Ghost of Tsushima, a monumentalitás eposza

Bár sokan még manapság is úgy tekintünk a videójátékokra, mint könnyed szórakozásra, amely maximum leköt egy kis időre, elmenekülve a mindennapi gondok elől, az elmúlt évtizedben már számos példát láthattunk arra, hogy nagy költségvetésű filmek, sorozatok történetét és minőségi nívóját megszégyenítő játékok kerültek ki a fejlesztők kezei közül.

Ez fontos üzenetet hordoz, hiszen már jó ideje elérkeztünk arra a pontra, ahol számos videójátékot nem nevezhetünk egyszerűen könnyed szórakozásnak, hanem egy lapon említhetünk közülük néhányat a fontos és elismerésre méltó üzeneteket hordozó könyvekkel, filmekkel, sorozatokkal. A művészet egy új ága bontakozott ki tulajdonképpen a szemünk láttára az elmúlt években, amelyre érdemes lesz odafigyelni a jövőben, hiszen

a hagyományos szórakoztatóipari termékekkel szemben itt nemcsak a szemlélői, hanem részei is vagyunk az eseményeknek.

De miért is beszélünk erről a Ghost of Tsushima kapcsán? Egyrészt mert egy rendkívül monumentális, gyönyörű képi világgal dolgozó, kissé kiszámítható, de mégis érdekes és figyelmet lekötő történetű játékról van szó, másrészt mert a szamurájok világát ismerhetjük meg belőle, amely témakörből nem egy és nem két film készült ezidáig. A Ghos of Tushima úgy ismertette meg velem a szamurájok világát, avatott be a keleti filozófia egy kis szeletébe, és adott ízelítőt a mongolok és japánok közti háborúról, hogy közben szórakoztatott, mellette pedig

elgondolkodtató üzenetet adott át a kudarc utáni talpraállásról, a hősiességről, illetve, hogy miként hat az egyénre, ha szembemegy a jó cél érdekében a belé nevelt normákkal.

A játék történetében az 1270-es évek környékén járunk, ahol az első mongol invázió idején a mongolok megtámadják a Japánhoz tartozó Cusima szigetét. Főhősünk Dzsin, a Szakai dinasztia utolsó tagja közel száz másik szamurájjal száll szembe a betolakodókkal. A csata elveszik, Dzsin viszont túléli, innen veszi kezdetét a történet, Cusima szigetének felszabadítása, a mongol hordák legyőzése. Ezt követően

Dzsinnek választania kell, hogy kiállva a szamuráj értékrendek mellett tisztességes küzdelemben, vagy lopakodva, alantasabb módszerekkel száll szembe a mongolokkal.

A főhős vívódásának lehetünk szemtanúi, amit feladja a belé nevelt eszméket a magasabb rendű cél, a népének megmentése érdekében.

Open world játékról van szó, ami nekem külön tetszett, hogy a felfedezés mellett a fontosabb küldetéseknél mégis bezárul a világ, csak az adott területre koncentrálhatunk.

Egy másik érdeme a játéknak a harcrendszer, ennyire kidolgozottat, mégis összefüggőt én még egy videójátékban sem tapasztaltam, jár a piros pont.

A játék továbbá csodaszép, és nem azért, mert megközelíti a fotórealizmust, hanem inkább művészileg, az atmoszféra, amit teremt, egyszerűen lenyűgöző, interaktív festményhez lehetne leginkább hasonlítani. Az atmoszféra szót mintha erre a játékra találták volna ki.

Persze nincsen rózsa tövis nélkül, így a hibákról is szót kell ejteni, amelyek többségében személyes észrevételek, nyugodtan előfordulhat, hogy másnak tetszeni fognak. Negatívum számomra, hogy néha igencsak monoton tud lenni a játék, még ha csak a fő történeti szálra is koncentrálunk, és bár a harcok kétségkívül élvezetesek, kissé talán túl sok jutott belőlük. Ugyanakkor számomra sokszor hiányzott az az érzés, hogy muszáj folytatnom a játékot, néha csak azért vittem tovább, mert kíváncsi voltam a végére. De ezek csak szőrszálhasogatások, a játék kétségkívül rendkívül magas minőséget képvisel, monumentális, és mindenképp megér egy próbát.