Bordás Attila: kitágítja önnön határainkat a tánc

Bordás Attila ötödik osztályos korától intenzíven foglalkozott magyar néptánccal és klasszikus balettel, később belekóstolt a kontakttánc-technikába, a breakdance világába, majd végleg megfertőződött a kortárstánccal. A bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanult koreográfiát, majd a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte el a rendezői mesterképzést. Több romániai színházzal működik együtt, emellett számos táncoktatási projektben vesz részt és a CAMP – Nemzetközi Kortárs Mozgásművészeti Platform alapítója és művészeti vezetője.

A sepsiszentgyörgyi születésű alkotó nemrégiben a Csíki Játékszín társulatával dolgozott együtt, A kék csodatorta című (rendező: Visky Andrej) gyerekelőadás koreográfusaként. Rámutatott, az volt a kihívás ebben az együttműködésben szakmailag, hogy úgy szerkessze meg az előadás koreográfiáját, hogy a gyerekek figyelmét lekösse. „Ezt nagyon nagy kihívásnak tartom, mert

amit a felnőtt néző egy komoly toleranciaszintet kitolva el tud fogadni racionálisan. A gyerek más, őt meg kell fogni, le kell kötni a figyelmét, és ez egy nagyon jó ürügy volt nekem arra, hogy a társulattal valahogy úgy operáljak, hogy egy olyan struktúrát adjak ennek az egésznek, ami működőképes, ami valójában egy komplex színészi és mozgásstruktúra. Azt hiszem, ezt el is értük. Pontos, jól megszerkesztett előadás lett. Ezzel a társulattal már nagyon kívántam együttdolgozni, és mivel nagy a szereposztás, sikerült megismernem őket, és megszeretni. Remélem, hogy még lesz alkalmam továbbvinni ezt a közös munkát, ami most elindult.”

Hangsúlyozta, akár gyerekelőadásról, akár felnőtt előadásról van szó, nagy kihívás a színházi alkotóknak, hogy lépést tudjanak tartani azokkal a látványvilágokkal, impulzusokkal, ami nap mint nap körülvesz. „A színházi alkotóknak el kell gondolkodni azon, hogy konkrétan mi a színház feladata, és a hogyanokkal miként operál. Ebben az előadásban a nézőt rengeteg impulzus éri nagyon rövid idő alatt, és egy gyerekelőadásnak minimum ezt a fajta ritmikát kell hoznia annak érdekében, hogy a nézői figyelem ne lankadjon. Az előadást ritmikusra próbáltuk megalkotni, lekottáztuk és teletűzdeltük rengeteg apró pici játékkal, és az én feladatom, mint mozgásművész erről is szólt, hogy nem koreográfiabetéteket csinálok, hogy valamivel még töltsük ki az energiát, hanem teletűzdeltem a színészeket mozgásokkal, és a koreográfiabetétek alatt is inkább karakterekből próbáltunk dolgozni, inkább egy dramaturgiát próbáltam én megerősíteni, mint táncbetéteket gyártani. Nagyon pontos koreografikus kottája van, a mozgás végig jelen van az előadásban.”

Csíkszeredában műhelymunkát is tartott a Tóth Larissa táncstúdióban, ahol kortárstánc technikákat sajátíthattak el a résztvevők. „Mivel már volt egyfajta balett, hip-hop, valamint jazzbalett tapasztalatuk, tempósan, kellően profi módon lehetett haladni velük. Megpróbáltam minél több anyagot hátrahagyni nekik, amit bármikor fel tudnak használni jövendőbeli koreográfiák keretében. Olyan koreográfiát adtam át, amelyből akár elemenként szétszedve, egyéni úton tovább tudnak haladni, de akár csoportosan is tudnak belőle alkotni, szerkeszteni, továbbgondolni bizonyos dolgokat.”

A fiatal koreográfus úgy látja, nem csak a nagyvárosokban, a székelyföldi városokban is megteremtődött az igény, hogy kortárs táncműhelyek jöhessenek létre, amelyek nem csak előadásokban gondolkodnak, hanem workshopokat, táncórákat is tartanak az érdeklődőknek. Csíkszeredában példaként Tóth Larissát és Zaiba Anikót hozta fel, akik már kineveltek az évek során egy olyan táncos közeget, egy olyan generációt, amely nyitott a kortárs tánc minél elmélyültebb megismerésére. Ugyanez a helyzet Sepsiszentgyörgyön is, ahol – az M-Stúdiónak köszönhetően is – van igény arra, hogy kortárs tánckurzusokat szervezzenek.

Ez nem jelenti azt, hogy van is ahová táncolni járni, éppen ezért most egy olyan táncteret igyekszenek létrehozni, ahol ilyen jellegű szolgáltatásokat tudnak nyújtani

nem csak a közép korosztálynak, hanem például az óvodás csoportoktól kezdve a nyugdíjas csoportokig, kortárs tánc és táncterápia jelleggel. „Azt hiszem, hogy most jött el az ideje ennek, beérett. Szerepe van ebben a CAMP-nek, amelyet negyedik éve szervezünk, ugyanakkor az M-Stúdió előadásainak is, hogy ez az igény létrejött. Fontos szerepe volt mindebben annak is, hogy Vásárhelyen működik koreográfia szak. Igaz, ott az a szerencsétlen helyzet alakult ki, hogy nemrég megszűnt az András Lóránd társulat, viszont ott is egy-két ember a társulatból kiválva elkezdett tánckurzusok által egy elég komoly táncos generációt kinevelni. Konkrétan például Macaveiu Blanka munkásságára gondolok itt. Ott is ez a dolog elmozdult egy nagyon jó irányba, ahhoz képest, hogy például tíz éve mi volt. Magamon is érzem, hogy sokat fejlődtem az elmúlt évek során” – foglalta össze Bordás Attila.

A színházi társulatoknál véleménye szerint megoszlik a nyitottság egy társulaton belül a mozgás, az újabb táncnyelvek elsajátítása iránt. „Szüksége lenne a társulatoknak, színházaknak, hogy időről időre meghívjanak olyan szakembereket, akik picit feltréningezik a társulatot a mozgáskultúra szempontjából, és egy olyan frissességet hoznak be, amely segíti az alkotószellemet, a szakmaiságukon emel, és összehozza őket mint csapat. Most már egyre több helyen látok erre jó példát. Fontos, hogy ne mindig csak abból dolgozzunk, amit hozunk az egyetemről színészként, hanem mindig egyet lépjünk, egyet tágítsunk magunkon.”

Bordás Attila több alkalommal is hangsúlyozta, hogy „táncolni mindenki tud”. De mit tud nyújtani egy-egy tánckurzus? Elsősorban közösségi élményt, ezen túl pedig, az, hogy valakik együtt alkotnak, együtt jutnak el A-ból B-be, terápiajellegű is – véli.

Elsősorban ezért érdemes egy hétköznapi embernek, egy nem profi táncosnak, hogy kipróbálja. Másrészt ez hozhat valami újat az életébe, és akkor ebben van valami izgalom, a mindennapjainak is ad egy löketet. Kreatívan tölti el táncolva az időt. A sport is kreatív, terápiaértékű, kiegyensúlyozottságról szól, de valamiért a tánc jobban megérint. Nem munkajellege, edzésjellege van – persze benne van a munka és edzés fogalma is – , de a kreatív része az, ami az embereket be tudja szippantani. Ugyanakkor önismereti út is, hogy lépjenek át a saját határaikon. A tánc meghatároz, kitágítja önnön határainkat.”