Párbaj és nemi erőszak három nézőpontból: „metoo-sztori” a középkorból

Jó ideje leáldozott már a nagy történelmi eposzokat feldolgozó filmeknek a kora, napjainkban nem egy Ben-Hur, Trója vagy a Gladiátor vonzza be a nagyobb nézőközönséget a mozitermekbe vagy a streamingplatformok elé, sokkal inkább tarol a szuperhőskultusz, a fantasy vagy épp a sci-fi. Az utolsó párbaj viszont megérdemelné a nagyobb figyelmet, sőt megkockáztatom azt is, hogy kultuszfilm magasságokba emelkedjék. 

A történet szerint az a 14. század végi Franciaországban járunk, ahol egy lovag és egy földesúr barátságának, majd annak a bukásának lehetünk szemtanúi, amely párbajba torkollik. Több kisebb konfliktus után Jean de Carruges normann lovag azzal gyanúsítja meg egykori bajtársát, Jacques Le Gris nevű földesurat, hogy megerőszakolta a feleségét, Marguerite de Carrouges-t. Az 1370-től 1386-ig zajló, 16 évet felölelő történetnek három szemszögből lehetünk részesei: az örökségéből kisemmizett lovagénak, a self-made man (olyan ember, aki a maga erejéből lett azzá, ami) módjára, kisemberből lett földesúrénak, illetve a feleségnek.

A történetvezetés pedig fokozatosan árnyalja a szereplőkről és a történetről kialakult képet, hiszen amikor levonnánk egy következtetést az eseményeket illetően, a másik nézőpont teljesen átformálja azt, rávilágítva arra az örök igazságra, hogy minden csak nézőpont kérdése. Ezt a film pedig a maga középkori környezetében kiválóan adja át, nem mellesleg

több párhuzamot is levonhatunk napjaink emberének a gondolkodásmódjára is, és hogy több mint hétszáz év elteltével is mennyire az aktuális társadalmi rend és az általunk felállított szűrőkön át látjuk csak a világot.

A legfőbb erénye, hogy egy olyan kérdésről értekezik egy középkori környezetben, amelynek jórészt csak közel hétszáz évvel később lett valóban aktualitása. A modern nőt megszemélyesítő Marguerite de Carrouges mindent elkövet, hogy a számos problémával küzdő, erkölcsös, viszont modortalan és számító férjének jó felesége legyen, ezzel elfojtva magában olyan kérdéseket, mint hogy mennyire van egy nőnek joga abban a korban divatosan öltözködni, megélni a szexuális együttlétet vagy épp egy kicsit is kiállni magáért egy teljesen a férfiak által uralt világban. Érdekes párhuzam a filmben a főszereplőnő anyósa, aki gyakorlatilag azt a beletörődő, mégis erélyes nőt képviseli, aki elfogadja a világot olyannak, amilyen. Marguerite viszont szembemegy a korszellemmel, és bár nem tudatosan, ezzel saját életét is kockára teszi. 

De azért nem ennyire egyszerűen lecsupaszított a film története, hiszen a három nézőpontból megélt történet számtalan kérdést is felvet. Márpedig a film fő konfliktusának számító nemi erőszakot két nézőpontból is láthatjuk, és míg egyik az igazságként van bemutatva, néha egy apró mimikából vagy épp mozdulatsorból elég sokat lehet kikövetkeztetni. A fősodorba nem is olyan rég beszivárgó #MeToo mozgalom mellet pedig noha egyértelműen állást foglal a film, méghozzá kiállva a nők elleni erőszak ellen, egy nagyon picit azért ellene is. És

ebben rejlik véleményem szerint a film zsenialitása, hogy úgy jár körül egy rendkívül kényes, modern társadalmi kérdést egy számára idegen környezetben, hogy bizonyítja, nem minden fekete és fehér. Inkább nézőpontok és társadalmi normák vannak, mint örök érvényű igazságok. 

Ráadásul arra is képes a film, hogy – én, mint aki nem ismerte a film alapjául szolgáló megtörtént eseményt – a végén igazán izguljak, amit manapság nagyon kevés film képes kiváltani.

Egy másik erénye a filmnek a látványvilága, ahogy bemutatja a középkori környezetet, várakat, a csatákat a maguk valójában. Utóbbinál pedig nem A Gyűrűk Ura szintű csatajelenetekre kell számítani, de azért bőven megállják a helyüket. Ki kell emelni a film utolsó húsz percét, amely a tényleges párbajról szól, a megvalósítás ugyanis parádés. 

Ugyanakkor a színészi alakítások is remekek, ehhez persze kellett az illusztris szereplőgárda, ugyanis a főbb szerepekben olyan neveket találunk mint Matt Damon, Adam Driver, Ben Affleck, illetve Jodie Comer. 

Mindent összevetve ez egy rendkívül jó film, amely bár megérdemelné, mégsem került a figyelem középpontjába, ugyanis megjelenése óta nem kapott kifejezetten jó kritikákat, továbbá a mozik pénztárainál sem teljesített az elvártakhoz képest. Ennek ellenére mindenképp érdemes egy esélyt adni neki, főképp annak, aki szereti a történelmi és az elgondolkodtató filmeket.