HIRDETÉS

Görbe tükör blokklakókról blokklakóknak

Péter Beáta 2018. február 01., 15:00
HIRDETÉS

A blokk is lehet regényes, egy blokknak is lehet regénye – véli Vajda Gergely, a helyi napilap újságírója, amikor hirtelen ötlettől vezérelve elindul, hogy anyagot gyűjtsön a „nagy” riporthoz. És ahogy a főhős, én is kiteszem a diktafont az asztalra, hogy a Székelykeresztúron élő Zsidó Ferenccel a Gutenberg Kiadónál megjelent Huszonnégy című regénye kapcsán beszélgessünk.

Zsidó Ferenc. A pincébe is lement Fotó: Péter Beáta

– Öt év telt el a legutóbbi, Laska Lajos című köteted megjelenése óta, mígnem napvilágot látott a blokkregényed.
– Öt év azért kellett, mert a szerző alapvetően lusta és lassan dolgozik, de azért is, mert igyekeztem tágra nyitni az ollót. Nem elsősorban a saját élményeimet írtam meg a könyvben, hanem volt egy klasszikus anyaggyűjtés. Nagyon sok blokkos (tömbházban élő – szerk. megj.) ismerősömmel beszélgettem, keresztúriakkal, udvarhelyiekkel, gyergyószentmiklósiakkal, csíkszeredaiakkal, sepsiszentgyörgyiekkel, és igyekeztem egy tipikus székelyföldi blokkot bemutatni. Ezért van a könyvemben munkanélküli, újgazdag, külföldi vendégmunkás, értelmiségi, vállalkozó, alkoholista stb., azaz mai embertípusok, amilyenekbe akárhol bele lehet botlani Székelyföldön. Egy kritikusom nevezte el székely blokkregénynek, a székelyt azért kell hangsúlyozni, mert egy homogén magyar nyelvű közegben van elhelyezve a cselekmény, magyar-román dimenzió nincs benne.

– Ez akkor egy tipikus itt és most társadalomregény?
– Az is. A blokkos világ egy itt és most helyzetben van ábrázolva, de ennek a világnak a múltja is be van mutatva, a blokknak mint épületnek a története is megjelenik. Egy olyan tömbházat ábrázolok, amely a nyolcvanas évek elején épült, és megpróbálom megvizsgálni, hogyan változott a hely, a helynek a szelleme azzal, hogy változtak az ottlakók is az idők során. Egy kicsit azt is felvillantom, hogy régen a blokklakók is másként alkottak közösséget, ma már nem is akarjuk ismerni egymást.

HIRDETÉS

Most már a blokkot a közöny tartja össze, de az ugyanolyan erősen összetartja, mint a barátság vagy a szeretet.

Az egymás iránti közöny lett a kohéziós elem. Mi, az én generációm, fájdalmasan éljük ezt meg, elmaradt az, ami a blokkban régen jó volt: az összetartozás (hogy például a földszinti anya figyelt a szomszéd gyerekeire is, ha azok a blokk előtt hancúroztak), a fiataloknak viszont ez a természetes, ez a szabadság mámora.

– Huszonnégy óra alatt huszonnégy teret jár be Vajda Gergely, a helyi napilap újságírója a pincétől padlásig, hogy élete fő művét megvalósítsa: „riportot készít a tömbházzal”, hiszen hirtelen megvilágosodásában úgy gondolja, a blokk is lehet regényes.
– Van egy pince, szárító, amelyet biciklitartónak használnak, van lépcsőház a lakrészekkel és a padlás. Így áll össze a huszonnégy tér, amelyeket egyetlen maratoni egységben, éjféltől éjfélig végigjár. És amilyen szerencséje van, éjszaka is talál ébren embereket, mert van például számítógépfüggő, aki éjszaka is nyomja a billentyűt, álmatlanságban szenvedő, kiéhezett asszony stb. Elmondják történetüket, és természetesen kipletykálják a szomszédot…, így jön létre sok kis részigazság, melyek között Vajda alig tud eligazodni.

– Ha elkészülne az a riport, amelynek megírására a főhős vállalkozik, milyen lenne?
– Én is csak virtuálisan, fiktív módon készítettem el. Ennek az interjúnak mindig csak virtuálisan kell elkészülnie. A könyvnek az lenne a célja, hogy aki elolvassa, írja meg a maga virtuális blokkregényét, gondolja újra a saját blokkbeli élményeit, kicsit pörgesse vissza, hogy mi történt vele: amit újragondolunk, azt talán meg is értjük.

Vajda Gergely, az újságíró is elsősorban saját magát érti meg a könyv végén, nem azoknak az embereknek az életét, akikhez bekopogott. Talán a mindenkori olvasó is jobban megérti a saját életét.

Hol szaftosabb, hol pikánsabb, hol tragikus, hol vidám történeteket írtam meg, amelyek valamennyire ismerősek lehetnek, de mégis a képzelet szüleményei.

– A tipikus szereplők tipikus helyzetekben vannak tehát felsorakoztatva. Milyen is itt Székelyföldön a blokkerélet?
– Most mondjam azt, hogy olyan semmilyen? Olyan tömegpszichózisos? Olyan mindenkié-senkié? Skatulya, melyben akkor is tanúja vagy a szomszéd életének, ha nem akarod? Kis sziget, hol emberek vesznek körül, mégis eltűnhetsz a nyilvánosság elől? A székelyföldi blokkokat az 1970-80-as években zömmel faluról beáramló emberekkel töltötték fel, akiknek ezekben a skatulyákban újra ki kellett találniuk önmagukat. És ez nem ment egyszerűen. Eme folyamat utóhatását most is érezzük. Olyan volt, mint egy emigráció: egy generáció élete ráment. A gyerekek talán könnyebb helyzetben voltak.  Rengeteg olyan gyerekcsínyt véghez tudtunk vinni, amelyet egy magánházban lakó talán nem. Egy blokki csemete nagy szabadságot élvez, a tömbháznegyed világában a gyereket nem kell ellenőrizni, mehet, ahová akar. Vagy a szomszédolás is teljesen megengedett volt. Van olyan blokki csemete, aki nem próbálta még ki például, hogy a lépcsőházban összegyűjtsön egy nagy nyálgalacsint, és célozza az alsó emeleteken levő karfákat? De sorolhatnám…

– Akkor ez egy nyitott könyv?
– Igen. Befejezni sosem lehet egy ilyen blokkregényt. A történetek tárháza végtelen, beindul az emlékezetgyár. Én igyekeztem néhány jellemzőt megírni, és ez majd burjánzik tovább. A magamét befejeztem, de amíg blokklakók lesznek, mindig megy a történet tovább újabb és újabb variációkban.

– Egy névtelen SMS-író azt vetette a szemedre, hogy a regényed nem szolgálja a fiatalok erkölcsi nevelését. „A keresztúri Zs. F. legújabb könyve tele van obszcén és vulgáris szavakkal és jelenettel, ami nem szolgálja az ifjúság erkölcsi nevelését” – volt olvasható az Udvarhelyi Híradóban.
– Igyekeztem görbe tükröt tartani a mindenkori blokklakók elé, hogy igen, ilyenek vagyunk. Egy tömbházban akkor is társaságban vagy, ha nem akarod, mert a szomszéd éppen szellent, szeretkezik vagy szidja a párját, esetleg éppen az töri a tányérokat. Gyakran kijön belőlünk a primitívség és az állatiasság, elég sok vulgáris szót hallunk, használunk, sok bizarr történetet megélünk. Ezekből igyekeztem egy valós képet alkotni, éppen ezért az írásomban vállaltan vannak vulgáris kifejezések és pikánsabb jelenetek.

Az említett napilap SMS-véleményéhez csupán annyit fűznék hozzá, hogy ezzel a könyvvel nem az ifjúság erkölcsi nevelését akarom szolgálni, hanem a valóságot ábrázolni realista, naturalizmusba hajló eszközökkel.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezeket a kifejezéseket elrettentő példaként használom… Különben: ha szereplőim akadémiai nyelven beszélnének, az nem lenne hiteles. Nagyon sok a párbeszéd a könyvben, azoknak is a fele félszavas vagy befejezetlen mondat, úgy, ahogy a mindennapokban beszélünk.

– Tavaly novemberben jelent meg a regény, érkeztek-e olyan visszajelzések hozzád, hogy egyik-másik szereplőben felismerte-e valaki például a szomszédját?
– Elég sokan mondták, hogy igen, mintha felismernék egyik-másik szereplőben magukat vagy ismerősüket, az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy az egyes figurák mint típusok jól voltak megteremtve. Hogy esetleg ilyen-olyan botrány is kerekedhet a könyvből? Mit mondjak: az volna a legnagyobb irodalmi siker…

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS