Örömhöz segítő gondolatok Böjte Csabától

Péter Beáta 2020. november 26., 19:08 utolsó módosítás: 2020. november 26., 19:25

Csender Levente József Attila-díjas író és Lettner Krisztina fotográfus a nyáron öt héten keresztül kísérte Böjte Csaba ferencrendi szerzetest, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozóját a mindennapi útjain. Közben pedig beszélgettek vele az élet dolgairól, és ebből született most könyv. A Böjte Csaba füveskönyve – Örömhöz segítő gondolatok című kiadvány néhány napja jelent meg a Helikon kiadó gondozásában.

Örömhöz segítő gondolatok Böjte Csabától
galéria
Csender Levente és Lettner Krisztina öt héten át kísérték Csaba testvért az útjain Fotó: Lettner Krisztina

Gondolatok a szeretetről, Gondolatok Istenről, Gondolatok az emberről, Gondolatok a teremtett világról, Gondolatok a nevelésről – olvashatóak a könyv tartalomjegyzékében a fejezetcímek. Több ezer kilométer utazás Erdélyben, közben beszélgetések az életről, halálról, hitről, szolidaritásról és nagyon sok mindenről, ami a ma emberét foglalkoztatja.

Így lett a kilométerekből belső utazás, és így született meg útközben Csaba testvér füveskönyve

– mutat rá Csender Levente.

„Csaba testvér nagyon tudja, hogy mit akar, merre megy, mit miért csinál, s teszi ezt ferences derűvel, viccelődve, konokul” Fotó: Lettner Krisztina

„Az eredeti elképzelésünk az volt, hogy írjunk egy nagy Csaba testvér könyvet, aminek az lett volna a célja, hogy megmutassuk a világnak az ő tevékenységét, példamutató életét, nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is. A Helikon kiadó igazgatójának, Szász Zsoltnak jutott eszébe, hogy ezt a könyvet én kellene megírjam. Először persze nyeltem egyet, hogy

hűha, mekkora feladat ez, aztán elkezdtem örülni, s azóta is nagy megtiszteltetésként élem meg, hogy ezt a nagyon nemes feladatot rám bízta.

Az első találkozás a 2019-es karácsonyi könyvvásáron Budapesten történt, amikor Csaba testvérrel, Sárközy Bencével, a Libri Kiadói Csoport vezetőjével, Szász Zsolttal és Lettner Krisztina fotográfussal beültünk a Centrál Kávéházba megbeszélni, hogy mit szólna Csaba testvér, ha én írnám róla a következő könyvet. Csaba testvér a maga derűjével végignézett rajtam, és azt mondta: «szeretem a kihívásokat, úgyhogy lássuk». Így kezdődött” – emlékszik vissza a székelyudvarhelyi származású szerző, akinek aztán életre szóló élménnyé vált az öthetes „utazás” Böjte Csabával.

Böjte Csaba: az embereket foglalkoztató kérdésekre, a kétezer éves krisztusi tanítás fényében kerestem és fogalmaztam meg a válaszokat Fotó: Lettner Krisztina

Úgy tervezték, hogy a „nagy” Csaba testvér könyv 2020 szeptemberére jelenik meg, és bemutatják a Budapesten megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, de azt sajnos a koronavírus-járvány miatt jövőre halasztották. „Jött a tavasz, a pandémia és nem tudtunk Erdélybe menni, csúszott minden. Úgy döntöttünk, hogy ne siessünk, hanem járjuk körbe alaposan a témát, legyen az egy Csaba testvér minden tevékenységére kiterjedő mű. Az is folyamatban van, nem helyette született a Füveskönyv, hanem közben. A Füveskönyvre előre készülni nem tudtam,

de a beszélgetések útközben, a spontaneitás, Csaba testvér bölcsessége, a jelen világunk változásai mégis olyan könyvet eredményeztek, ami a ma emberének sok kérdésére választ ad,

és különleges karácsonyi ajándék lehet. A könyv külsőre is nagyon szép lett, Krisztina fotói és a Helikon csapata kiváló munkát végzett.”

Csender Levente hozzátette, a pandémia miatt Böjte Csaba az összes külföldi útját kénytelen volt lemondani, és ami hátrány volt korábban, késleltetve a dévai utazást, az aztán előnyükre vállt,  mert így öt héten át Csaba testvér csak az övék volt, melléje tudtak szegődni, elkísérték őt az útjain, meglátogatták az alapítvány otthonait, beszélgettek a nevelőkkel, esténként fociztak a gyerekekkel, beleláttak az otthonok működésébe, lakóik mindennapi életébe. Ahol Csaba testvérnek terítettek, ott nekik is volt hely az asztalnál – fogalmazott.

Böjte Csaba és Csender Levente Fotó: Lettner Krisztina

„Csaba testvér viszonylag kevésszer ül le újságírókkal, írókkal beszélgetni, inkább azt mondja, hogy üljön be az illető az anyósülésre, mert neki mennie kell, mondjuk Keresdre, de útközben tudnak beszélgetni. Mi is így jártuk be Erdélyt (és nem csak Erdélyt), Zsombolyától Bákóig, Kovásznától, Gyergyószárhegyig, mindenfelé. Útközben az anyósülésről feltettem száznegyven kérdést, Isten, az ember és a teremtett világ más dolgairól, ő pedig válaszolgatott. Nagyon jó történeteket mesélt, így aztán sok esetben a történet is megvan, hogyan is jutott ő el egy-egy életbölcsességhez. Ezek kipróbált gondolatok, amelyeket a kedves olvasó is át tud ültetni a saját életébe.

Csaba testvérben egyrészt megismerhettem egy nagyon nyitott embert, másrészt egy Szent Ferencbe oltott székely bácsit, aki nagyon tudja, hogy mit akar, merre megy, mit miért csinál, s teszi ezt ferences derűvel, viccelődve, konokul”

– hangsúlyozta a szerző.

Kiemelte, az állandóságot az ötheti úton levésben a mindennapi szentmise jelentette: amikor délután hat óra volt, ahol épp voltak, Böjte Csaba misézett – a Szent Anna-tónál, az erdőben, vagy kis kápolnákban.

A könyvet nagy érdeklődés övezi Fotó: Lettner Krisztina

Az öt hét elteltével, Lettner Krisztina, a fotós visszautazott Budapestre, Levente pedig Oroszhegyre vonult el írni, a nagymamája házába. „Ő a tavaly halt meg, ott volt az üres ház és én még nem voltam azóta ott, nem tudtam, hogy milyen nélküle az a porta, ahová nagyon sokat jártunk. Amikor a felső házban elkezdtem dolgozni, kinyitottam az ablakot, és egyszer csak azt vettem észre, hogy hallgatom Csaba testvért a diktafonon, és odagyűlnek a fecskék. Több száz fecske gomolygott a ház előtt, fölött, olyan volt, mintha ott lett volna Szent Ferenc hangja, aki beszél a madarakhoz és a madarak értik, hogy miről beszél. Hihetetlen élmény volt. A beszélgetéseinket Csaba testvérrel, a gondolatait én útközben rögzítettem, később visszahallgattam, leírtam, megírtam és ezek közben a belsőmmé váltak.

Számomra ez az öthetes utazás öt hét lelkigyakorlat volt. Nem nevezném munkának, ez egy olyan utazás volt, amely kilométerekben is mérhető ugyan, de aztán belső utazás lett. Életre szóló élmény”

– összegzett Csender Levente.

A füveskönyvet, amely már Erdélyben is kapható, nagy érdeklődés övezi. A megjelenése utáni hatodik napon a bookline.hu, a legnagyobb internetes könyvkereskedés első helyére ugrott. Az utánnyomása folyamatban van.

„Elmélkedések a ma emberéről, örökérvényű és friss gondolatok, gyakorlati tanácsok arról, hogy milyennek kellene lennünk, hogy boldogabbak legyünk, és mit kellene cselekednünk, hogy ez a világ jobb és élhetőbb legyen” – ajánlják a könyv Facebook-oldalán.

A szeretetről, Istenről, az emberről, a teremtett világról, a nevelésről osztja meg gondolatait Böjte Csaba a füveskönyvben Fotó: Lettner Krisztina

Böjte Csabát jelenleg egy budapesti kórházban ápolják, miután koronavírussal fertőződött meg. A könyv olvasóinak egy bejegyzésben üzent:

„Kis könyvemmel, napi fogyasztható «kvantumokba» csomagolt gondolatokkal én is küzdök a sötétség, az előítéletek, a világunkat bénító félelmek vírusai ellen!

Az embereket foglalkoztató kérdésekre, a kétezer éves krisztusi tanítás fényében kerestem és fogalmaztam meg a válaszokat. Testemet gyógyító orvosok nemcsak végzik a munkájukat, hanem vizitre jönnek, kíváncsiak a szervezetem által a kezelésre adott válaszokra! Az internet jóvoltából e könyv olvasói megszólíthatnak, ezen a fórumon így, egy-egy kérdést tovább finomíthatunk! Ha hívnak, fogadnak akkor szívesen állok a rendelkezésre, írjuk meg a következő könyvet együtt! Köszönöm a bizalmat, jó olvasást kívánok, Csaba t.”

0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról

A Príma Press Kft. által üzemeltetett liget.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A liget.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID liget.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs liget.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ liget.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a weboldal használatáról.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMAL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport