Malevil: élet egy atomkatasztrófa után

Tamás Attila 2019. március 19., 14:32 utolsó módosítás: 2019. március 20., 09:16

Vaskossága miatt nem épp egy hívogató olvasmány, azonban megéri elkezdeni, hiszen onnantól kezdve nehéz lesz letenni. Hihetetlenül jól megírt disztópia, amelyben az ismert világ megsemmisül, egy maréknyi túlélő pedig ebben a fiktív valóságban próbál jövőt építeni. De sikerülni fog nekik? Malevil könyvajánló.

Fotó: Tamás Attila

Játszott már el a kedves olvasó azzal a gondolattal, hogy mi történne a társadalommal egy atomkatasztrófa után? Pontosabban azzal, hogy milyen jövő várna egy ilyen kataklizma túlélőire? Egyáltalán társadalomnak lehetne nevezni a túlélők csoportját?

Hogyan élnék a mindennapjaikat, milyen kihívásokkal kellene szembenézniük azoknak, akik életben maradtak a világvége után?

Robert Merle francia író elgondolkodott, sőt alaposan tovább is gondolta ezt a helyzetet és annak lehetséges következményeit. Ebből született a vaskos, hihetetlenül olvasmányos, Malevil című regénye, amelyet 2018-ban kilencedjére adott ki magyarul az Európa Könyvkiadó Görög Lívia fordítása alapján. A könyvből film is készült 1981-ben, ez azonban Robert Merle szerint annyira eltorzította a regénye szellemét, hogy elhatárolódott tőle, így a film az író neve nélkül „szabadon a Malevil regény után” felirattal jelent meg, utalva az alapjául szolgáló forrásműre.

A regény főszereplője, Emmanuel Comte egy átlagos francia fiatalember aki gyerekkorában nem jön ki a legjobban a családjával, többször is elszökik otthonról, és egy régi vár, Malevil romjai között tanyázik. Titkát mindössze nagybátyja tudja, aki cinkosa lesz, és nem árulja el a fiú búvóhelyét senkinek. Szülei és nagybátyja tragikus halálát követően Emmanuelnek egyedül kell szembenéznie a felnövés kihívásaival. Iskolaigazgató, majd földbirtokos lesz a ’70-es évek Franciaországában, a gyerekkora menedékéül szolgáló Malevil pedig végül elsődleges otthonává lép elő, ahol takaros kis gazdaságot hoz létre, és itt éli világát – mindezt visszaemlékezéseiből tudjuk meg. Aztán egy napon sorsfordító dolog történik:

atombomba lángja perzseli fel a belátható világot, azonban Emmanuel, néhány barátja, valamint házvezetőnője és annak együgyű fia a vár védelmében, a borospincében túlélik az apokalipszist.

Innentől kezdődően egy igazi posztapokaliptikus történet szemlélőivé és részeseivé válunk, ami még jóval a zsáner népszerűvé válása előtt született.

Fotó: Tamás Attila

A Malevil története egy ráérősen hömpölygő, az utolsó részletekig kidolgozott cselekmény- és történéssorozat, amely olyan túlélőkről szól, akik majdnem a semmiből kell megteremtsék a létezésük feltételeit. Nem fontos, és nem is derül ki az, hogy ki és hogyan okozta az atomrobbanást, a túlélőket pedig jobban foglalkoztatja a jövőjük, mint az ok-okozati faktorok kiderítése. Jogosan merül fel a kérdés:

lehet-e egyáltalán társadalomnak nevezni egy csoportosulást, amely az elpusztult világ maradványaiból éled újjá, pontosabban próbál újabb napokat megérni a megszokottól teljesen eltérő, kilátástalansággal övezett körülmények között, ahol néhány állat és pár maréknyi vetőmag biztosíthatja a túlélést?

Fotó: Tamás Attila

Mivel Emmanuel szemszögén keresztül követjük a történéseket, érthető módon egy elfogult nézőpontot kapunk, amit egy másik szereplő, Thomas időnkénti jegyzetei árnyalnak. A memoárként megírt eseményfolyam a megváltóként is aposztrofálható főszereplő dilemmáit mutatja be: rá nehezedik a legnagyobb felelősség abban, hogy barátai számára megteremtse a túléléshez szükséges feltételeket. Nagyon alapvető dilemmák merülnek fel az események sorozatában: például

a nők szerepe az új, többségében férfiak alkotta mikroközösségben, illetve a monogámia kérdése egy olyan csoportosulásban, ahol a továbbélési esélyek nem éppen a legbiztatóbbak.

Semmi meglepő nincs abban, hogy ahol több ember van egymásra utalva, óhatatlanul megjelennek a konfliktusok és az emberi gyarlóság különböző megnyilvánulásai. Míg a Fulbert nevet viselő pap az egyház nevét és tekintélyét kihasználva, diktatórikus módszerekkel próbálja újjászervezni a túlélőket, Emmanuel ennél emberségesebb, demokratikus módszerekkel éri el, hogy a túlélési esélyek ne legyenek a nullával egyenlők.

A több mint hatszáz oldalas történetfolyam hihetetlenül részletgazdag, rengeteg aspektusát feltárva a posztapokaliptikus létnek, a vége azonban egy kissé összecsapottnak érződik, mintha az író egy idő után már nagyon be akarta volna fejezni a regényt, emiatt pedig kissé elnagyolt lett a cselekmény.

Bár a történet egy idő után rohamléptekkel igyekszik a befejezés irányába, ez azonban nem vesz el szinte semmit az értékéből.

Fotó: Tamás Attila

Az olvasó végig aggódhat Emmanuelért, Peyssouért, Meyssonnierért, Colinért, Thomasért, Menouért és a többiekért, és jogosan lesz kíváncsi arra, hogy milyen új világrend alakulhat ki egy, az emberiséget elpusztító tömegkatasztrófa után, illetve, hogy ennek szabályait és törvényeit hogy sikerül betarta(t)ni.

Érdemes tehát kézbe venni a veretes irodalmi nyelvezettel megírt Merle-regényt, amely az író több más művéhez hasonlóan

az emberiség alapvető dilemmáit boncolgatja egy fiktív valóságban.

Izgalmas, előre nem látható fordulatokban gazdag társadalomrajz, amelynek ha a végére érünk, hiányérzetünk lehet, hogy miért nem folytatódott még pár száz oldalon keresztül.

Malevil története egy teljes egészet alkot, amelyhez nem kell folytatás. Pont így jó, ahogy van, és csak remélhetjük, hogy soha senkinek nem jut eszébe újból megfilmesíteni, így a képzeletünkben élhet tovább ez az apokalipszis-történet.

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat