HIRDETÉS

Dombóvári: én csak szófosó erdélyieket ismerek

Péter Beáta 2017. szeptember 28., 20:16

Zakuszkát is elfogad majd, noha nem tudja mi az – hangzott el, amikor Dombóvári István élő videóban bejelentkezett a Facebook-oldalán, hogy a közelgő erdélyi dumaszínházas turnéról beszéljen. A magyarországi humorista a napokban öt erdélyi városban lép fel Bellus Istvánnal és András Előddel közösen.

Műsora összeállításakor az életből inspirálódik Fotó: Albert Zoltán

Nem kímélte a rekeszizmokat csíkszeredai fellépésén a három humorista, és gyanítjuk, hogy a turné további állomásain – Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad – sem lesz ez másként. Több száz kilométer utazás, közel kétórás előadás, autogramosztás és a rajongókkal való fényképezkedés után Dombóvári István egy rövid beszélgetésre is szívesen rábólintott.

HIRDETÉS

Mint mesélte, magából az életből inspirálódik egy-egy műsor összeállításakor, mindenből, ami történik vele, ami körülveszi, amit lát, amit mondanak, amit érez. Különösebben nem szokott készülni a fellépésekre, hiszen ebben zajlik az élete. Minden nap fellép valahol a világban, és emiatt sem „esik ki”, az előző fellépésekből tud táplálkozni.

Úgy véli, nincs különbség közönség és közönség között, nem kell másként ráhangolódni egy székelyföldi előadásra, mint egy pesti fellépésre.

„Pont annak vagyok a híve, hogy a közönség, az közönség. Még pozitívan sem szeretnék megkülönböztetni senkit. Maximum az van, hogy egyeztetek pár kifejezést, hogy ki hogyan használja, és körbepuhatolózok, hogy ugyanazokat a műsorokat látják-e, mint én. Mert hiába beszélnék a saját élményeimről, ha a közönségé teljesen már. Kell a keresztmetszet. Az elején felmérem, hogy ki hogyan reagál, mi tetszik neki, min szórakozik jól, és abba az irányba viszem tovább a műsor.”

Azt a fajta humort szereti, ami tetszik Fotó: Albert Zoltán

Kérdésünkre, hogy a humor melyik fajtáját kedveli leginkább, azt felelte, hogy bármennyire megúszós válasznak tűnik: azt, ami tetszik. „Nem választom ki előre, inkább adok egy esélyt valaminek. A humor egy óriási nagy halmaz, rengeteg minden benne van. Ugyanúgy szeretem az amerikai vígjátékot, a magyar monológokat, a hülye rajzfilmeket, a rádiókabarét... Van, amiből ez tetszik, van, amiből az.”

A székely humort nem tudja bekategorizálni Fotó: Albert Zoltán

A székely humorra terelve a szót elmondta, igazából soha nem tudta ezt bekategorizálni. Azt tudja, hogy a székelyek szeretik a humort és humorosak, de azt nem tudja, hogy van-e olyan, hogy székely humor. „Hogy székelyesebben beszélnek, attól az még nem székely humor. Én jászsági vagyok, nekem is megvan a saját tájszólásom, az enyém másnak tájszólás. Ez csak egy sztereotípia, hogy az erdélyi viccek arról szólnak, hogy tömören beszélnek az emberek, keveset, néha odamordulnak. Mint ahogy a skót vicc arról szól, hogy azok fösvények.

Az erdélyiekről meg azt mondják, hogy szűkszavúak. Viszont az összes erdélyi, akit én ismerek, mind szófosó, egy szűkszavú sincs közöttük.”

Arról, hogy mit „kell hozzon magával” és mit kell megtanulnia ebben a szakmában egy humoristajelöltnek, úgy vélekedik, hogy legfőképp a tanulásra való hajlamot, képességet. „Tudni kell, hogy ez egy szolgamunka, kiszolgálunk igényeket. Nevettetni nagyon jó dolog, de egyben nehéz is. Amit hozni kell, az a te nyitottságod, saját humorod, önmagad, a lényed, hogy az egész lényedet fel kell vinni a színpadra.

Amit meg kell tanulni, az az, hogy az egészet hogyan kell eladni, és a szó nem kereskedelmi értelmében, hanem inkább átadni, átvinni.

Valamint a színpadi jelenlétet meg kell tanulni. Hogy milyen vagy alapból, azt lehet, hogy nem lehet befolyásolni, lehet, hogy bizonyos dolgokra születni kell, én nem hiszek az ilyen nagy szavakban, de az, hogy hogyan beszélsz, hogy szerkeszted a műsort, merre nézel, hogy gesztikulálsz, ezeket mind meg lehet tanulni. Aztán utána ez mind pregnáns lesz, rögzül és a részeddé válik.”

A legtöbben elvárják tőle, hogy civilben is vicces legyen, de csak akik nem ismerik Fotó: Albert Zoltán

A legtöbb ember, amikor vele beszélget, óhatatlanul is megpróbál vicces lenni. Felmerül a kérdés, hogy „civilben” is elvárják-e Dombóváritól, hogy vicces legyen. Kiderül: csak azok, akik nem ismerik. „Aki közel áll hozzám, az nem várja el, mert tudja, hogy bár ez is én vagyok, de nem vagyok huszonnégy órás szolgálatban.

Van egy komolyabb, visszafogottabb részem is, nem csak amit a színpadon látnak”

– mondja.

A turnéjára magával hozta a nemrégiben megjelent könyvét is. „A Félkövér című regény egy vicces fogyástörténet… Nem életmódkönyv, nincsenek benne megoldások, nincsenek benne tanácsok. Az én életemnek a súlyokkal való küzdelmét írtam le, de nem önéletrajzi jelleggel, bár azt is raktam bele, hanem csak szórakoztató a könyv. Ennyiről szól az egész. Talán ha egy kicsit ki tudunk nevetni engem, akkor magunkkal szemben engedékenyebbek leszünk” – vallja a humorista.

... és senkinél nem volt egy borkán zakuszka Fotó: Albert Zoltán

Na és a zakuszka? Azt még nem sikerült megkóstolnia. „Még abban sem értett egyet öt ember, hogy az mi. Egymástól különböző dolgokat mondtak, teljesen összezavartak. Nem hallottam eddig még a szót sem, nem hangzik erdélyiesnek. Van padlizsánkrém és van paprikakrém, amit ismerek.

Ez kaja, nem?

Önállóan eszik vagy valamivel?” – tette fel ezúttal ő nekem a kérdéseket. De mivel én szűkszavú székely vagyok, nem árultam el sokat, hadd legyen meglepetés. Remélem, azóta valaki meglepte egy borkán erdélyi finomsággal.

HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS