Fikcióból valóság: így néz ki egy világméretű vírusjárvány Hollywood szerint

Világjárvánnyal néz szembe az emberiség, ehhez kétség sem fér. Látjuk, ahogy napról napra újabb és újabb helyzeteket teremt az újfajta koronavírus, a COVID-19, ami már Romániában és Magyarországon is felütötte a fejét. Hiába minden óvintézkedés, minden elővigyázatos lépés, a vírus terjedésének egyelőre nem lehet gátat szabni, és már ott tartunk, hogy a tömegrendezvények betiltásával próbálják visszaszorítani a vírus terjedését nálunk is.

A pánik, az ilyen és hasonló helyzetek velejárója már megmutatkozott, a karantén, kézmosás, védőmaszk pedig már a mindennapos szóhasználatunk részét képezi. Ennek apropóján leporoltuk és megnéztük Steven Soderbergh 2011-es Fertőzés (Contagion) című filmjét, ami

egy világméretű vírus kitöréséről és tombolásáról szól.

Nem, ez nem egy Black Mirror-epizód, csupán Hollywood fantáziáját még az évtized elején foglalkoztatta, hogy milyen hatásai lennének egy világméretű vírus elszabadulásának, ebből pedig az egyik legmegbízhatóbb, főként középszerű, de mégis egyedi tucatfilmeket szállító Steven Soderbergh készített egy akkor még sci-fi kategóriába menő filmet, amit most

2020 elején, a koronavírus rohamtempóban való terjedése alatt megnézve már egyáltalán nem tűnik sci-finek.

A sztárszereposztással (Gwyneth Paltrow, Matt Damon, Laurence Fishburne, Jude Law, Marion Cotillard, Kate Winslet, Bryan Cranston és még sokan mások) készült film egy Hong Kongból indult vírus világméretű elterjedését mutatja be, főként amerikai és nagyon érintőleges nemzetközi szemszögből. Az amerikai nézőpont abból is érdekes, hogy miként jelenik meg a válságstáb világtérképén a vírus:

a mi valóságunkkal ellentétben ott csak Nyugat-Európát jelölik pirossal, mintha ami azon túl van, nem is létezne, de ahogy mondani szokás, „kicsire ott nem adnak”.

Rendkívül szemléletesen, több ember perspektívájából mutatja be a film, hogy mennyire megállíthatatlanul képes fertőzni a vírus, ami érintés útján terjed: elég egy beteg, aki köhög a buszon, megérinti a kapaszkodókat, vagy épp hozzáér a másik emberhez, és máris többtucatnyian fertőződtek meg, akik valamilyen úton módon szintén továbbadják.

Hiába az elővigyázatosság, ennyi embert nem lehet kontrollálni, a szabad mozgásnak köszönhetően pedig hamar világméretűvé válik egy, még gyógymód nélküli fertőzés, ahogy ez most a koronavírus esetében is történik,

ha pedig álhíreket terjesztenek és pánikot gerjesztenek a járvánnyal kapcsolatosan, azzal csak felerősítik az amúgy is visszafordíthatatlan dominóhatást.

Bár Soderbergh fikciós alkotása elég drasztikusan ábrázolja a tüneteket (rendkívüli rosszullét, majd görcsös rángatózás, végül pedig halál), a film nézése közben rá kell jönnünk, hogy a valóság utolérte a fikciót, hiszen a koronavírus is hasonlóan eszkalálódik. Igaz, hogy a napi hírekből nem ezt a dramatizált formát kapjuk, így viszonylag távolinak tűnik az egész, és a valóságban hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy ez sem velünk, sem a szomszédainkkal nem történhet meg. A filmben a kulisszák mögötti, hatósági intézkedésekbe is betekintést nyerünk, láthatjuk, hogy milyen egy válságstáb felállítása, illetve hogy

mindenre elszánt szakemberek milyen elánnal vetik bele magukat a rendkívüli helyzetbe, hogy megállítsák egy olyan vírus terjedését, amire még nincs ellenszer, sőt, magát a vírust sem lehet kitenyészteni.

„Hőseink” mind porszemek a gépezetben, egyszerű emberek, akik tehetetlenek a vírussal és annak terjedésével szemben. Kapunk családi tragédiát, orvosi áldozathozatalt, kutatói kockáztatást, az egyenlők és egyenlőbbek kérdés moralizálását, és a pánik fokozatait, amit azóta a világ is megtapasztalt, igaz még nem a filmben ábrázolt mértékben. A Fertőzésben ugyanis

a vírustól való rettegés, a hatásosnak hitt gyógymódba vetett hit anarchiát és lincseléseket eredményez, helyenként pedig a zombifilmek hangulatát idézi, ahol a fejvesztett tömeg boltokat és gyógyszertárakat rabol ki és házakba tör be,

emellett pedig őrült halmozásba kezdenek azok, akik tudomást szereznek arról, hogy vesztegzár alá kerül a környék, ahol élnek.

A hatóságok szeretnék elkerülni a pánikot, ezzel azonban még nagyobb lavinát indítanak el, és láthatjuk, hogy

elég egy több százezer követővel rendelkező fanatikusan összeesküvés-hívő és oltásellenes blogger, hogy boruljon minden, amit sebtében felépítettek az emberek védelme és a pánikból induló anarchia megfékezése érdekében.

Ha nem is a benne ábrázolt mértékben, de 2020-ra valósággá vált Steven Soderbergh Fertőzése, a filmmel ellentétben azonban senki nem tudja megmondani, hogy a jelenlegi világjárványnak mi lesz a vége, valamint hogy milyen hatásai lesznek az emberiségre nézve.

Az már nyilvánvaló, hogy pánikolással nem oldódnak meg a dolgok, és nem szabad félvállról venni a kézmosást és a vírus terjedése érdekében hozott hatósági intézkedéseket még akkor sem, ha az egy megfigyeléses alapú kényszerpihenő.

Bár úgy kezdtem a gondolatmenetet, hogy ez nem egy Black Mirror, a valósággal való egyezés miatt a film immár simán elmehetne a jövővel rémisztgető sorozat egy nagyon hosszú epizódjának. Ez esetben nem a technológia a rossz, de egy olyan világjelenséget vetített előre, ami végül bekövetkezett. Ami viszont még nem történt meg a filmmel ellentétben az a védőoltás kifejlesztése és az emberiség immunizálása a vírus ellen.

Reméljük, hogy ez esetben nem a film forgatókönyve érvényesül, bár az eddigi párhuzamokat nézve nagy a valószínűsége, hogy a fikcióhoz hasonlóan fog lezajlani, de reménykedünk, hogy minél kevesebb személyes tragédiával.

A film egyik utolsó jelenete egyszerre zseniális és elborzasztó: rávilágít arra, hogy hiába talál gyógymódot az emberiség egy újabb vírusra, csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg a következő. És, hogy milyen banális dolgokból lehet világméretű katasztrófa, és hogyan indul be az események lavinája, arra is választ kapunk.

Mondanám, hogy ne váljon valósággá a fikció, de ezen már rég túl vagyunk…