HIRDETÉS

Írás és terápia: egy drogkarrier évei

Péter Beáta 2018. január 03., 15:30
HIRDETÉS

Mindenkinek van egy története, amit csak ő tud elmondani – írja Kubiszyn Viktor a Drognapló című könyve előszavában. Történetéből egyéni előadást készített a gyergyószentmiklósi Figura színház. De hogy miről is szól ez a sztori, hogyan született, miként él tovább? Erről beszélgettünk a szerzővel.

Ha valaki elmondja a történetét, másoknak segít felismerni magukat benne Fotó: Pixabay.com

– Tizenévesen kezdtél kábítószereket használni, harminc éves korodra megjártad már a pokol bugyrait. Első könyvedben, amely már a harmadik kiadását érte meg, drogfüggőségedről, a tisztulásról mesélsz.
– Mint minden sors, az enyém is egyedi, és az ember leghitelesebben saját magáról és a saját tapasztalatairól tud beszélni. Ezt nem feltétlenül úgy kell tennie – és én sem úgy tettem –, hogy abból bármiféle általános következtetést kéne levonni. De azzal, hogy valaki elmondja a történetét, segíthet másoknak felismerni saját magukat benne, segíthet nekik találkozni önmagukkal.

{A}

– Hogyan kezdted el írni ezt a történetet?
– A könyvben nagyon sok olyan szöveg van, amely már korábban megvolt, amikor én még nem is gondoltam arra, hogy könyv legyen ebből. Szövegszinten elég vegyes, vannak irodalmi részek, újságcikkek, lexikon szócikk, és van benne olyan szöveg is, amelyet a terápiám alatt írtam. Aztán megkeresett egy kiadó, hogy írjak ebből a sztoriból egy könyvet, mert egy magyarországi irodalmi portálon megjelent pár poszt erről az egészről. Megnéztem a már meglévő szövegeket, és aztán elkezdtem emlékezni. Próbáltam megfelelő irodalmi formát keresni, sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet minél plasztikusabban elmesélni ezt a történetet, hogy ne csak elmesélve legyen, hanem az olvasó bevonódjon és hasson rá. Emiatt kísérleteztem azzal, ami a könyv végeredménye is, hogy

nagyon sokfajta típusú szöveg van benne, nem egy homogén elbeszélés, hanem elég töredezett és stilárisan is vegyes.

Mozaikosan írtam egyébként, azaz nem az elején kezdtem, hanem írtam jeleneteket és volt egy olyan szakasza az írásnak, amikor ezeket a mozaikokat kiszedtem a zsákból, és hozzáírtam azokat a szövegeket, amelyek még hiányoztak. Ez emlékezésből újraélés volt. Nem úgy született ez a könyv, mint egy fikció vagy irodalmi alkotás.

– Van benne például a visszaemlékezések, elbeszélések mellett filmkritika is.
– Volt egy olyan szakasza a függőségemnek, amikor nem használtam szereket, józan voltam hivatalosan, viszont előjött egy viselkedési függőség. Átváltottam munkamániára, ami szintén egy függő működés, és ezt beleszámolom a drogkarrierembe. Ekkor filmes újságíró voltam, rengeteg filmkritikát írtam, és ezt az időszakot is szerettem volna beépíteni a könyvbe. Írtam is róla minimálisan, de úgy gondoltam, hogy a legplasztikusabban úgy tudom bemutatni, ha egy olyan cikket rakok be ebből az időszakból, amely – témájában is – rímel az egészre. Az irodalomban nagyon sokszor használnak vendégszöveget, én a saját szövegemet emeltem be vendégszövegként, ami illusztrálja a workaholic működést, és reflektált a drogfogyasztásra is, mert olyan filmekről van szó a cikkben, amelyek kábítószer-témájúak.

Harmadik kiadását is megérte már a Drognapló

– Az első kiadáskor nagy visszhangja volt a könyvnek. Mi indokolta az újrakiadást?
– 2011-ben egy nagyon kicsi kiadó adta ki, azóta meg is szűnt. Semmifajta reklámja nem volt a könyvnek, és én nem is gondoltam, hogy egyáltalán kéne. Aztán egy fél éven belül nagyon sok kritika jelent meg róla és nagyon sok interjú készült velem, mert akkoriban Magyarországon még új volt, hogy valaki beszéljen ilyen formában a függőségéről. Tabuként kezelték. Azóta a helyzet változott, Magyarországon elég sok zenész, művész – korábban Kiss Tibi volt, aki felvállalta, de ő sem részletesen –, például Bérczesi Robi vagy Szabó Győző beszélt a történetéről.

Nagyon fontos, hogy őszintén beszéljünk erről az egész kérdéskörről.

De akkor, amikor megjelent, még nem volt téma. Ezért is ütött akkorát egy bizonyos közegben. Sikeres volt bizonyos értelemben, mert bekerült a téma a közbeszédbe. Én úgy éltem meg, hogy ez hasznos, a könyv pedig elfogyott. Utána újranyomták, az is elfogyott egy-két év alatt. Meglepett, hogy elég sok fiatal olvasta ezt a könyvet. Eredetileg 18 év fölöttieknek szánta a kiadó, de Magyarországon a 18 év alatti korosztály bőven érintett a kábítószer-használatban. A könyv kapcsán lehet a drogfogyasztás jelenségéről beszélni, ez egy missziós érték, amely nekem is fontosabb, mint az, hogy van egy könyvem és felrakom a polcra. Ez egy ürügy, hogy beszélni lehessen erről a témáról, sok kérdés van ezzel kapcsolatban a fiatalok részéről. De gyakran keresnek meg hozzátartozók is, mert minden függőnek van rokona, apja, anyja, testvére, párja, aki sokszor nem érti, hogy egy szerfogyasztó, egy függő miért csinálja azt, amit csinál. Velük is nagyon fontos a kommunikáció olyan értelemben, hogy nincsenek egyedül, és mindig van segítség és van kiút. Ez egy másik réteg, akiket el lehet még érni a könyvvel. És van az az olvasótábor, akiket egyszerűen érdekel, mint történet. A szerkesztővel, Demeter Szilárddal gondolkodtunk, hogy írjak-e hozzá valamit, bővítsem-e ki. Végül abban maradtunk, hogy nem kell. Egy előszót írtam hozzá, amiben reflektálok az elmúlt hat évre.

Ha most írnám meg a függőségem történetét, teljesen másként írnám meg. A Drognapló egy nagyon nyers szöveg volt, látom a hibáit. De valahol ez az egyik erénye is, mert nem egy remekművet kellett ebből a történetből írni, hanem egy olyan szöveget, amely megérinti az olvasót és kap tőle valamit.

– Egyfajta missziós feladatnak érzed tehát, hogy elmeséld a történetedet, ez a könyv viszont egyfajta belépő is volt számodra az irodalmi berkekbe.
– Igen, de ha azóta nem írtam volna, gyorsan ki is esek. Noha a visszajelzések nagy része magával a sztorival és a drogfüggőséggel foglalkozott, elég sokan bátorítottak, hogy írjak irodalmat, mert ez a stílus és ez a minőség jó. Azóta még két könyvem jelent meg, a Foglaltház és az Oroszrulett. Mindkettőben megjelenik az anyagos téma, de ezek már fikciók. A Foglaltházban még sok a valós élményanyag, ami nem csak a sajátom, hanem nagyon sok kábítószerfüggőt ismerek, és az ő történeteiket dolgoztam át fikcióvá. Direkt nem szociográfiát akartam írni, hanem egy olyan irodalmi szöveget, aminek elég nyers valóságalapja van.

Ez egy kísérlet volt, és azóta is kísérletezek ezen, hogy hogyan lehet egy bizonyos élményanyagot, életszeleteket minőségi irodalommá transzformálni.

Belépő volt ilyen értelemben az irodalmi körforgásba a Drognapló. Korábban újságíró voltam, volt egy professzionális viszonyom az íráshoz, de ez most nyilván más minőség és más kihívás, mint egy filmkritikát megírni. Jelenleg oktató vagyok az Előretolt Helyőrség íróakadémián. Abból, hogy az írással foglalkozhatok oktatóként, én is rengeteget tanulok. Az elmúlt években az írás egyre nagyobb szeletet foglalt el az életemben, és örülök is, hogy ezzel gazdagodott az életem. Nagyon sokszor beszéltem már a függőségemről, és az valóban ez egy misszió számomra. Viszont sokszor olyankor is csinálom, amikor nincs hozzá kedvem, vagy már a könyökömön jön ki, de azok, akikkel beszélgetek, nem unják, és miattuk bevállalom és csinálom. Ugyanakkor az írás segít abban is, hogy jobban tudjam csinálni a drogmissziós részt. Vannak ismerőseim, akik drogosok voltak, most segítők, addiktológiai szakemberek, és ők is sokszor jártak prevenciózni iskolákba, börtönökbe. Ez egy jellemző műfaj egy szabadult szenvedélybetegnél, hogy visszaadja azt a segítséget, amit kapott másoktól. De többen kiégtek ebben két-három év alatt. Az írás engem a kiégés ellen is óv.

Ez egy kereszt, mert minden alkalommal, amikor beszélek erről, találkozom a régi önmagammal, és ez megmozgat érzelmileg.

Volt egy időszak, amikor ez sok volt nekem, nem akartam azzal foglalkozni, hogy mennyit anyagoztam, mennyi tré volt miatta, hogy álltam le stb., hanem csak úgy normálisan akartam élni. De ezt is megtanultam kezelni, nagyon sok hullámvölgy volt ebben a történetben, és van is. Ez nem egy nyílegyenesen felfele ívelő sztori.

Kubiszyn Viktor. Színházban is mesélik már történetét Fotó: Gecse Noémi

– Nemrégiben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban mutattak be előadást a történetedből. Hogyan fogadtad a kezdeményezést?
– Sajnos a darabot még nem láttam, de nagyon örülök neki, hogy az alkotók feldolgozásra érdemesnek tartották a Drognaplót. Megajándékozottnak érzem magam tőle, és persze kíváncsi is vagyok, mit hoztak ki belőle a srácok.

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS