Megszerettetni a népzenét a fiatalokkal

–  Beindult a fesztiválszezon: a Csík zenekar csak májusban nyolc koncertet ad szanaszét a Kárpát-medencében. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy utazással és fellépésekkel telik ez a hónap...

Csík János: Hála Istennek hosszú ideje folyamatosan jönnek a felkérések, így már rutinosak vagyunk ebben. Az azonban tény, hogy fárasztó, számomra már egy kissé nyűgös ez a zsúfolt program, aminek egyik oka a régebben történt komoly balesetem (a zenész 2002 novemberében súlyos autóbalesetet szenvedett – szerk. megj.). Ezért nekem más az utazás, mint egy egészséges embernek, de másrészt jó érzés visszatérni a jó helyszínekre.

Szabó Attila: Így van, ez azonban nem okoz nehézséget számunkra. Valójában azt szoktam mondani, hogy addig nehéz, amíg fölmegyünk a színpadra. A többórás utazás, amíg az ember a 40 Celsius-fokban ül, nehezebben telik, de eltöltjük az időt a buszban, beszélgetünk, zenét hallgatunk vagy éppen filmet nézünk. Amikor megérkezünk, kezdődik a készülődés a koncertre, így elég feszített a tempó, de, mint már említettem, addig nehéz, amíg fölmegyünk a színpadra. Ahogy megszólal az első hang, felszalad a szánk a fülünkig, és már csak élvezzük a fellépést. Az évek során már hozzászoktunk ehhez az életformához, és az a szép benne, hogy a mi munkánk mindig változatos, hiszen az borzasztó lenne, ha mindig ugyanazon a helyszínen lépnénk fel, és a közönség jönne oda. Az utazások által rengeteg embert megismerünk, sok szép helyre eljutunk, én nagyon élvezem.

 – Nem ismeretlen a Csík zenekar számára Székelyföld, hiszen elég gyakran megfordulnak nálunk. Mitől más például Csíkszeredában fellépni, mint mondjuk május végén Kiskunfélegyházán?

Cs. J.: Kiskunfélegyháza számomra azért érdekes, mert kecskeméti vagyok, ami harminc kilométerre van a kis várostól, ráadásul oda jártam középiskolába. Csíkszereda pedig azért kedves számomra, mert fényes bizonysága annak, hogy milyen nagy a magyar nyelvterület. Jó látni, hogy ha több száz kilométerre is elmegyünk, a Kis-Magyarországon még mindig őrzik a közös kultúránkat.

Sz. A.: A magyar nyelvterület szinte összes pontján játszottunk már, például Szlovéniában, Kárpátalján, Felvidéken, Szerbiában és persze Erdélyben. A helyszínek között azonban nem tudnék különbséget tenni, hiszen még nyelvi akadályokba sem ütközünk: bárhová megyünk, mindenhol magyarul beszélnek.

– A hosszú repertoár közül gondoljuk, hogy az adott helyszínhez is igazítanak néhány dalt. Csíkszeredába például mivel készülnek?

Cs. J.: Vannak olyan felcsíki táncdallamok, amelyeket játszottunk már ott, és lehet, hogy most is elvisszük ezeket. Van ezenkívül egy olyan szép, lassú székely zene, amit mindig el szoktunk vinni, amikor Székelyföldön lépünk fel. Emellett azokat is játszani fogjuk, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek, tehát vegyes repertoárral érkezünk.

Sz. A.: Amikor Székelyföldre megyünk, mindig szoktunk székelyföldi zenét játszani.

Nagyon sokat játszottam az ő repertoárját, rengeteget találkoztam vele, gyűjtöttem tőle, így ez is hozzájárult ahhoz, hogy különösen közel áll a szívemhez Székelyföld. A mostani csíkszeredai koncerten egyébként újabb dalokat is fogunk játszani, de nyilván megvannak azok a közönség által várt dalok, amelyeket mindig előadunk.

– A Csík zenekar kiválóan ráérzett arra, hogy bizony-bizony haladni kell a korral, csak úgy történhet értékmentés, ha figyelnek a változó világra. Így dalaikkal belopják a fiatalok könnyűzenei világába az értékes népzenét.

Cs. J.: Ez egy régi, szinte tizenöt éves gondolat volt részünkről. Mind városi fiúk vagyunk, és valahogy mindannyiunk életének részét képezte a városi muzsika, azaz a könnyűzene. Aztán jó társaságba keveredtünk, és közel került hozzánk a magyar néptánc, népzene, és megismerve ezt a műfajt egyre inkább úgy éreztük, hogy meg kell mutatni egy szélesebb közönségnek is. Arra gondoltunk, hogy a falusi jó muzsika könnyűzenei oldalát megmutatjuk a városi embereknek is.

Sz. A.: Ez az én bűnöm, ha mondhatok ilyet, hiszen amikor gyerek voltam, azaz 1974-től ‘82-ig nem lehetett népzenét tanulni. Ráadásul ének-zene tagozatos általános iskolába jártam, de még így is nagyon keveset tudtunk az igazi autentikus népzenéről. Csak jóval később a főiskolán, húsz éves koromban ismerkedtem meg ezzel a műfajjal. Persze népdalokat addig is tanultunk, de arról, hogy van olyan, hogy hangszeres zene és tánc, fogalmam sem volt. Amikor ének szakos főiskolás voltam, elkezdtem ezzel a műfajjal foglalkozni, és később, amikor tanárként át szerettem volna adni ezt a tudást a tanítványaimnak, azt vettem észre, hogy nem igazán értik, miről beszélek. Az érdekes az volt benne, hogy hiába mutattam az eredeti felvételeket, amiken muzsikusok, zenészek, énekesek által felvett darabok szerepeltek, nem tetszett nekik. Azt mondták, hogy recseg meg ropog, nem tiszta és hasonlók.

Ezt követően kezdtem el azon gondolkodni, hogy tanítok, tanítok, de mégsem értik, ezért valahogyan közelebb kellene vinni a fiatal generációhoz ezt a dolgot.

Megnéztük, hogy abban az időben melyik volt az a műfaj és melyek voltak azok a dalok, amelyek a legnépszerűbbek, és ezt követően kezdtünk el Kispál és a Borz- vagy Quimby-dalokat feldolgozni. A stílusunk így, tudatosan alakult ki. A cél az volt, hogy azoknak az embereknek, akik amúgy nem hallgatnának népzenét, ezekkel a feldolgozásokkal adjunk kedvet hozzá. Az elején nem gondoltuk volna, hogy ekkora népszerűségnek fog örvendeni, de nagyon örülünk, hogy az emberek ennyire megszerették.

– Amúgy mi a recept arra, hogy a Csík zenekar a folyamatosan telt ház előtt léphessen fel?

Cs. J.: Ez a fajta zenei anyag, illetve az, hogy a zenészek örömmel muzsikálnak a színpadon, és nem egy hamis showműsort adunk elő. Az emberek is érzik, hogy szívből zenélünk, ezáltal pedig közvetlenebb a kapcsolatunk a közönséggel.

Sz. A.: A hátunk mögött lévő harminc év elég sokat számít ebből a szempontból, megismertek és megszerettek az emberek.

– Az RMDSZ Csíki majálisa után mikor láthatjuk önöket a legközelebb Székelyföldön?

Sz. A.: Július közepén fellépünk Tusnádfürdőn, de nem a Tusványos fesztiválon, hanem a városnapok kapcsán szervezett programsorozaton.