Bence és Szandi a gonosz vírus ellen: a szorongással száll szembe a költő-slammer

André Ferenc 1992-ben született Csíkszeredában, a középiskolát a Márton Áron Főgimnáziumban végezte, matematika-informatika szakon. Kilencedikes volt, amikor részt vett egy irodalmi kreativitási versenyen, továbbjutott a megyei szakaszra, majd az országosra, és meg is nyerte.

„Ezen én is meglepődtem, a környezetem is, de attól fogva láttam, hogy kicsit van erre tehetségem, ugyanakkor a nyelvek is érdekeltek. De akkor még nem tudtam, hogy melyek azok a fórumok, ahol tájékozódhatnék, vagy kitől kérhetnék tanácsot. Az volt a szerencsém, hogy tizenkettedikes koromban megláttam a sárvári diák író-költők találkozójának a hirdetését, beküldtem néhány szöveget, és meghívást nyertem oda. Noha a díjakhoz közel sem kerültem, de ott találkoztam olyan emberekkel, akik most számottevő arcai az irodalomnak és a slamnek, mint például Kemény Zsófi, Kemény Lili, Mészáros Péter, Gömöri Eszter vagy Szabó Márton István. Ott fedeztem fel, hogy ennek van értelme, és vannak emberek, akik ezt csinálják életvitelszerűen. Mindez nagy hatással volt rám, így érettségi előtt három héttel mondtam anyumnak, hogy végül nem infó egyetemre megyek, hanem bölcsészkarra, punktum. De mindig érdeklődtem, kerestem azokat az embereket, akik tanácsot tudtak adni, javasolni. Ilyen volt Boldizsár Ágoston, a magyartanárom, ő javasolta, hogy menjek magyar-angol szakra” – emlékezett vissza Ferenc.

Közben pedig folyamatosan írt, és mint mondta, néha vissza is olvassa ezeket, jókat kacag rajtuk.

Többek között ezért is kezdtem el műhelyeket tartani és szervezni Kolozsváron, és emiatt indítottuk el egy tucatnyi emberrel a Hervay Klubot. Mert annak idején, amikor én Kolozsvárra kerültem, voltak ugyan emberek, akikhez fordulni lehetett szakmai ügyekben, de nem volt intézményes tere, hogy ha én pályakezdőként irodalommal akarok foglalkozni, ki az, akit meg tudok keresni, melyek azok a fórumok, terek, amelyeket látogathatok, hogy tanuljak. Úgyhogy én saját magamtól kellett sok mindent megtanuljak” – emlékezett André Ferenc.

Rámutatott: a szerkesztők nem fognak bekopogni kéziratért, ha nem is tudják, hogy egyáltalán írással foglalkozik valaki. Ő maga igyekezett részt venni minél több irodalmi rendezvényen, hogy találkozhasson azokkal az emberekkel, akik irodalommal foglalkoznak. „Nem az volt a szándékom, hogy megmutassam, hogy én ki vagyok, hanem az érdekelt, hogy ők kik és én ki lehetek. Tehát, hogy tanuljak tőlük. A mai napig így gondolom, hogy elkerülhetetlen bármilyen szakmában, hogy az ember folyamatosan keres olyan lehetőségeket, fórumokat, ahol tanulhat. Ott volt a Helikon, a Korunk, a színház, a Láthatatlan Kollégium, a Bretter-kör, tehát voltak rendezvények és csoportok, amelyekkel szóba lehetett állni. De tehetséggondozói kommunikációs tér nem volt. Rendezvények voltak, és én onnan tanultam, hogy hogyan lehet ezt tovább építeni, mozgatni. Aztán három évvel ezelőtt Horváth Benjivel közösen szerveztünk egy kreatív írás workshopot, amelyen meghívásos alapon lehetett részt venni. Minden hónapban volt egy hétvége, amikor találkoztunk. Az első műhelyeken születtek vázlatok, az ötödik-hatodikon mindenkinek volt publikálható szövege. Kerestük az ilyen tereket, hogy hogyan fejlődjünk és hogyan tudjon haladni más is.”

André Ferenc mintegy hét évvel ezelőtt próbálta ki magát slammerként. Már korábban is figyelte az ilyen jellegű törekvéseket, és amikor megszervezték az első kolozsvári slambajnokságot, ő is fellépett. Megnyerte, és így jutott tovább az első Erdélyi Slam Poetry Bajnokságra, ahol első helyezést ért el.

„A slamről korábban is hallani lehetett, többen figyelték, hogy milyen jó dolog: vannak emberek, akik mikrofonba beszélnek olyan dolgokról, amelyeknek van értelme. Már akkor láttam, hogy ezek a költők olyan megoldásokat használnak a slamszövegekben, amelyeket én is próbáltam a saját verseimben, csak persze ők sokkal bravúrosabban. Az első bajnokságra sokat készültem, az volt az első fellépésem, és rögtön beleszerettem ebbe a műfajba.

Ez a jó benne, hogy nem kell megvárni, hogy elküldöd a szöveget egy folyóiratnak, végigvárod a közlést és azt, hogy eljut az olvasókhoz, hanem abszolút instant és direkt kommunikáció és visszajelzés tud lenni.”

Míg az első kötete, a 2018-ban a Jelenkor kiadónál megjelent szótagadó című több év verstermését foglalja magába, a nemrégiben a Koinónia Kiadó és a Bold kreatív ügynökség közös kiadásában napvilágot látott Bújócskaverseny – verses mese a koronavírusról című könyv anyaga néhány hét alatt készült el.

„A Bold kreatív ügynökségnél dolgoztam, amikor kitört a járvány. A munkatársaimmal azon gondolkodtunk, hogy mit tehetünk a társadalomért, hogy ne csak üljünk és élvezzük, hogy még többen akarnak online kommunikálni, hanem hogy hogyan tudnánk hasznosítani a tudásunkat. A kutyám sétáltatása közben gondolkodtam el azon, hogy a kutyával még úgy ahogy elvagyunk, bár ő is érzi a feszültséget, de milyen lehet egy szülőnek a gyerekével.

Mert eleve ott van a járvány miatti szorongás, erre még rájön, hogy lesz-e munkahely, iskola. Feszültségek voltak mindenkiben, és az érthetetlenség volt a legerősebb.

Eleinte azt akartam, hogy írok pár versikét, amelyek arról szólnak, hogy mi a koronavírus hatása, és arról, hogy rendben van, ha valaki meg van ijedve és szorong. Szerettem volna megnyugtatni a gyerekeket, magyarázatot adni arról, hogy mi van. Mert sokkal könnyebb a félelmekkel bánni, ha tudjuk, hogy mitől félünk. Szerettem volna segíteni a szülőknek is, hogy tudjanak kommunikálni erről a gyerekekkel” – magyarázta a szerző.

És ahogy sorra születtek a versikék, látszott, hogy összefüggnek egymással, egy történet kezd kibontakozni belőlük. A szövegekre Fazakas Noémi illusztrációkat készített, ezek szintén inspirálták a költőt, és a történet tovább alakult. Egy ideig, a kötetben való megjelenés előtt, ezek a versek egy külön honlapon is elérhetőek voltak.

André Ferenc verses meséje szerint a káoszt okozó vírust egy gonosz varázsló kotyvasztotta. Ám van remény, mert a főhős, Bence és hűséges zoknibarátja, Szandi a világ megmentésére készül a bújócskaverseny által.

Aki ismeri André Ferencet, tudja, soha nem unatkozik, mindig tele van tervekkel, párhuzamosan több projektben is benne van. Mint kiderült, jelenleg a Erdélyi Híradó Kiadónál frissen induló Hervay-könyvek sorozat első kötetén dolgozik, Horváth Benjivel közösen szerkesztenek egy erdélyi költészeti antológiát, amely Címtelen föld címmel jelenik meg.

„Erdélyi fiatal költők műveiből válogatunk, olyanokat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy azok az érzékenységek, amelyek a metamodern világban vannak, szépen megnyilvánulnak a különböző rétegekben. Ezen kívül a román kortárs lírából igyekszem fordítani, szeretnék abból is megjelentetni a közeljövőben egy válogatást. Illetve nekiálltam kortárs angolszász lírát is fordítani. A slammel is szeretnék haladni, az a tervem, hogy komolyabb figyelmet fordítsak rá, mert kicsit elhanyagoltam a karanténidőszak alatt. A színpadi lét néha függővé tud tenni, ad is és el is vesz energiákat, ahogy az ember folyamatosan pörgésben van, így néha meg kell állni. Dolgozom a következő kötetemen, már nagyjából megvan az irány, szeretném, ha 2022-ben megjelenhetne. A zenélésre is több időt szeretnék fordítani, és minél több interjút készíteni, mert néha rosszul esik, ha néha nagyon jól gondolkodó, beszélő embereknek olyan kérdéseket tesznek fel, hogy ki a kedvenc írójuk és miért az lett a könyvük címe ami. Tehát ezen dolgozok, hogy jó interjúkészítő legyek. Ugyanakkor szeretném befejezni a doktorimat, most az következik, hogy megírjam a nagy munkát. Remélem, a rengeteg tervemnek bár egy részét sikerül megvalósítani az elkövetkező időszakban” – avatott be a terveibe André Ferenc.