Kaján vigyorral tekintve az emberi lét értelmetlenségére

Bélai Marcel a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán Sebestyén Aba osztályában végzett, majd 2023-ban a mesteri rendező szakon, Bocsárdi László osztályában. Jelenleg a Babeş–Bolyai Tudományegyetem doktori hallgatója és óraadó tanára. A Tomcsa Sándor Színház társulatával első alkalommal dolgozik együtt, a színház művészeti vezetője, Barabás Árpád meghívására.

– mutatott rá, amikor két próba között leültünk beszélgetni.

A fiatal rendező Budapesten született és nevelkedett, nemrég Szatmárnémetit választotta otthonául. Mint vallja, a legfontosabb színházi szocializációs évei Erdélyben teltek, így „a romániai román, meg a romániai magyar színjátszás, vagy az erdélyi színházművészetnek a fogalmazásmódját sokkal inkább érzem a sajátoménak, mint az otthonit.” Az elmúlt két évadban több előadást is jegyzett rendezőként: Petőfi Sándor: Az apostol (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat), Gyűlöletvarieté (Shoshin Színházi Egyesület), Martin McDonagh: A kripli (Szatmárnémeti Északi Színház – Harag György Társulat), O. Horváth Sári: Bolondvilág, avagy the Marx Brothers (szabadkai Kosztolányi Dezső Színház).

Rendezéseiben hangsúlyos a groteszk fogalmazásmód, a groteszk felmutatása.

Valahogy reflexszerűen ez a megnyilvánulási forma következik belőlem. Azok a helyzetek érdekelnek, amikben az adott személy annyira rá van fixálódva valamire, hogy az a fixáció képes a hétköznapi létezésmódjából kiforgatni őt.

Ilyenkor olyan megnyilvánulási formák jönnek elő, amelyek egyébként a felszín alatt ott vannak, csak szépen, illedelmesen, a megfelelési kényszerekből kifolyólag mégsem engedünk szabadjára. Engem pont ennek a felszabadítása érdekel. Ugyanakkor, a groteszkben mindig ott van valamilyem módon a sziszifuszi értelmetlenségnek a magja, és ez az utóbbi időben számomra egy fontos témává vált, hogy valahogy muszáj – minden, a jelenvalónkból érkező ellentétes információ ellenére – megtalálnom azt, hogy akkor mi értelme is van ennek az egésznek.”

Voltaképp a megnyugvás és belesimulás azok a kategóriák, amelyek körül gravitálunk. De persze ezek az állapotok sem feszültségmentesek vagy önfeledtek. Talán ez Kafka »mágiája«, hogy az ellentétpárokat odáig fokozza, ahol már nyelvileg elbeszélhetetlenné, megfoghatatlanná válnak a megélések. Ide szeretnénk eljuttatni a nézőket is.”

A per Franz Kafka leghíresebb regénye, amelyet 1914-ben írt, de csak tizenegy évre rá jelent meg nyomtatásban. Az előadás ismertetőjében ezt olvashatjuk: Josef K.-t, egy bank cégvezetőjét, 30. születésnapjának reggelén váratlanul letartóztatják. A vádat nem ismertetik, K. pedig igyekszik figyelmen kívül hagyni a reggeli eseményeket. Ez persze lehetetlen. A törvényszék mindig és mindehol utoléri őt. A bizarr, labirintusszerű igazságszolgáltatási rendszerben bolyongó K. útját kizsigerelt és reményvesztett alakok keresztezik, akik érthetetlen módon mind tőle várják helyzetük jobbrafordulását.

Minél inkább próbálja tisztázni magát K., annál mélyebbre és mélyebbre hatol az őt vád alá helyező törvényszék átláthatatlan és önkényes rendszerében, mely örvényként húzza magával a mélységbe.

A per Josef K. küzdelme a bűntudattal, valamint a szabadság és megváltás keresésének mindenre kiterjedő gyötrelmével.

Talán az értelmetlenség közepette mégis a megváltásnak a vágya az, amivel ő küzd, vagy amit próbál elérni minden negatív előjelű történés ellenére” – magyarázta a rendező. Hozzátette, a főszerepet játszó Jakab Tamással is sokat beszélgettek arról, hogy Josef K. nem egy mártír. Már csak azért sem, mert egy pökhendi alak, aki 30 évesen egy nagy banknak a harmadik legfontosabb embere.

Tulajdonképpen, mi ez a letartóztatás? Itt van egy fiatalember, aki látszólag rendkívül sikeres abban, amit csinál, nagyon magas presztízse van, és mégis elindít önmagával szemben egy folyamatot. Mert ez az ő belső folyamata, hogy mi lehet ez a momentum, hogy egyszer csak felébred, és valahogy mindaz, amit ő addig normalitásnak vett, és amiben a mókuskerekét hajtotta, az a rendszer az egyik pillanatról a másikra teljesen hazugságnak tűnik és teljesen elfogadhatatlannak. Ez az a töréspont, ami az egészet elindítja.”

Kafka regényének adaptációját Bélai Marcel Takács Réka dramaturggal közösen – akivel már több munkafolyamatban vettek részt együtt – készített el, és mint mondta, az alapművet szerették volna kidomborítani, a hozzáírások, átköltések inkább csak a színpadi működés szükségszerűségéből fakadtak. Az előadás látványtervezője Hatházi Rebeka, a zenét Bocsárdi Magor szerezte.