van, amikor betoppan a szülei vendége, a már felnőtt és roppantul intelligens Oliver (Armie Hammer).

A régészprofesszor apánál gyakornokoskodó fiatalember az egymással több nyelven (franciául, angolul és olaszul) beszélő család mindennapjainak, és ezáltal Elio életének is a részese is lesz.

Aki már találkozott valamilyen formában a filmmel, az már tudja, hogy tulajdonképpen két férfi kapcsolatáról szól: Oliver és Elio „fellángolásáról”. Viszont kár lenne az alkotást elkönyvelni egy újabb meleg-filmként, hiszen Luca Guadagnino rendezése többről szól, minthogy két férfi egymásba szeret.

A film az életvidámságról, a felnövésről, és tulajdonképpen arról a szerelemről szól, ami a legváratlanabb időben és helyen toppan be az ember életébe, és ami ellen nincs amit tenni, hanem hagyni kell beteljesülni.

És amikor egy ilyen idilli környezetben azt látjuk, hogy két ember hogyan lesz szerelmes egymásba, akaratlanul is eszünkbe jut annak a nyárnak az emléke, amikor velünk is hasonló történt: egy felejthetetlen kirándulás, egy emlékezetes nyaralás, egy fülledt este, amikor a szívünknek kedves emberrel sétáltunk és beszélgettünk, vagy éppen az első csók, első szerelem emléke.

Elio és Oliver egymásra találása is pont ilyen szép, bár az odavezető út egy kissé döcögős és félelmekkel van kikövezve. Ebben a találkozásban Oliver a józan ész, míg a még gyerek Elio az, aki nem teljesen érti, hogy mi történik vele. Természetesen Elionak nem csak Oliverrel, hanem az ellenkező nemmel is alkalma adódik megélni a szexualitást, így ez is nagyban hozzájárul a jellemfejlődéséhez.

Első szerelem és barátság kevésszer volt ilyen szépen és egyszerűen megjelenítve.

A filmben a főszereplő vívódásain túl hangsúlyos teret kap az életvidámság és a dolgok iránti rajongás: ezt leginkább az Elio édesapját alakító Michael Stuhlbarg jeleníti meg, és

nem győzünk betelni azzal, hogy milyen vidám és bölcs szülőt látunk a vásznon, erre pedig csak ráerősít a filmvégi emlékezetes monológjával, amit évek múlva már klasszikusként is lehet majd emlegetni a nagy filmtörténeti katarzisos pillanatok között.

Az Olivert alakító Armie Hammer az Indexnek adott interjújában elmondta, maguk a készítők sem számítottak arra, hogy Oscar-díjra jelölik a filmet: ahogy fogalmazott azt gondolták, hogy csupán egy aprócska, gyönyörű filmet forgattak, ami körül nem lesz ekkora felhajtás. Ennek ellenére

négy kategóriában is díjra jelölték az alkotást a 2018-as szezonban: a legjobb főszereplői kategóriában Timothée Chalametet, a legjobb eredeti dal kategóriában Sufjan Stevens indie-zeneszerzőt jelölték, ugyanakkor a legjobb adaptált forgatókönyv és nem utolsósorban a legjobb film kategóriákban is győzhet a film az Oscar-gálán.

Nyilván, ha nem kelti fel a kritikusok érdeklődését, és a díjszezonban jelölések nélkül maradt volna, akkor nem valószínű, hogy ilyen széles körben el tudott volna terjedni a Szólíts a neveden. De ha nem nyer egyetlen Oscart sem, mi, akik megnéztük, már nyertünk, hiszen

egy csodálatos alkotással lettünk gazdagabbak.

És talán a végén nekünk is eszünkbe jut a mindent felperzselő, de már véget ért első szerelmünk…