„A baba már nem él.” Az Egyasszony című előadásról

Az Egyasszony eredetileg egy könyvből készült stúdióelőadás, de mindig a helyhez alkalmazkodva játssza azt Tenki Réka színésznő.  

Kórházi éjjeliszekrény, fehér székek, spanyolfal – minimális a díszlet, akárcsak egy kórházban a vidéki Magyarországon, valamikor a szocializmus éveiben. Egyszerű ember, emberek, egy asszony sokunk közül, egy fiatalasszony, aki terhes lesz és szülni megy – mint annyian, akkor és most, ebben az időben. A szülésnél bekövetkezik a baj, hibáznak az orvosok, a kisbaba sajnos nem lesz egészséges, fogyatékos marad.

Egy fiatalasszony meséli az életét, meséli a történetet, beszél a férjéről, az anyósáról, az orvosokról, az ápolókról, a beteg gyerekéről, majd a második gyerekéről, a magzatról, akit el kellett pusztítani, és aki ott pusztult el benne, a méhében…

„A baba már nem él” – jegyezte meg másnap reggel az egyik ápolónő, miután a beavatkozás megtörtént. És a történet nem ér véget itt, csak majd, valahol temetőben, illetve ott sem, mert az ember ezt egy életen át hordozza.

Ez a könyv és az abból készült színházi dokudráma gyakorlatilag a színtiszta valóság, hiszen mindannyiunkkal megtörténhetett, megtörténhet vagy éppen megtörténik. Persze van itt minden az életben, újabban járvány, háború, mindenféle világméretű társadalom- és embergyalázat, de akkor sem lehet túllépni azokon a dolgokon, hogy mondjuk egy orvos elkövet egy műhibát (esetünkben gyakorlatilag kierőlteti a szülést, mert neki teniszezni kell mennie…) és annak egy egész családra vagy közösségre nézve súlyos következménye van. És nem csak egy orvos követi el, és nem egy ápolónő vagy takarítónő beszél megengedhetetlen hangon a kismamákkal. Természetesen mindig ott van a tisztelet a kivételnek, mert nem mindenkinek ez a tapasztalata, sőt. Tehát nehogy arra gondoljon valaki, hogy a könyv meg az előadás most jól lehúzza a keresztvizet az egészségügyről, akkor most jól megkapják azok a pénzéhes és (…. – ide behelyettesíthető bármilyen jelző, amivel illetik az emberek az egészségügyben dolgozókat…) orvosok és ápolók, mert nem, egyáltalán nem erről szól. Csak azokról ír és beszél, akik tényleg, az írónő fiatalkori tapasztalata szerint így „dolgoztak” és viselkedtek.

Elképesztő az egész folyamat, az ismerős elemek, a hálapénz, a temetés körülményei, megdöbbentő részletekkel – például milyen az, amikor a halott kislányra meg kell venni egy cipőt úgy, hogy soha nem tudott lábra állni? Hányas a mérete..?

Az előadás végén megnémult a közönség, aztán lassan, de annál nagyobb erővel jött a taps. Katartikus, könnyeztető, torokszorító, embert próbáló volt az élmény.   

Péterfy-Novák Éva terápiaként írta meg életének történetét, az Egyasszony 2014-ben jelent meg, és igen nagy sikert aratott. Magyarország-szerte elkezdtek beszélni a hasonló esetekről (persze, korábban is élt ez a téma a médiában és mindenhol, nem ezzel kezdődött), traumákról, emberekről, kórházakról. Egy éven belül megszületett az előadás, amelyet Tenki Réka egyedül játszik, a könyvből monodráma lett a színpadon. A 35 éves színésznő olyan magyar nagyjátékfilmekből lehet ismerős, mint a Polygamy, a Testről és lélekről, a Budapest Noir, a Nyitva, a Seveled vagy a Becsúszó szerelem, az Egyasszony 2015 óta körülbelül 150 előadást ért meg, a színésznő ezalatt az időszak alatt szülte meg mindkét gyerekét (férje Csányi Sándor, szintén színművész).

Az előadást követő közönségtalálkozón Tenki Rékával Györfi Kata, a Művelődési Ház munkatársa beszélgetett, ebből többek között azt is megtudhattuk, hogy falvakon, kis művelődési házakban is játszották már a darabot, annak összerakásának, felkészülési és próbafolyamatának idején a rendező, az író, a színésznő és a stáb további tagjai felkeresték az eredeti helyszíneket is (kórházat, gyerekotthont). A bemutató és az előadások természetesen heves reakciókat is kiváltottak, előfordult az is, hogy elájult valaki a nézőtéren, az előadást félbe kellett szakítani. A regényben a férj és az orvosok, illetve mindenki a saját nevén szerepel – a színésznő elmondta, hogy tudomása szerint az egyik orvos kijelentette, hogy

A darabot előadó színésznő nem dühösen, nem kiabálva, hanem a lehető legnagyobb természetességgel sorjázza a történeteket, illetve az állapotot leíró részleteket, több mint egy órán keresztül. Igen szuggesztív és megható az előadás, hiszen gondoljuk csak el, hogy milyen érzés, amikor orvosi műhiba miatt lesz nyomorék egy életre valaki… Egy gyerek, aki egészségesen is élhetett volna – biztos, hogy mindenkinek volt valamilyen módon hasonló tapasztalata, értem ezt úgy, hogy ha nem is volt ilyen eset a családunkban vagy ismerőseink körében, akkor biztosan hallottunk legalább egyről. Van, aki éppen egy ilyen helyzetnek köszönheti az életét: azt, hogy egyáltalán megszülethetett.

Az előadást a székelyudvarhelyi Művelődési Ház jóvoltából lehetett megtekinteni az intézmény nagytermében a Nőnap Székelyudvarhelyen elnevezésű rendezvénysorozat részeként.