Ha nem Jokerről szólna ez a film, a kutyát sem érdekelné

Tamás Attila 2019. október 21., 17:14 utolsó módosítás: 2019. október 21., 18:19

Hogyan lesz egy elnyomott, pszichés problémákkal küzdő átlagemberből az egyik legismertebb fiktív gonosztevő? A káoszt megtestesítő Jokerről most Todd Phillips készített a néző retinájába és agyába égő, korszakalkotó filmet, olyat, amely méreteiben a Bohém Rapszódia által kiváltott reakció-cunamit indított el, és tagadhatatlanul a popkultúra részévé vált. Kapott már hideget-meleget (főleg az utóbbit, hiszen a többség pozitív véleménnyel van róla), most pedig mi vesszük górcső alá. Joker kritika.

Fotó: Warner Bros. Pictures

Képregényfigura még nem kapott ennyire elmélyített mozgóképes karakterábrázolást, mint a Batman nemeziseként számontartott Joker. Viszont, ha Todd Phillips legújabb filmje nem a bohóckülsejű őrült gonosztevőről, hanem csak egy elnyomott átlagemberről szólna, ahogyan a karaktert is ábrázolják, biztosan nem kapott volna ekkora figyelmet, és popcornmozi helyett a művészmozik késő este vetített rétegfilmje lenne, nem pedig a tömegek érdeklődésére számot tartó, megannyi kérdést és értelmezést felvető alkotás.

Mindez nem véletlenül alakult így, hiszen a film marketingkampánya, ha úgy vesszük, már akkor elkezdődött, amikor bejelentették, hogy elkészül. Az, hogy

előzménytörténetet kap az egyik legkomplexebb képregényes gonosz, azzal megspékelve, hogy korunk egyik legtehetségesebb színésze, Joaquin Phoenix keltheti őt életre, maximálisra tekerte az érdeklődést a filmrajongók körében.

Fotó: Warner Bros. Pictures

Természetesen a fokozott érdeklődés annak is betudható, hogy a már filmtörténeti klasszikusnak számító Christopher Nolan-féle Batman-trilógia középső filmje – ahol a kaotikus gonosztevő bőrébe, a premiert követően elhunyt Heath Ledger bújt – olyan nagyszerűre sikeredett, hogy megkapta a neki kijáró – igaz, hogy csak posztumusz – legnagyobb szakmai elismerést, a legjobb alakításért járó Oscar-díjat. (A nézők is kifejezték tetszésüket, hiszen az IMDb adatbázisában a legjobb 250 film között az előkelő negyedik helyet foglalja el a Sötét Lovag, ami nagyban köszönhető a benne megjelenített Joker-alakításnak is.)

Közben azonban jött egy újabb „Joker-film”, a 2016-os Öngyilkos osztag, ahol Jared Leto formálhatta meg a Denevérember ősellenségét, ez az alakítás azonban kínos ripacskodásba fulladt, és az alkotással együtt filmesztétikai szempontból olcsó és minőségileg élvezhetetlen szórakoztatóipari termék lett.

Az utóbbi alkotás fényében érthető volt tehát az aggodalom, hogy az újabb nekifutásra is hasonlóan elpuskázottra fordulhat Joker újbóli életre keltése, ez azonban szerencsére nem így történt, hiszen

egy olyan nagyszerű karakterdrámát hoztak össze a készítők, amelynek főszerepe nemhogy felér a Sötét Lovag Joker-alakításához, hanem tisztelegve előtte egy picit talán túl is szárnyalja azt.

Fotó: Warner Bros. Pictures

A Joker tehát egy blockbusterként eladott művészfilm, amire nem igazán volt példa az utóbbi időben, a Warner stúdió pedig dörzsölheti a kezeit, hogy a rengeteg mellényúlás mellett ismét vállalható, várhatóan nagy szakmai elismeréseket kapó, de ugyanakkor a közönségnek is méltán tetsző filmmel álltak elő. A képregényfilmekhez és popcornmozikhoz képest alacsony költségvetésből, mindössze 55 millió dollárból készült alkotás kritikánk publikálásakor már több mint 700 millió dolláros bevételre tett szert, az ítészek és a nézők is el vannak ragadtatva tőle, és már megkapta az egyik legrangosabb filmfesztivál (a velencei) fődíját is, ami Oscar-jelöléseket is elővetít, így többek között

Joaquin Phoenix is biztosan számíthat egy jelölésre az egyedülálló alakításért.

A Joker ugyanakkor korábbi klasszikusok, mint a Komédia királya és a Taxisofőr előtt is tiszteleg, és az sem véletlen, hogy az egyik kulcsszereplőt épp az előbbi két alkotás főszereplője, Robert De Niro játssza el.

Fotó: Warner Bros. Pictures

A film a jobb sorsra érdemes Arthur Fleckről szól, aki komikusi babérokra törne, ehelyett bohócmaszkban parádézik egy városban (a teljesen újraértelmezett, 80-as évek Gotham Cityjében), ahol egyre nehezebb a megélhetés, a szociális társadalmi háló szakadozik, és

egyre nagyobb szakadék tátong a szegények és a gazdagok között.

Fotó: Warner Bros. Pictures

Arthurt még az ág is húzza: miközben a megélhetésért „bohóckodik”, hogy eltarthassa magát és beteg anyját, fiatal suhancok látják el a baját, a munkahelyén és a szociális ellátás terén sem számíthat semmi biztatóra. A társadalom legszélére sodort, krónikus állapottal küzdő szerencsétlen sorsú kisemberrel folyton csak rossz dolgok történnek, sem az élet, sem a rendszer nem kegyes hozzá,

a sokadik megaláztatás hatására azonban elpattan valami benne, gyilkossá válik, és elindul azon az úton, ahonnan már nincs visszatérés a normalitásba.

Végigkövethetjük, hogy miként hat rá a múltjából visszaköszönő sötét titok, hogyan fogadja az újabb és újabb elutasításokat, hogyan hat rá a nyilvános megalázás, és hogyan „szabadul fel”, amikor végre önmagára talál.

Fotó: Warner Bros. Pictures

A filmet érő egyik leghangosabb és széles körben elterjedt kritika, hogy az erőszakot népszerűsíti azáltal, hogy a benne megjelenített gyilkos mögé tömegek sorakoznak fel. Ez az értelmezés nem állja meg a helyét, hiszen

ha valaki megnézi a Jokert, nem lesz tőle ámokfutó, ha pedig valaki mégis vérengzésbe kezdene, azt nem a film hatására tenné, hanem mert amúgy is pszichésen nincs valami rendben nála, és kiborul az a bizonyos bili valamitől.

Az emberek többsége ugyanis a normalitás határain belül nem ránt fegyvert, ha sorozatos megaláztatások érik, esetleg eljátszik a gondolattal, hogy mi történne, ha bekattanna „és rendet csinálna”.

Fotó: Warner Bros. Pictures

A Joker tehát nem az erőszakot népszerűsíti, csupán egyfajta társadalom-értelmezést mutat, ahol az események szerencsétlen következményeként az elnyomottak fellázadnak a kényelemben és jólétben tobzódó elit ellen.

Ennek az aktuálpolitikai utalásoktól nem mentes társadalomképnek az egyik „terméke” Joker, aki amúgy pont ettől a lázadástól határolódik el, mivel önös céljai vannak. Az azonban tényleg nem túl szerencsés, hogy ezt a megtébolyodott, a saját tetteinek következményeibe csavarodó negatív karaktert helyenként hősies figuraként ábrázolja a film. Az még rendben van, hogy sajnáljuk őt, de

nézőként semmilyen szinten nem vállalhatunk sorsközösséget vele.

Fotó: Warner Bros. Pictures

A Joaquin Phoenix jutalomjátékának is tekinthető alkotás tényleg egyedülálló a maga nemében, olyan, amelyből kis túlzással élve egy évtizedben csak egy készül. Páratlan moziélmény, és méltán lesz hivatkozási pont mind a későbbi Joker-értelmezési kísérletekben, mind a személyes hangvételű képregényfilmek esetében. Merthogy ennek az alkotásnak köszönhetően (is) fognak hasonló megközelítésű és értelmezésű mozik készülni az elkövetkező években, arra mérget vehetünk.

Joker (2019)
Rendezte: Todd Phillips
Írta: Todd Phillips, Scott Silver
Zene: Hildur Guðnadóttir
Operatőr: Lawrence Sher
Vágó: Jeff Groth
Szereplők: Joaquin Phoenix, Robert De Niro, Zazie Beetz, Frances Conroy, Brett Cullen, Shea Whigham, Bill Camp, Glenn Fleshler, Leigh Gill.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat