Óda a régészeti ásatásokhoz

Tamás Attila 2021. február 09., 19:09

Gyönyörű képekkel, bravúros színészi alakításokkal, kellően súlyos drámai töltettel mesél az egyik legjelentősebb régészeti ásatásról a Netflix legújabb filmje. Az alkotásban második világégés előtti Angliában a régmúlt civilizációk felé orientálódik néhány ember figyelme, akik feltárnának és megőriznének valamit a múltból, közben pedig a jelen kihívásaival is meg kell küzdeniük. The Dig (Ásatás), kritika.

Óda a régészeti ásatásokhoz
galéria
Fotó: Netflix

Meglepően kellemes, szép és szerethető filmmel rukkolt elő már év elején a Netflix. Első blikkre úgy tűnhet, hogy egy régészeti ásatásról szóló, nem dokumentum, hanem egészestés játékfilm koncepciója nem igazán lehet érdekes, a meglehetősen fiatal ausztrál filmrendező, Simon Stone alaposan rácáfolt erre.

A nem sokkal a második világháború kitörése előtt játszódó The Dig (Ásatás) megtörtént eseményeken alapszik, egész pontosan a rendkívül értékes és hatalmas régészeti jelentőséggel bíró, Suffolk megyei angolszász leletek (közismert nevén a Sutton Hoo) feltárásának drámai történésein vezeti végig a nézőt, mindezt pedig olyan lenyűgözően gyönyörű képekkel és hangulati elemekkel teszi, hogy

rendesen belesajdul az ember szíve, amikor belegondol, hogy egy, már letűnt kor embereit látja, miközben azok egy másik, rég letűnt civilizáció nyomai után kutatnak.

Fotó: Netflix

A film főszerepére nem kisebb nevet sikerült megszerezni, mint Ralph Fiennes – a színészóriás, aki bárkit, de tényleg bárkit el tudna játszani – ezúttal egy, a szakma által lenézett, szakirányú végzettség nélküli, afféle hályogkovácsként tevékenykedő régészt, Basil Brown-t alakítja, akit az özvegy Edith Pretty kér fel, hogy kezdjen ásatásba a birtokán, ahol

a feltételezések és a korábbi sírrabló „hadjáratok” szerint mesés kincsek lapulhatnak.

Basil annak rendje és módja szerint nekifog az egyik ígéretesnek tűnő domb felásásának, a revelációt azonban egy majdnem tragikus esemény hozza el számára, aminek következtében nekilát a „disznóhát formájú” domb feltárásának, ami – mint kiderül – egy hajósírt rejt.

A jól megírt cselekménynek és a rendkívül hiteles színészi alakításoknak köszönhetően az egész régészeti feltárás folyamata nem fullad unalomba, ugyanis a szereplők a történelmi jelentőségű lelet mellett a személyes drámáikat is fel kell dolgozzák:

van aki a betegségével, van aki a házasságával, van aki a létkrízisével kell megküzdjön.

Mindezek mellett még bejönnek a képbe a leletre lecsapni kívánó, magukat és a szakmai tudásukat nagyra tartó British Museum munkatársai is, akik szintén nem hagyják, hogy az események a maguk egyszerű medrükben haladhassanak előre.

Fotó: Netflix

Láthatjuk, amint Ralph Fiennes teljes egészében azonosul a szerepével, és a képernyőn nem is őt, hanem a megtört, csak a munkájának és hivatásának élő „mezei” régészt látjuk, aki a nagyapai és apai örökségének köszönhetően olyannyira tökélyre fejlesztette a tudását, hogy

egy darab földből képes megmondani, hogy az a környékről egész pontosan honnan származik.

A földdel és a múlttal már-már szakrális kapcsolatot ápoló egyszerű munkás azonban nem éri be ennyivel: tekintetét nem csak a földre, hanem teleszkópjával az égre is veti, ugyanis a régészet mellett a csillagászat, maga az univerzum is érdekli.

Lassan sajnos már nincs olyan filmpremier, ami ne sértené a túlérzékeny, mindenben a túlzott polkorrektséget elváró társadalom valamelyik szegmensének a nézőpontját,

így a film másik főszereplője, a rendkívül tehetséges Carrey Mulligan is célkeresztbe került, ugyanis sokan kifogásolták, hogy a maga 35 évével túl fiatal a történet szerint akkor 56 éves Edith Pretty eljátszására, annak ellenére is, hogy a rendező a rendelkezésére álló módszerekkel öregített rajta.

Edith szerepére eredetileg Nicole Kidmant nézték ki, azonban végül Carrey Mulligan lett a befutó, aki a végeredményt látva kitűnő választásnak bizonyult, így nem is érdemes figyelembe venni az elégedetlenkedők kórusát, hiszen Mulligan a maga angyali ártatlanságával, a belőle áradó szeretettel és törődéssel, valamint azzal a szomorú melankóliával, ami átjön a játékából,

tökéletesen átlényegül a megözvegyült, halálos betegséggel küzdő, végtelenül jószándékú földbirtokossá, aki fel szeretne mutatni valami kézzelfoghatót abból a láthatatlan örökségből, amivel vélekedése szerint rendelkezik.

Fotó: Netflix

A mellékszereplők, bár nekik lényegesen kevesebb rivaldafény jut, mind korrektül hozzák az általuk alakított karaktereket, de közülük is kiemelkedik a fiatal házas Lilly James Peggyje, aki az ásatás ideje alatt ébred rá, hogy

tulajdonképpen egy színjátékban él, és a boldogság teljesen máshol keresendő a számára.

Nagy a gyanúm egyébként, hogy a film rendezője nagy Terrence Malick-rajongó, hiszen a legendás rendező több vizuális stílusjegye is felfedezhető az alkotáson, kezdve a festői tájakon elmerengő kameraállásoktól, egészen

a szereplők által narrált cselekményfoszlányokig, miközben épp egy másik szereplő arcán időz az operatőr lencséje.

Ez azonban egyáltalán nem róható fel negatívumként, sőt ezek a filmnyelvi elemek adják meg igazán az alkotás drámai hangulatát.

Fotó: Netflix

Az ásatás egy nagyon is korrekt dráma, ami az élet mellett bátran és nyitottan mesél az elmúlásról, arról, hogy mi marad az emberből ezen a földön a halála után, továbbá arról, hogy mindazt amit teszünk, azt szívvel, lélekkel érdemes tenni.

Bár nem azért és akkor készült, hogy a lehető legtöbb szakmai és anyagi elismerést bezsebelje, ezért mindössze egy kellemes év eleji alkotásként maradhat meg az emlékezetünkben, ami üdítő kivételnek számít az eléggé középszerű, a járványhelyzet miatti mozis alternatívának is előlépett netflixes filmdömpingben.

The Dig (2021)
angol történelmi, életrajzi dráma
Rendező: Simon Stone
Író: John Preston
Forgatókönyvíró: Moira Buffini
Producer: Carolyn Marks Blackwood, Murray Ferguson, Gabrielle Tana
Társproducer: Redmond Morris
Executive Producer: Anne Sheehan
Operatőr: Mike Eley
Vágó: Jon Harris
Szereplők: Carey Mulligan, Ralph Fiennes, Lily James, Johnny Flynn, Ken Stott, Ben Chaplin.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport