Kaland az orgonával: Rákász Gergely

Simon Virág 2019. április 17., 15:57

Hat éve tart látványkoncerteket Erdélyben is. Vallja, hogy az embernek lelke feltöltésével, szelleme fejlődésével is kell foglalkoznia, s a nagy zeneszerzők és muzsikájuk megismerése hozzásegítheti ehhez. Szeret fiataloknak zenélni, és már nem bántja (annyira) a szakma véleménye. A közvetlen és magával ragadó orgonakoncerteket tartó Rákász Gergely magyarországi koncertorgonistával közelgő erdélyi körútja kapcsán ültünk le beszélgetni.

2005-ben költözött haza Amerikából, azóta próbálja zenével és mesével közelebb hozni a klasszikus zenét az emberekhez Fotó: Haáz Vince

– Mikor találkozott először az orgonamuzsikával, mikor ült első alkalommal orgonánál?

– Édesapán, aki főállásban villamosmérnök volt, másodállásban orgonán játszott egy templomban. Nagyon korán találkoztam az orgonával, az orgonamuzsikával, de volt egy családi kirándulás Esztergomban, és ott hallottam a nagy orgona hangját, ami egy igazi fordulópont volt az életemben. Elámultam, hogy ez micsoda! Édesanyám mondta, hogy ez is orgona. Akkor én már zongoráztam. Az esztergomi kiránduláson nemcsak hallottam, hanem közelről meg is nézhettem, játszhattam az orgonán. Akkor az orgonista Baróti Pista bácsi volt, aki Székelyföldről származott, csíkszentdomokosi volt, és megengedte, hogy odaüljek s kipróbáljam a nagy orgonát. Hazafelé azt mondtam: apa, anya, én orgonista leszek. Emlékszem anya arcára, ahogy hátrafordulva azt mondta: persze, kisfiam, és tűzoltó, és katona. Ez utóbbi kettő azonban nem lettem.

Fotó: Haáz Vince

– Nem hagyományosak a koncertjei, zenél, mesél, és vetítés is van.

– Látványkoncertnek hívjuk. Azt szeretném, ha eleve kitűnne, hogy nem hagyományos koncert lesz. Sajnos nagyon sokan vannak beoltva a klasszikus értékek ellen, és ez valahol a mi hibánk is. Hiszen sokan elefántcsonttoronyból, obskúrusan tálalják ezeket az időtlen, csodálatos értékeket, így nem meglepő, hogy az embernek nincs kedve egy fárasztó nap után beülni és klasszikus zenét hallgatni. De ha már címben is azt mondom, azt üzenem, hogy ez más, akkor az oldja a feszültséget.

Azért látványkoncert, mert egy komplex, a 21. század emberének szóló élmény.

Látom, hogy az emberek a kapuban még nyomkodják a telefont. Tudom, hogy én miként megyek koncertre: fél órával az előadás kezdete után még a napomon pörgök. Ha azt el tudnám érni a hallgatónál, hogy fél órával kezdés után már ne azon pörögjön, kinek nem írt e-mailt, kit nem hívott vissza, hanem ott legyen velem és Bachhal, Vivaldival, akkor nyert ügyem van. A koncerten van zenei idegenvezetés, a zenemű előtt mesélek a korszakról, amelyben íródott, a szerzőről, arról, hogy milyen ember volt, néha egy kis pletykával fűszerezem a mondandót. Az emberek emberekhez kötődnek, nagy műalkotásokhoz azonnal nem tudunk kötődni. De ha már az emberhez kötődünk, akkor jöhet a nagy műalkotás is. Vetítünk is, de fontos, hogy ez nem csinnadratta, hanem egy tematikus vetítés. Most a friss műsorban Vivalditól a Telet játszom, és a tél képszerű: korcsolyáznak, pattog a tűz a kályhában, fúj a viharos szél, vacognak a fogaink.

A klasszikus zene nem egy szent tehén, hanem valami olyan, amit be tudok fogadni, amitől egy szerda délután fel tudok töltődni és egy kicsit gazdagabb ember leszek.

Fotó: Haáz Vince

– A közvetlen hangulatú látványkoncertekre hogyan reagálnak a fiatalok? Hogyan reagál a szakma?

– Amikor 2005-ben hazaköltöztem Amerikából és beszélni kezdtem a koncerteken, akkor azt írta a szakma, hogy Rákász olyan rosszul orgonál, hogy beszélnie kell, hogy elviselhető legyen. Évekkel később vetíteni is kezdtünk a koncerteken, akkor pedig azt mondták, hogy olyan rosszul orgonál, hogy vetítenie kell, hogy elviselhető legyen. Akkor nyilván ez nagyon fájt, mára azonban drámaian romolhatott a színvonal, mert egyre többen kezdenek beszélni és vetíteni. (Nevet) Azóta ők is teszik a dolgukat, én is teszem a dolgomat. Ami a közönséget és különösen a fiatalokat illeti, ők szeretik a koncerteket. Legszívesebben a 14–15 éves korosztálynál nagyobbaknak játszom, nekik már lehet kontextusokban mesélni.

Erdélyi koncertkörút
Rákász Gergely erdélyi koncertsorozata április 24-én Brassóban kezdődik, majd 26-án a sepsiszentgyörgyiek, egy nappal később pedig a kézdivásárhelyiek hallgathatják meg. A látványkoncertre a segesváriak április 28-án ülhetnek be, a csíkszeredaiak pedig április 29-én. A hónap utolsó koncertje április 30-án Gyergyószentmiklóson lesz, a májust pedig Marosvásárhely nyitja, itt elsején lesz orgonakoncert. Május 2-án Székelyudvarhelyen találkozhatnak Rákász Gergellyel, majd pár nap szünet után ismét visszatér Erdélybe, és május 15-én a kovásznaiaknak, 17-én pedig a nagyszebenieknek mesél Bachról és Vivaldiról. Részletesebben a www.rakaszgergely.hu oldalon lehet tájékozódni a helyszínekről és időpontokról, illetve a jegyvásárlásról.

– Hogyan áll össze a műsor? Vannak kedvencek, és vannak olyanok, akik nem kerülnek sorra?

– A Lord of the Organs egy gyűjtőműsor, azt akartam, hogy ez összekapcsolódjon a nevemmel, s ha meglátják az emberek a plakátokat, tudják, hogy Rákásznak lesz koncertje. Bach minden évben helyet kap, tavaly Debussy, Bizet és Gershwin volt műsoron, idén Bach jön Vivaldival. A műsor úgy áll össze, hogy általában évszázadokat ugrok, de most egy tízéves szakaszt hallgatunk végig. Azt az időszakot, amikor Bach megismerkedett Vivaldival. Játszom egy eredeti Bach-művet, még abból az időből, amikor nem ismerte az olasz géniuszt. Aztán a Telet Vivalditól, és az a-moll concertót, amit Bach dolgozott át orgonára. Ebben látjuk, hogyan építette be saját életébe Vivaldi zenéjét, hogyan simultak be a gáláns olasz formák Bach szigorú német keretei közé. Az utolsó mű Bach Olasz koncertje, ami egy új irányt mutat, hiszen Vivaldi bekerült Bach műveibe, és kifordította azokat a sarkaikból. Ezt a változást mutatom be négy művön keresztül. Ez egy gourmand vacsora lesz a korábbi koncertekhez képest. Azok nagy, gáláns vacsorák voltak.

Fotó: Haáz Vince

– Mindig saját hangszerén játszik.

– Ha szabad egy pikáns hasonlattal élni: amikor az ember megérkezik a városba, odaül egy orgonához és koncertezik, az olyan, mint egy egyéjszakás kaland. Az ember tudja, hova nyúljon, de nincs az a kidolgozottság, mint egy húszéves házasságban. Azért fontos, hogy a saját orgonámon játsszam, mert azt szeretném, hogy a legkisebb falutól a legnagyobb városig ugyanazt a minőséget tudjam adni a hallgatóknak. Hogy ne legyen kompromisszum.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat