Megfejteni a fekete rózsa titkát

Könyvei megírását hosszas történelmi és helytörténeti kutatás előzi meg, ezért is egyediek a történetei. A szerző könyveire jellemző, hogy a fikció mögött mindig ott van a történelmi háttér, amiből az olvasó akarva-akaratlanul tanul és informálódik. Emellett történeteit családi emlékek-elbeszélések ihletik. Akárcsak a jelenlegi kötetben, Bauer Barbara anyai nagyanyja, egy székely asszony, aki alig volt tizenhat éves, amikor „szekérre rakták az életét”, és szüleivel elhagyták a gyergyóditrói templomtornyokat, átköltözve a kilakoltatott sváb falvakba.

A fekete rózsa című kötet 1935–1948 között játszódik. Ez az időszak magába foglalja a második világháborút és a sváb népek kitelepítését.

A kötet helyszíne a szerző szülőfaluja, Etyek, amely híres szőlőtermesztő vidék. 1945–1946 között a falu német lakosságának 80%-át, azaz 2336 lakost telepítették ki Stuttgart környékére, míg helyükre magyarokat telepítettek, többek között bukovinai székely családokat is. Ugyanis 1945-ben 13 ezer bukovinai székelyt telepítettek be a kitelepített svábok birtokaiba. A bukovinai székelyekről Sára Sándor kétszeres Kossuth és Balázs Béla-díjas operatőr-filmrendező 1987-ben forgatott dokumentumfilmet. A négyrészes beszélőfejes dokumentumfilm Sír az út előttem címmel jelent meg. Szereplői a bukovinai székelyek történelmét, kitelepítését mesélik el saját élményeik alapján. A filmet a történetek és az emberi érzelmek teszik hitelessé, miközben a néző könnyen úgy érezheti, hogy a szereplő hozzá beszél, és életének a részévé válik. Ugyanakkor az elbeszéléseket régi felvételek, térképek illusztrálják, melyek még jobban megerősítik a film valóságtartamát.

Na de térjünk vissza Bauer Barbara legújabb regényéhez. A kötet főszereplője Sommer Anna, aki Etyeken nő fel a magyarok, zsidók és svábok lakta faluban. Tizennégy éves, amikor kitör a második világháború, és nemcsak családja férfi tagjai, apja és iker fiútestvérei, hanem szerelme, Andris is be kell vonuljon katonának. A regényt végigszövi ez a háborús szál. A folyamatos várakozás és vágyakozás a regény alappillére lesz.A történet betekintést enged az akkori hétköznapi életbe. Megtudhatjuk, mi az, ami erőt ad a család nő tagjainak a nehéz mindennapokban. Anna nemcsak mint főszereplő van jelen, hanem a világháborúban otthon maradt asszonyoknak egyfajta megtestesítője, aki által betekintést kaphatunk abba az életbe, hogy milyen sors várt az otthon maradottakra.

Egy bátor, akaraterős nő, aki ha kell, földet művel, fát vág, vizet hord, vagy akár élelmet szerez a családjának. És tanul.

Hiszen azt a munkát, amit eddig a férfiak végeztek, nem lehet abbahagyni, a föld élteti a falusi embert, és amint később a regényből is megtudjuk, a föld az, ami segít túlélni.

A regény másik kulcsfontosságú szereplője a Vénember. Aki a mesékben megjelenő manó vagy varázsló szerepét tölti be. A Vénember Anna szerelmének, Andrisnak a nagyapja, aki egyedül él a szőlőhegyen, és különleges bort tud készíteni. Aki iszik a Vénember borából, talán még a jövőt is meglátja. Éppen ezért a faluban kelekótya öregnek tartják, mégis ő testesíti meg azt az öregembert, aki már sokat látott, sok mindent megélt, át tudja adni élettapasztalatát, a szőlőtermeléshez való tudását, a borkészítés mibenlétét a főszereplő Annának.

A háború után elkezdődik a falu kitelepítése és a bukovinai székelyek betelepítése. Aki az utolsó népszámláláskor német ajkúnak vallotta magát, annak el kell hagynia az otthonát. Anna választhat, elmegy a szüleivel, vagy a faluban marad, ő azonban az utóbbit választja, ugyanis a háborúból Andris még nem érkezett haza.  A regény egyik csúcspontja, a költözés előtti jelenet, amikor Annáék házába beköltözik egy kilencszemélyes bukovinai székely család. Nekik ott már nincs maradásuk, a család elköltözik, Anna pedig szállást kér a Vénembertől a szőlőhegyen. Ott várja, hogy Andris hazaérkezzen. Időközben azonban valaki más tér haza a várt férfi helyett.

Vajon meddig képes egy fiatal nő várni a szerelmét a háborús időkben? Mi az, ami reményt ad a fekete rózsa mellett?

Anna hinni akarja, hogy az a rózsabokor, ami a szőlőhegyen minden szőlősor végébe ültetve van, valóban fekete. És hogy létezik-e a fekete rózsa, azt már megtudhatjuk, a könyv hátoldaláról, ugyanis: „… nem létezik. Színe csupán fények játéka, árnyalatok keltette látszat.” A jelenléte pedig akár egy pókháló, úgy szövi keresztül az egész történetet, utalván arra, hogy fontos jelentése van. A sötét színű szirmokon ugyanis feltűnőbb a betegség, ezért mint egy jelző áll a szőlő sorok végén. Ugyanakkor szimbólum is, visszatükrözi az ember hangulatát. Ki-ki annak látja, aminek látni akarja: „Nézd a szirmokat, tartsd a nap felé, játssz vele, és mindig mást látsz benne. A magad tükörképét. (…) A hangulatodat látod benne.”

A fekete rózsa mindenki története. Nemcsak az etyekieké, hanem minden olvasóé. Ajánlom azoknak, akik szeretnék megismerni, felfedezni a történelmünket egy háborús időkben játszódó, szerelmi regény által. A könyvet olvasva sokszor én is felidéztem egy-egy családi történetet, mint például az őszi szüreteléseket, a szomszéd öregember szőlősében, akinek különleges szőlőse volt, ahonnan az egész falut látni lehetett. A fekete rózsában olvasott bálos estékről eszembe jutottak az otthoni falusi bálok. És hogy tovább haladjak a történetben, a kitelepítés sem áll távol a családom történetétől. Itt említeném meg a székely falut, amely ma már a romániai falurombolások szimbóluma, Bözödújfalu. 1989-ben a Ceaușescu rendszer idején árvízvédelmi gát létrehozásának céljából kitelepítették a falut, szomszédos falvakba, városokba, országokba költöztek a volt lakók. Új otthont kellett keressenek, ahol ma is csak jövevénynek érzik magukat.

Mindenkinek megvan a maga története, számomra A fekete rózsa az emlékek könyve, a történet segít emlékezni, felidézni saját történelmünket. És azt üzeni az olvasónak, hogy ne hagyjuk feledésbe nagyanyáink-nagyapáink történeteit. Kérni kell őket, hogy meséljenek: az új generációknak tudnia kell, hogy hogyan éltek a régiek.

(Bauer Barbara: A fekete rózsa, 312 oldal, Jaffa Kiadó, 2020)