Hölgyek őrült teadélutánja: Susan Sontag egyetlen színdarabja Kolozsváron

Sok szempontból furcsa darabot írt az amerikai Susan Sontag, amelyben valós személyek figurái keverednek meseszerű alakokkal. Sontag az életből merítetett a történetet, és noha bőkezűen bánik a képzelettel, a felsorakoztatott személyek által némileg dokumentumdráma-formája is van a darabnak.   

Az előadás központi figurája Alice, az ágyban fekvő beteg, egy valós személy, Henry James író és William James pszichológus húga (még volt két testvérük, azok is fiúk), aki 1848-ben született, és mindössze 43 évet élt. Világhírű bátya, Henry árnyékában maga is írogatott. Bár sosem lett két testvéréhez hasonló híresség, az utókor számára naplói által vált némileg ismertté. Furcsa személyiségéről már életében legendák (helyesebben pletykák) keringtek, depresszióval küszködött, amiből még neves fivérei, családtagjai sem tudták kirángatni.

Nyilvánvaló, hogy a drámaíró Susan Sontag számára Alice figurája csupán alibi arra, hogy saját érzéseit, gondolait tárja fel, ugyanakkor egy erős társadalomkritikát fogalmazzon meg a darabban. Ő maga jelentette ki: „azt hiszem, egész életemben készültem rá, hogy az Alice az ágyban-t megírjam. Színdarabot a nők gondjairól és indulatairól, és végső soron, színdarabot a képzeletről. A szellem börtönének valóságát. A képzelet diadalát. De a képzeletbeli győzelem nem elég.”

Talán nem meglepő, hogy Sontag Alice James különös figuráját választotta darabja főhősének.

A szerzőnek sem volt éppenséggel hétköznapi élete, Sontag egyaránt vonzódott férfiakhoz és nőkhöz, szerelmi kapcsolatokba bonyolódott mindkét nem képviselőivel egy olyan korban – a 20. század közepe táján –, amikor a szexualitásról nem beszéltek még annyira nyíltan, mint manapság.

A fiatal Susan már 17 évesen férjhez ment, gyereke is született, ám házassága nem tartott sokáig. A kritikusok imádták, pedig nem volt egy könnyű eset. Feminista aktivistaként néha jól odamondogatott a hatalomnak, de gondolkodóként, újságíróként rengeteg követője is akadt.

Az Alice az ágyban Sontag egyetlen színdarabja, és 1992-ben jelent meg.

Rögtön az előadás elején kiderül, hogy főhősünkkel valami nagyon nincs rendben. Hever az ágyban, szundikál, alszik, gyakorlatilag semmit sem csinál – nem kell szakembernek lenni, hogy felismerjük, Alice (a hihetetlenül természetes Kézdi Imola) valamilyen betegséggel küzd. A baj az, hogy – a darab szerint – az nem látja, akinek látnia kellene… Döbbenetes jelenete a drámának, amikor az intelligens és tehetséges lány öngyilkosságra kér engedélyt (!) apjától (Bogdán Zsolt újabb remeklése a zavarodott, kétségbeesett, de látszólag szenvedélytelen apa szerepében). Ő pedig megadja az engedélyt az önpusztításra, de mintha nem is lenne nagyon tisztában azzal, mire bólintott rá. Tart a lányának egy „hegyi beszédet”, kicsit kioktatja, és ezzel le is tudja atyai kötelezettségét. Tulajdonképpen ez lenne a Sontag művének (egyik) mondandója:

szerencsétlenségére Alice egy olyan korban élt, amikor mélyreható orvosi vizsgálatok helyett sokfajta lelki betegségre ráakasztották a „hisztéria” címkét, ennek tudván be a nő labilis természetét.

Sem testvérei, sem apja nem képes vagy nem akarja felismerni a lány igazi problémáját – tulajdonképpen az elmebajt, amivel egyedül nem képes megbirkózni. Talán ezért hív életre Alice egy képzelt társaságot, ekkor jelennek meg egy teára a lány „barátnői”, valós vagy mesebeli személyek: Margaret Fuller, a 19. század első felében élt újságíró és aktivista (őt himlő vitte el 40 évesen 1850-ben), Emily Dickinson, a híres, de rendkívül zárkózott amerikai költő.

Velük együtt érkezik Kundry (Richard Wagner egyik alakja a Parsifal című operából) és Myrtha (a Giselle című balettből). Van velük is gond éppen elég, a maga módján egyikük sem tűnik éppenséggel normálisnak, így aztán közöttük Alice személyisége sem nagyon feltűnő, nem csoda, hogy közöttük érzi jól magát. Már-már úgy tűnik, a sok bolond között mintha ő lenne a legjózanabb…