HIRDETÉS
Elképesztő figura a nyolcvanadik életévébe belépett ausztrál George Miller, aki ilyen előrehaladott korban is olyan filmet képes forgatni, ami szégyenbe hozza a mostani CGI-akcióorgiák jelentős hányadát.
A klasszikus Mad Max-trilógia rendezője (bár ezek tették őt híressé), rendezett még családi filmet és annak folytatását beszélő állatokról, főszerepben egy Babe nevű kismalaccal, de
neki köszönhetjük a Táncoló talpak pingvines animációs filmet, amelynek első részéért megkapta élete első és eddig egyetlen Oscarját is.
Miller igazi nagy durranása azonban a 2015-ben megjelent, újabb Mad Max-film volt, egy reboot, ami újra elmeséli a posztapokaliptikus pokol legfontosabb történéseibe keveredő, a világégés előtt rendőrként tevékenykedő Max történetét. Mel Gibson már nem tért vissza az ikonikus szerepébe, így Tom Hardy vette át tőle a stafétát az „újkori” Maxként. Az eredeti Mad Max antagonistáját alakító Hugh Keays-Byrne George Miller 2015-ös rebootjában szintén a főgonosz bőrébe bújt, ő lett a maszkos, különböző létfenntartó felszerelések által életben tartott, istenként tisztelt hadúr, Immortan Joe, aki
sajátos módszereivel, megközelíthetetlen sziklaerődjéből uralta a gyengéket, és albínó „gyerekei” a warboyok és generálisai segítségével tartotta fenn az új világrendet.
Ebbe a miliőbe került be az elvadultan élő Max, akit portyázók fogtak el, hogy az albínó harci fiúk vérzsákként „hasznosíthassák”, Max pedig próbálva szabadulni szorult helyzetéből, végül az Immortan Joe ágyasokként tartott fiatal feleségeit elrabló Furiosa oldalán találja magát, hogy
a végtelen homokpusztákon keresztül zajló gigantikus üldözés során egyszer és mindenkorra legyőzzék a tejhatalommal bíró hadurat és annak seregét.
Max tulajdonképpen Furiosa és Immortan Joe harcába keveredik bele, természetesen a jó oldalra állva, sokak szerint pedig a film tulajdonképpeni főszereplője a Charlize Theron által megformált Furiosa, és az ő történetének kibontakozását láthatjuk, a Tom Hardy által alakított Max pedig
az eseményekbe belekeveredő és azokkal sodródó, legfőbb mellékszereplő.
Bár a Mad Max nem lett túlzottan nyereséges mozipénztáraknál (150 millió dolláros büdzséből készült és összesen 379 millió dollár bevételt sikerült összeszednie), ám a kritikai és a nézői fogadtatása már nagyon jó volt, hiszen
gyakorlatilag egy kultfilm született, ami így, kilenc év távlatából is kenterbe veri a legtöbb, azóta kijött blockbustert.
Ráadásul a 2016-os Oscar-gálán is „nagyot ment”, hiszen a tíz jelölésből hatot váltott díjra (a technikai kategóriákban), ami nagyon szép elismerése volt a bele fektetett elképesztő munkának, hiszen a készítők Miller irányítása alatt egy brutális léptékű sivatagi roncsderbit rendeztek, amihez hozzáadva az utómunkát és a hollywoodi szuperprodukciókhoz képest viszonylag kevés vizuális effektet, Tom Holkenberg felejthetetlen ritmusaival, dallamaival és zenéjével kiegészülve
elkészült a filmtörténet egyik legjobb és leglátványosabb modernkori akciómozija.
Ezt a bravúrt próbálta most, közel tíz évvel a Mad Max megjelenése után újból megismételni George Miller (miközben elkészítette még a 2022-ben megjelent, Idris Elbával és Tilda Swintonnal a főszerepben a Háromezer év vágyakozást), hogy tető alá hozta az évekkel ezelőtt bejelentett előzménytörténetet, amiben Furiosa fiatalkori karakterét állította a középpontba. A film előkészítését pereskedés előzte meg Miller produkciós cége és a Warner Bros. stúdió között, ám végül sikerült túllépni az előkészületi fázison,
Millerék pedig 2020-ban le is castingolták az éppen A-listás sztárrá váló Anya Taylor-Joyt, aki az Utolsó éjszaka a Sohóban nyújtott alakításával győzte meg a rendezőt.
Az antagonista főszerepére a Marvel filmek Thorjaként és akciószerepeiről is ismert Chris Hemsworthot sikerült megnyerni. A film másik fontos férfiszerepére (Praetorian Jack) Yahya Abdul-Mateen II volt a befutó, ám ő végül nem tudta összeegyeztetni a naptárát a tervezett forgatásokkal, így helyét a brit Tom Burke vette át.
Sajnos az Immortan Joe-t alakító Hugh Keays-Byrne nem érhette meg, hogy a Furiosában is szerepelhessen, ugyanis 2020-ban elhunyt, ám a helyébe lépő Lachy Hulme-n olyan kiváló munkát végeztek a maszkmesterek és a kellékesek, hogy meg nem mondanánk, hogy
nem a 2015-ös Immortan Joe-t látjuk a vásznon a Mad Maxből már megismert csatlósai körében, akiknek nagy része a folytatásra is visszatért.
A Furiosa története tehát a Mad Max előtt játszódik, sőt konkrétan a világégést követő 45-ik évben kezdődik (nem mintha olyan szerteágazó lenne ennek a filmes univerzumnak a lore-ja), így
kvázi egy előtörténetet kapunk, aminek élvezetéből sokat elvesz az a tény, hogy tudjuk, hogy melyik karakterek maradnak életben a film végére.
Ettől eltekintve viszont a Furiosa egy ugyanolyan jó Mad Mad-történet, mint amilyen az előző film volt, csak ezúttal Max nélkül, az Imperator titulust elnyerő, fiatal Furiosa előzménytörténetére fókuszálva. Megtudjuk, hogy milyen volt a termékeny Green Place, ahonnan főhősnőnk származott, és ahol az első filmben is látott, nők által alkotott vuvalini törzs élt.
Mint kiderül, Furiosát innen rabolják el még gyerekkorában, és egy nagyravágyó hadúr, Dementus táborába és uralma alá kerül, aki mindenáron meg akarja hódítani a kietlen homokpusztaság bevehetetlen településeit: Benzinvárost és Golyófarmot, na meg Immortan Joe sziklaerődjét. Míg a fanatikus motorosokból álló hadseregével ez utóbbival nem boldogul, Benzinvárost csellel veszi be, eközben pedig
a mindenétől megfosztott Furiosát örökbevett lányaként és személyes trófeájaként szállítja egyik helyszínről a másikra, míg egy adott ponton Immortan Joe is szemet vet rá, és „átveszi” tőle.
Furiosa innentől kezdve a saját szerencséje kovácsaként, az őt abuzálni akaró Rictus elől menekülve, magát felismerhetetlenné maszkírozva áll be Immortan Joe haderejébe, hogy az első adandó alkalommal leléphessen, és beteljesítse Dementus elleni bosszúját. Ennek a lehetősége évek múlva érkezik, amikor küldetésre indul a Praetorian Jack által vezetett gigantikus tartálykocsi Furiosa pedig ennek aljára csimpaszkodva tervezi sorsa kézbevevésének elkezdését.
Persze a dolgok egyáltalán nem úgy alakulnak, ahogy azt ő eltervezte...
Bár a film elején is vannak akciódús tömegjelenetek, azonban a Mad Max esszenciáját mégis a monumentális üldözéses jelenetek adták, ami a Furiosából sem maradhatott ki. Praetorian Jack kamionját útonállók támadják meg, innentől pedig
semmi sem szabhat gátat az őrületnek és a gyorsan és rendkívül látványosan pörgő akciószekvenciának, ami a film promózása során azzal került be a hírekbe, hogy az összesen 15 percig tartó jelenetet 78 napig forgatták, több mint 200 statisztát mozgatott, és rendkívül megterhelő volt úgy a stáb, mint a színészek számára.
Anya Taylor-Joy egyenesen úgy jellemezte az egész folyamatot, hogy ez volt a legnehezebb és a legtöbb kihívással járó produkció, amiben eddigi élete során dolgozott.
Az öreg George Miller és a vele dolgozó stáb ezúttal sem szarral gurigázott: a 2015-ös Mad Max film 150 milliós büdzséjéhez képest „mindössze” néhány millióval kaptak többet, így a Furiosa 168 millióból készülhetett el, ami egy ilyen kaliberű produkciónál aprópénz, abból a szempontból pedig még gazdaságosnak is számít, hogy
sok mai blockbuster ennyiből vagy ennél jóval több pénzből készül (a legutóbbi Marvel- és DC-filmek például), és a látvány csapnivalóra sikerül többek között a túlhasznált CGI-utómunka miatt.
Na nem így George Millernél, aki ismét kivonult az „ausztrál sivatagba” ahol egy újabb roncsderbit valósított meg, amiből aztán a Furiosa akciójelenetei lettek. Amint azonban a közhely tartja: egy viccet kétszer nem lehet ugyanúgy elmesélni, ez pedig az öreg George Millernek sem sikerült, ugyanis
a Furiosa minden igyekezete ellenére sem tud akkorát szólni, mint a 2015-ös elődje.
Végig ott van benne a potenciál, hogy majdnem annyira jó legyen, mint a Mad Max, azonban már nincs benne az az elemi erő, ami a korábbi alkotást annyira felejthetetlenné tette. Miller a lécet azzal olyannyira magasra tette, amit a folytatással már nem tudott megugrani: a Furiosa esetében láthatóan több volt az utómunka és a CGI-használat, a színészi játék sem mondható annyira kiemelkedőnek, mint a Mad Max esetében, ahol Tom Hardy, Charlize Theron (akik a forgatáson egyébként nagyon rossz viszonyban voltak Hardy hangulatingadozásai és fenyegető magatartása miatt), de
ott volt még a Nicholas Hoult által alakított Nux nevű, vérszegény harcifiú (warboy) is, aki szintén hozzájárult az alkotás emlékezetessé tevéséhez.
Ezzel szemben a Furiosában bár Anya Taylor Joy mindent megtesz, hogy belenőjön a Theron által alakított Furiosa cipőjébe, az ő alkotása nem átütő erejű, csupán hozza a kötelezőt, a karakterhez inkább a báját és a különleges megjelenését adja hozzá.
Chris Hemsworth pedig nem tudott elszakadni a Thor-filmekben személyiségjegyévé váló ripacskodástól, így karaktere sokszor nem eléggé komolyan vehető, de nem is túlzottan vicces, inkább afféle középszerű comic relief és tucatantagonista.
Üde színfolt volt viszont Tom Burke szenvtelen, már-már Max karakterét idéző alakítása, amivel úgy tett hozzá a filmhez, hogy a játékidő túlnyomó részében nem is volt képernyőn.
A Furiosa tehát ambiciózus, látványos, hangzatos, végigdübörög rajtunk a moziban, azonban mégsem hagy akkora nyomot a nézőben, mint az elemi erővel bíró elődje. George Miller bár még a nyolcvanadik X-ében is rendkívül jól tartja magát, de azért ő is megfáradt és nem tudja már azt a szintet hozni, amit kilenc évvel ezelőtt, de ezt tulajdonképpen senki nem várja el tőle. Így is elképesztő ez a teljesítmény, abból a szempontból, hogy
bár a Furiosa nem lett olyan jó, mint a Mad Max, de mégis kenterbe veri a mostani akciófilmek többségét.
Bár a film premierje a Cannes-i filmfesztiválon volt, a kritikai fogadtatása pedig így várakozáson felülire sikerült, anyagilag egyelőre hatalmas bukás a film, hiszen a mozizás szempontjából kiemelkedőnek számító Memorial day (Emlékezet napja) hétvégéjén mindössze 25,5 millió dollárt hozott az amerikai mozipénztáraknál, ami az előzetes, 40 millió dolláros becsléseket is jóval alulmúlta. Mivel ez egy hosszú hétvégének számít az USA-ban, ezért a hétfői bevételek még hozzáadódnak, ám ez a bevétel nagyon visszafogott érdeklődést mutat a film iránt, holott
ez nem egy újabb szuperhős-mozi sokadik felvonása, hanem egy ízig-vérig akciómozi, amit a Dűne második részéhez hasonlóan mindenképp nagyvásznon érdemes látni.
Az, hogy lesz-e újabb Mad Max film, teljes egészében a bevételi adatoktól és George Miller egészségi állapotától függ, na meg attól, hogy a Warner lát-e fantáziát a franchise bővítésében. Bár Miller IMDb-adatlapján szerepel egy Mad Max: Wasteland munkacímű projekt, még nem tudni, hogy ez egyáltalán megvalósulhat-e, illetve hogy visszatér-e benne Tom Hardy Maxként. Bárhogy is alakuljon ennek a projektnek a jövője, ha legalább a Furiosa-szintjét megüti a folytatás, elégedettek lehetünk, hiszen igazi mestermunkának számítanak az újkori Mad Max-filmek a mostani silány akciómozi-felhozatalhoz képest.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
