Isten, áldd meg a magyart... és óvd a királynőt! Himnuszok a focipályán

Van itt mindenféle himnusz: szép, csendes, fennkölt, kiabálós-ordítós, lassú és gyors, idejétmúlt és századokon átívelő, örök klasszikus. Az Európa-bajnokság (valamint a világbajnoki találkozók és úgy egyáltalán a válogatott mérkőzések) meccseinek bevezető aktusához hozzátartozik a himnuszok eléneklése, ami egyszerre jelent motivációt, katarzist, elszorult torkot, boldogságot és még sok minden mást. De hát mindegyik himnusz más és más, ahogy minden náció és ember is, illetve van pár érdekesség és kuriózum. S persze az is van, hogy feláll a szőr a hátadon.

Egy himnusz feltüzel, érzéssel tölt el, erősít – jól tudják ezt a válogatott foci- és más csapatok tagjai is, akik a hivatalos meccsek előtt éneklik (ha éneklik) országuk himnuszát.

Kicsit olyan ez, mint a hadba vonulás, a csata előtti magadat felszívás, és van, akiknél a szó szoros értelmében pontosan erről szól a nemzeti himnusz,

például a franciáknál, hiszen a La Marsellaise nagyon zavaros, háborús időkben keletkezett, a 18. század végén, a forradalmak idején (egyébként nem Marseille-ben, hanem Strasssbourgban). Ma béke van a németek és a franciák között, de a kedd esti müncheni találkozón azért mindkét csapat szenvedélyesen énekelt. A franciáknál nem szempont, hogy ki milyen származású, énekelt mindenki Griezmantól Mbappéig, Lloristól  Deschampsig.

A franciáktól kedden vereséget szenvedő Németországban jelenleg a himnusz harmadik szakaszát (az „Einigkeit und Recht und Freiheit” kezdetűt) éneklik, az első kettőt már nem vállalják, mert az 1933–45-ös időszakot kötik hozzá. A himnusz dallamát Joseph Haydn szerezte hivatalosan, a négy versszakot pedig 1841-ben írta August Heinrich Hoffmann von Fallersleben. Az első két szakaszt, „Deutschland, Deutschland über alles” kezdetűt énekelték a náci korszakban, de a második világháború óta már nem, erről több megegyezés is született, Neuer és társai a harmadik szakaszt éneklik tiszta szívből.

Ha már az olaszokról szó került a bevezetőben, az azurrik és közönségük elképesztő módon együtt van a himnuszéneklés alatt, pláne, ha hazai pályán játszanak, mint most. A törökök elleni nyitómeccsen, illetve a Svájc elleni második mérkőzésükön fantasztikus volt hallani a római olimpiai stadion közönségét, valamint a kezdő tizenegyet himnuszt énekelni. Nem beszélve arról, hogy a jelenlegi stábban, a kispadon olyan egykori nagy olasz futball-legendák dolgoznak (és tiszta szívből énekelnek a himnusz alatt!), mint a 82-es vb-győztes Gabriele Oriali, a 2006-os vb-nyertes Daniele De Rossi, a vb-döntős (1994) Alberigo Evani vagy a jelenlegi szövetségi kapitány, Roberto Mancini egykori csapattársai a Sampdoriában, Attilio Lombardo és Gianluca Vialli. Az Inno di Mameli a 19. század közepén, az olasz egyesülési folyamat idején keletkezett.  

Maradva a latin eredetű népeknél és nyelveknél érdekes történet Spanyolország himnuszáé, ugyanis a spanyolok az egyetlenek Európában, akiknek hivatalosan szöveg nélküli himnuszuk van. A Királyi induló eredete is nagyon régi, de még mindig nincs konszenzus abban, hogy legyen-e szövege. Mindenestre Jordi Albáéknak nem kell énekelni szöveget, a közönség viszont fújta a dallamot Sevillában.

Van azonban egy olyan, igen anakronisztikus himnusz Európában, amelyben szerepel a spanyol király. Ez pedig... Hollandia „nemzeti” himnusza! Európa legrégebb keletkezett himnusza, a Wilhelmus ugyanis a spanyol uralmat lerázó Orániai Vilmos herceg egyes szám első személyben tett vallomása, amelyben olyan sorok vannak, hogy „német vérből vagyok” vagy hogy „Hispánia (Spanyolország) királyát mindenkor tisztelém.” Jékely Zoltán fordításában így van magyarul az énekelt első szakasz: „Nevem Nassaui Vilmos, / német vérből vagyok, / szeretve szép hazámhoz / holtig hű maradok. / Hercegként Orániát / szabadon bírom én, / Hispánia királyát / mindenkor tisztelém.”

Azért érdekes elképzelni, hogy egy holland válogatott labdarúgót mennyire tüzel fel ez a szöveg (habár a dallama lenyűgöző), hiszen a németekkel történelmi nagy csatákat vívtak a futballpályán több alkalommal, a spanyolok ellen pedig igen emlékezetes volt a 2010-es világbajnokság döntője. A lelátó legfontosabb részén ugyanis ott volt a jelenlegi holland király (akkor még trónörökös Vilmos Sándor, aki 2013-ban, édesanyja, Beatrix lemondása után lépett trónra), tőle nem messze pedig II. János Károly spanyol király is...

Ha már királyok és királytisztelet, akkor jöhetnek az angolok! A God Save the Queen talán a világ legismertebb himnusza. Először 1745. szeptember 28-án a londoni Királyi Színházban hangzott el ez a dal, ezt követően egy cikkben nevezték „anthem-nek”, vagyis himnusznak. Szövegében a King és a Queen szavak változhatnak, attól függően, hogy király vagy királynő ül az Egyesült Királyság trónján. II. Erzsébet királynő 1952 óta ül a trónon, úgyhogy nem is nagyon emlékezhetnek talán még az idősebbek sem arra, hogy valaha hallották-e focimeccsen a himnuszt King-gel énekelni, hiszen már az évszázad mérkőzésén, 1953. november 25-én Puskásék is így hallották, Queen-nel. Milyen rég is volt az! S ha már a Wembley, a himnusz és futball szóba került... 1996-ban az angolok rendezhették az Európa-bajnokságot, a németek elleni elődöntő előtt úgy szólt a himnusz a régi Wembley-ben mindenféle kíséret nélkül, hogy azt elmondani nem lehet, csak nézni és hallgatni. Érdekesség, hogy ebben a csapatban „énekelt” a jelenlegi angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate is, a sorban hatodikként, 6-os mezben, Teddy Sheringham és Darren Anderton között.

Érdekes az orosz himnusz története is. Tulajdonképpen a régi szovjet himnusz dallamára írt új szöveget az a Szergej Mihalkov (2001-ben, Putyin kérésére, 87 évesen!), aki 1944-ben Sztálin felkérésére írta az akkori szovjet himnuszt. Hadd említsük meg a románokét is, habár nincsenek ott az Eb-n, mert náluk mindig a rendszerek változtatták a himnuszukat. A Királyság himnusza, vagyis a Trăiască regele 1884-től 1948-ig volt a hivatalos himnusza az országnak, ám a hatalomváltáskor a kommunisták a Zdrobite cătușe-t vezették be, ez öt évig (1948–1953) volt, utána a Te slăvim, Românie (1953–77) lett, ezt már Ceaușescu változtatta meg a mai felnőttek által is ismert Trei culori-ra. Amikor ment Ceaușescu, ment a himnusz is, az 1989-es forradalom napjaiban az egyik legnépszerűbb „sláger” a Deșteaptă-re române lett, azóta ez a ország hivatalos himnusza.

Hozzánk nyilvánvalóan a magyar himnusz áll a legközelebb, mindig felemelő érzés magyar válogatott meccsen énekelni, még ha egy nem túl vidám énekről van is szó. Mi magunkra kérünk áldást, nem a királynőre, mint az angolok. Nem egy győzelmi induló, de nekünk ez a legszentebb és legfontosabb énekünk, ami alatt elszorul a torok és megtelik könnyel a szem, főleg, ha több mint hatvanezer magyar néző, plusz tizenegy magyar futballista énekli egyszerre a Puskás Arénában vagy többmillió szerte a Kárpát-medencében...

Kétségtelen, hogy mind a nézők, mind pedig a sportolók szempontjából a találkozók előtti himnuszéneklések hatalmas érzelmi töltettel bírnak.

Csupán arra vagyok kíváncsi, hogy a „mindenki egyenlő a futballpályán” címkéjű erőltetett látszatintézkedések között az UEFA mikor fogja felvetni a meccsek előtti himnuszéneklés eltörlését...?

Mert onnantól kezdve a talán az országok válogatottjai közötti rendezvényének, a selejtezőkre és döntő tornákra bontott Nemzetek Ligájának és az  Európa-bajnokságnak sem lenne sok értelme.

A miénket énekeljük, a másét pedig tiszteljük!

Az összes Eb-résztvevő himnuszát (a csoportbeosztás sorrendjében) itt lehet végighallgatni.