A sport és a család céltudatosságra nevelte – mondja Előd, aki alig hétévesen kezdett sízni, és hű maradt e sportághoz egészen tizenkilenc éves koráig. „Önállóságra, szorgalomra és felelősségvállalásra nevelt a sport, megalapozott bennem minden olyan értékrendet, ami a mai napig kitart. Ezt a család csak megerősítette, mert otthon is mindig azt láttam, hogy minden okkal történik. A szüleim hisznek a tisztességes munkában, és részükről is folyamatosan a következetességet láttam, azt, hogy ennek köszönhetően eredményesek vagyunk. Ezt az elvet igyekszem most is követni. Szeretem, amikor azt érzem, hogy hétről hétre, hónapról hónapra haladok” – mondja, miközben elismeri, maga is elégedett a jelenlegi helyzetével, hiszen folyamatosan tesz ezért.
Nevetve eleveníti fel azokat az időket, amikor kisfiúként cselgáncsedzésekre járt, igaz, azzal a kompromisszummal, hogy minden edzés után édesapja csokoládét vásárolt neki. Fél évig tartott ez az időszak, aztán egy csontrepedés után már a sípályára vezetett az útja. „A sízésben megtaláltam azt a szabadságot, amit kerestem. Különleges közösség a sízők közössége, olyan, mint egy család” – jegyzi meg.
Tízéves volt – meséli –, amikor egy brassópojánai csapathoz került. Kettős céllal érkezett ide: megtanulni jól sízni, illetve megtanulni románul. „Amikor a szüleim először vittek Brassóba, anyukám a zsebembe tett három, román nyelven írott cetlit: éhes vagyok, beteg vagyok, valamint az ő telefonszámát. Azt mondta, ha nem boldogulok sehogy sem, ezeket mutassam fel. Nyilván akkor még nem beszéltem románul, de három-négy hónap alatt megtanultam. Ma azt mondom, örülök, hogy így neveltek, noha gyerekként akkor másként láttam. Hatalmas feladatok előtt álltam, amelyeket meg kellett oldani” – magyarázza.
A szülei magasra állították a mércét – derül ki szavaiból –, például több hetes iskolai kimaradás után is be kellett pótolnia a tanulást. Nem csak az volt az elvárásuk, hogy a sport terén jól teljesítsen, hanem a tanulásban is, azaz követelmény volt részükről az országos bajnokságokon a dobogós helyezés, és tanulásban a kilences fölötti általános. És Előd eleget tett az elvárásoknak.
Határozottan állítja, élete egyik legfontosabb mérföldköve volt, hogy Csíkszeredában a Márton Áron Gimnázium diákja lehetett. Tizedikesen ő szerkesztette a gimnázium havonta megjelenő sportújságját, tulajdonképpen már ekkor tudatosan készült álmai valóra váltására. „Tanárom volt a gimnáziumban Ráduly Erzsébet, és én a friss újságot mindig elküldtem általa Ráduly Róbertnek, Csíkszereda polgármesterének.
Azt mondta, próbáljuk meg. Azon a nyáron még ketten voltunk műsorvezetői a versenynek, de utána már egyedül végeztem el ezt a feladatot. Én innentől kedve rengeteg sporteseményre hívtak itthon, Magyarországon, Ausztriában, ahol magyar, román, angol és német nyelven szólhattam a jelenlévőkhöz” – eleveníti fel beszélgetőpartnerem.
És mivel Elődnek határozott céljai, elképzelései voltak a középiskola utáni továbbtanulást illetően, egy tanárnője javaslatára a Bécsi Egyetem fordítói tudományok karának lett hallgatója, ahol sikeresen elvégezte az alap- és mesteri képzést, és így lett belőle diplomás konferenciatolmács. „Az egyetemi évek alatt is sokat dolgoztam többnyelvű műsorvezetőként, nekem ez volt a hobbim. Sosem láttam magam előtt azt, hogy én otthon, pizsamában fordítok dokumentumokat, nekem kellett a mozgás” – neveti el magát.
És mert szerette, amit csinál, igyekezett a lehető legjobban végezni a munkáját, bár igazából autodidakta módon fejlesztette magát. Mint megjegyzi, ráérzett arra, hogy a többnyelvű műsorvezetés terén tátong egy űr, ahol ő megtalálhatja helyét, ha összeköti a sport terén szerzett ismereteit a többnyelvűséggel. Egyetemi tanulmányai befejeztével egy műsorvezetői állást pályázott meg az MTVA-nál, első lépésben sikertelenül, de egy év múlva, amikor riportert kerestek, jelezték, hogy várják a válogatásra.
„2015 januárjától vagyok itt, április 1-től vagyok a sporthírek szerkesztő-riportere. Eleinte csak riporter voltam, aztán idővel képernyőre kerültem, majd rádiózni is kezdtem, tavaly nyáron mi vettük át az M4-en a sporthíradót, már nem csak az M1-en gyártjuk a sporthíreket, sőt tavaly szeptembertől indult el a Nemzeti Sporthíradó. Öt év alatt riporterből lettem szerkesztő, műsorvezető, rádiós sportszerkesztő. Számomra prioritás a tévé, de amennyire engedélyt kapok a feletteseimtől, annyira próbálok hódolni a többnyelvű műsorvezetésnek” – magyarázza lelkesen.
És sikerélményből nincs hiány, ez pedig lendületet ad a továbblépésre. Mert céljai vannak. Hatalmas sikerként élte meg – meséli –, amikor egy éves felkészülés után mikrofonengedélyt kapott a közmédiában. De ott volt a reptéren, amikor a magyar labdarúgó válogatott hazatért a franciaországi Eb-ről.
De büszke vagyok arra, hogy tudósíthattam Miklós Edit világkupa-szerepléséről, voltam Kínában a Selyemút ralin, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy Kossuth rádióban sporthíreket szerkesztek és mondok be. Gyakorlatilag minden egyes szegmense ennek a munkának örömmel és büszkeséggel tölt el” – magyarázza. Aztán lelkesen ecseteli, hogy mennyire fontos számára is a Nemzeti Sporthíradó, ahol akár a székelyföldi barátai, régi ismerősei sportéletéről számolhat be az összmagyarságnak.
Álmok? Vannak, hogyne lennének. Azt mondja, ami tőle telik, azt megteszi, mert a munkabírása és a szorgalma megvan. „Minden nap próbálom megtalálni a munkámban a szépséget és a kihívást. Nap mint nap vannak célok és álmok. Nagy álmom eljutni egy téli olimpiára, alpesi sízőként is ez volt az álmom, nem sikerült, meglátjuk hogy tudósítóként sikerül-e” – mondja nevetve.
Aztán szülővárosára terelődik a szó. Honvágya van – ismeri el, főként ebben a zavaros időszakban, de szerencsés, hogy menyasszonyával együtt lehet, és nem egyedül kell arra várnia, hogy helyreálljon a világ rendje. És hogy mi hiányzik a legjobban? Az emberek közvetlensége, a meleg szavak. „Felnőttkorban költöztem Budapestre, és senki sem úgy tekint rám itt, mint otthon, ahol sokan végigkövették az életemet. Ide úgy jöttem, mint egy nagyon ambiciózus székely fiú, aki sokra akarja vinni. Otthon meg látják, hogy ez a székely fiú honnan indult. Hiányolom a székely közvetlenséget, humort és a természetet” – válaszolja kérdésemre.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.