HIRDETÉS
Rendkívül aggasztó párhuzamot szolgáltat az ukrajnai orosz invázió a Netflix január végén megjelent világháborús filmjének, amely a müncheni egyezmény hátterében végbemenő folyamatokat dolgozza fel.
Nyilván könnyű pálcát törni a múltban történtek felett az összes, rendelkezésre álló információ tudatában, ezzel ellentétben pedig
most a saját bőrünkön tapasztaljuk a bizonytalanságot és az aggódást, amit egy kitörő háborútól való félelem okoz.
Most azonban nem is annyira múlttal való párhuzam a fontos – mert igazából nem lehet egy lapra tenni a második világháború kitöréséhez vezető folyamatokat a jelenlegi orosz–ukrán konfliktussal –, de ha valaki
a béketárgyalások és a kiélezett nemzetközi helyzet oldásának szándékára tett kísérletek machinációiba szeretne betekintést kapni, az megkaphatja, ha megnézni a Netflix filmjét a Müncheni egyezményről.
A fikciós elemekkel elmesélt történelmi filmeket manapság nagy presztízs lengi körbe, és mint tudjuk, az első és második világégés soha nem fogy ki elmesélésre váró történetekből, amiket úgy dokumentum-, mint játékfilm-rendezők is előszeretettel vesznek elő, hogy aztán díjakra esélyes fesztiválfilmet vagy sokakhoz eljutó közönségfilmet készítsenek belőlük. Ez utóbbit választotta most Christian Schwochow német rendező, aki fogta Robert Harris München című regényét, és a Netflix égisze alatt készített mozgóképes változatot belőle, ami aztán január 21-én vált elérhetővé a streamingfelület előfizetői számára, amit előtte egy limitált moziforgalmazás előzött meg. Jó lehetett ebben a formában nézni az alkotást, hiszen a rendkívül kidolgozott, részletes látványvilágú film biztosan nagyságrendekkel jobban mutatott nagyvásznon
a nagy odafigyeléssel készült korhű díszletek, impozáns külső és belső terek miatt, mint az otthoni tévé vagy éppen a laptop képernyőjén.
A történet két fiatal diplomata szemszögéből mutatja be a müncheni egyezmény aláírásához vezető cselekménysorozatot – nyilván ők a kitalált szereplői a történetnek –, hogy
alulnézetből kapjunk személyes érintettségű képet mindarról, ami béketárgyalásnak indult, végül pedig a második világháború kitörésének egyik okozója lett.
A cselekmény egyik kiindulópontja, hogy az angol Hugh Legat, a történelemben a müncheni egyezmény aláírása miatt meglehetősen rossz emlékű Neville Chamberlain irodavezetője tudomást szerez arról, hogy a tervezett béketárgyalás mögött súlyos, birodalmi törekvések eszkalálódnak, ennek próbál utánajárni, és a lehetőségeihez mérten megakadályozni egykori oxfordi évfolyamtársával, a német Paul von Hartmann-nal, aki részese a Hitlernek dolgozó fordítói államapparátusnak, azonban belső ellenzékiként merényletet is tervez ellene.
A meglehetősen szövevényes, sokszor kémfilmes történet lassan bontakozik ki a film több mint kétórás játékideje alatt.
Az alkotást egyesek szerecsenmosdatásnak is tartják, hiszen a negatív megítélésű Neville Chamberlaint majdhogynem az események áldozataként mutatja be a film, egy olyan emberként, aki tényleg képes lenne hősi halált halni a béke megtartásáért, holott ő az egyik felelőse annak, hogy a világháború később mégis kitörhetett.
Ha a müncheni egyezményről akarunk többet megtudni, akkor nem ez az a film, ami megérteti velünk ezt a folyamatot: arra ott van a világháló és a történelemkönyvek. A film csupán a fontosabb szereplők és a körülöttük dolgozók szemszögéből nyújt betekintést abba, hogy mivel is járhatott ennek a történelmi egyezménynek az előkészítése,
mik húzódhattak a háttérben, illetve hogy ki milyen szándékkal írta alá az egyezményt Csehszlovákia felosztásáról, ami egyeseknek a remélt békét, másnak pedig a háború kirobbantásának egyik ürügyét jelentette.
A színészi alakításokra nem lehet panasz, hiszen sikerült leigazolni a veterán Jeremy Ironst, aki nem tud rosszul játszani, és most is szenzációsat alakít Neville Chamberlainként, akinek meggyőződése, hogy a béke az egyetlen járható út. De kapunk egy újabb hátborzongató Hitler-alakítást is, Ulrich Matthestől, akinek rideg mozdulataitól és eszelős tekintetétől kényelmetlen feszengés lehet úrrá a nézőn.
A két főszereplőt játszó, az 1917-ben és a Captain Fantastic-ben már bizonyító George MacKay itt is hozza a kötelezőt, a világra sokszor naivan rácsodálkozó, a meggyőződése mellett kitartó fiatal diplomatát, míg az egykori barátot, és most a barikád másik oldalán álló fordítót a kevésbé ismert Jannis Niewöhner nagyon jól hozza, a két szereplő közti dinamika pedig a nem túl sok közös jelenet ellenére is jól kibontakozik.
Külön bónusz a filmrajongók számára August Diehl alakítása fanatikus és rettenthetetlen náci tisztként, hiszen korábban Terrence Malick 2019-es Hidden Life-jában éppen ennek ellenkezőjét, egy pacifista farmert alakít, aki nem hajlandó Hitler szolgálatába állni, és ezért az életét is feláldozza. Az, hogy mennyire nagyszerű színész, mi sem bizonyítja jobban, hogy
két ilyen, egymással szöges ellentétben álló karaktert mennyire jól el tud játszani.
Aki tehát megnézne egy viszonylag friss alkotást, ami a történelem egyik legnagyobb világégésének nyomasztó árnyékában játszódik, mindenképpen adjon egy esélyt a Munich: The Edge of War-nak, és nézze azzal a bizakodással a filmet, hogy
soha még csak hasonlónak sem szabadna megtörténnie (sajnálatos, hogy éppen ez történik most Ukrajnában), mert a második világháború példájából tudjuk, hogy a birodalmi törekvések, a hódítási szándék, és a háború még soha semmi jót nem hoztak erre a világra.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
