HIRDETÉS
Rendkívüli állapotokat idézett elő a koronavírus, a járvány terjedésének lassítása érdekében pedig a hatóságok azt tanácsolják, hogy mossunk minél gyakrabban kezet, fertőtlenítsünk, és ha tehetjük, maradjunk otthon. Ez utóbbi a napi rutinunkat teljesen felboríthatja, de az otthonüléssel tehetünk a legtöbbet a vírus terjedésének lelassításáért. Az otthonüléssel felszabaduló szabadidőt pedig mi mással lehet tartalmasan elütni, mint
olvasással, főzéssel, tévézéssel, társasozással, vagy éppen videójátékozással, de a sorozatnézés is egy jó alternatíva.
Mi most hét befejezett (vagy befejezéshez közeledő), több évaddal rendelkező sorozatot ajánlunk azoknak, akik úgy döntenek, hogy a megnövekedett szabadidejükben egy folyatásos történetnek szentelnék a figyelmüket, kiszakadva egy kicsit a járvánnyal tele hírekkel és rendelkezésekkel tele valóságból. Összeállításunkban nem volt szempont, hogy egy adott streamingszolgáltató kínálatában szerepeljen a sorozat, csupán az, hogy
ha lehet, akkor legyen már befejezett, és jó sok epizóddal rendelkezzen, úgyhogy visszanyúlunk egy kicsit a torrentezős, külső merevlemezen felgyűjtött sorozatrészes korszakba.
Sorozatunk első részében drámákat ajánlunk.
Időmilliomos legyen a talpán, aki képes végignézni ezt az 1963 és 1989 között futott, majd 2005-ben feltámasztott szériát, aminek a „modern kori” verziója már 190 epizódnál és a 12. évadánál jár. Igazából a rebootot érdemes nézni, hiszen az eredeti sorozat mai szemmel már nagyon elavultnak és gagyinak tűnhet, csak feketeöves rajongóknak és hardcore (brit) nosztalgiázóknak jelenhet igazi élményt. A 2005-ös sorozat első évada szintén gagyinak tűnhet első ránézésre, de érdemes végigverekedni magunkat rajta, hiszen az egyik legeredetibb ötletekkel teli történetfolyam részesei lehetünk.
A történet egy Időúrról (Time Lord) szól, aki különleges, általában egy angliai telefonfülkének látszó masinájával keresztül kasul utazik térben időben. De nem csak a valós történelmi időkbe megy vissza, hanem feltűnhet akár százezer, de millió évvel az időszámításunk után is. A titokzatos bolygóról érkező, és az esetek többségében az Egyesült Királyságban landoló szeleburdi Időlord sok brit szívébe lopta be magát a sajátosan értelmezett és a képzelet határain túlmenő sci-fi univerzumban való kalandozásai során. Bár dramaturgiailag nem egy kiemelkedő, de szórakoztatási szempontból egy nagyon is jó sorozatról van szó, aminek nemrégiben fejeződött be a 12-ik szezonja, és a készítőknek eszük ágában sincs kaszálni a BBC-n futó szériát. Aki szereti, ha minden epizódban egy teljesen egyedi történetet kell végigizgulnia, annak nagyon ajánlott, az időnként erős érzelmi szálakat is megpendítő Ki vagy doki?, ami képes órákra kiragadni a valóságból. Ja, és azt nem is mondtam, hogy ez az a sorozat, aminek időnként lecserélik a teljes szereplőgárdáját a főszereplő színésszel együtt. Hogy miért? Kiderül a sorozatból.
Biztosan sokan vannak, akik ideig-óráig nézték a démonvadász Sam és Dean testvérpár történetét, de időközben valamelyik évadnál kiszálltak, mert beleuntak a sablonosságba. A visszacsatlakozás, a „mikor, ha nem most?” alapon lehetséges, hiszen a széria éppen a 15-ik, befejező évadát tapossa, és amint a több mint háromszáz epizód is mutatja, van még muníció a mennyei-pokolbéli örökös küzdelem az elpusztíthatatlan testvérpár szemszögéből való feldolgozásában.
Démonok, angyalok, mindenféle túlvilági lények, megmagyarázhatatlan esetek tarkítják az epizódokat, és ha annak idején élveztük, amint Sam és Dean az Impalájukkal nekiindulnak az újabb kalandnak, biztos, hogy most sem fog hidegen hagyni. Még akkor sem, ha már ezerszer láttunk bizonyos fordulatokat, amik folyton folyvást ismétlődnek a sorozatban. Aki pedig eddig nem nézte, annak itt az ideje, hogy jobb híján egy kicsit borzongjon, és rendkívül jól szórakozzon a képernyő előtt.
A vérelemzőként dolgozó sorozatgyilkost nem kell sokaknak bemutatni: a streaming aranykora előtt az egyik legjobb folytatásos történet volt Dexter sztorija, amit nyolc évad után egy meglehetősen érthetetlen fináléval zártak le a készítők.
A sokak által gyűlölt befejezés azonban nem vesz el a sorozat értékéből, hiszen a 96 epizódban hihetetlenül jól megírt történeteket és karaktereket kaptunk, és folyamatosan izgulhattunk azon, hogy mikor bukik le az érzelemmentes sorozatgyilkos, aki egy teljesen hétköznapi életet alakított ki. Az már csak a hab a tortán, hogy rendkívül sok, hozzá hasonló pszichopatával hozza őt össze a sors, akik bizony megkeserítik, egy adott ponton túl pedig tönkre is teszik az életét. Szóval ha eddig nem, akkor most érdemes esélyt adni ennek a folytatásos történetnek.
A nyolcadik évadával hamarosan véget érő bipoláris CIA-ügynök története az egyik legjobb, ami mostanában a sorozatok terén történhetett. A kaotikus távol-keleti helyzetet feldolgozó, aktuálpolitikai áthallásokkal és párhuzamokkal tűzdelt fiktív történetfolyam révén betekintést nyerhetünk azokba a jelenkori folyamatokba, amiket a hírekben is láthatunk.
A hírszerzés, a diplomácia és a majdnem háborús állapotok határmezsgyéjén, a személyes drámákkal is küzdő Carrie Underwood talán az egyik legjobban megírt sorozatos karakter, akivel könnyedén közösséget tud vállalni a néző. A most futó nyolcadik évad pedig remélhetőleg jól lezárja az eddig felépített, a legnagyobb káoszban a leghatékonyabban operáló ügynöknő történetét.
Egy lakatlan szigeten lezuhanó repülőgép és a szerencsétlenséget túlélő utasainak története nem épp a legnézőcsalogatóbb ezekben a vészterhes időkben, de az azóta a popkultúra nagyfejedelmeiként számontartott J.J. Abrams és Damon Lindelof hat évadot megért sorozata sok szempontból mérföldkőnek számított.
A rejtélyekkel gazdagon teletűzdelt, és az azóta is számos megválaszolatlan kérdéséről híres folytatásos történetben minden benne van, ami egy jó sorozathoz szükséges: kellő feszültség, drámai fordulatok, nagybetűs karakterek, és jól megírt (bár sok helyen lyukacsos) történet. Ezen azonban nem érdemes fennakadni, és ha ezekben a hetekben szívesebben lennénk egy lakatlan szigeten, mint a szobánk falai között, akkor a Lost tökéletes választás lehet.
Egy történet, ami két tökéletes befejezést is kapott – ezt a címet adtuk a történetfolyam rajongójaként írt kritikánknak amit a sorozatot lezáró, El Camino címet viselő, tavaly debütált Netflix-film apropóján írtunk. A kémiatanárból drogdílerré avanzsáló Walter White és a pitiáner bűnözőből egy bűnszervezet tagjainak csicskásává lett Jessie Pinkman öt évadot (de milyen évadokat!) megért története nyomot hagyott minden nézőjében, és gondolkodnivalót adott a moralitásról, illetve a „meddig vagyunk hajlandóak elmenni a szeretteinkért” hipotézisen való agyalásra.
Vince Gilligan, a sorozat készítője egy zseni, és bár nem nézzük, de a kritikák alapján a Breaking Bad spinoff-sorozatában, a Better Call Saulban sem hagyott alább a minőségből. Szóval egy sorozatért ez esetben kettőt kapunk, hiszen ha már túl vagyunk a Breaking Bad-en, akkor darálhatjuk az éppen ötödik évadában járó testvérszériát is, ami számos izgalmas órát tartogat számunkra.
Miért vagyunk ilyenek, amilyenek vagyunk? Ilyen elcseszettek, szerencsétlenek? Miért vagyunk oly nyugtalanok, miért nem érjük be azzal, amink van? Miért keressük, hajtjuk, űzzük folyamatosan azt a bizonyos boldogságot, anélkül, hogy tudnánk, tulajdonképpen mi is az? – ilyen és hasonló kérdések merültek fel bennünk a sorozat nézése közben, ami tükröt tart elénk, és aminek forgatókönyve akár maga az élet is lehetne.
Emberi viszonyokat, csalódást, ragaszkodást, drámát, kegyetlenkedést és szeretést dolgoz fel a viszony öt évada, ami a tavaly ért véget. És mi lenne jobb kikapcsolódás, mint egy fiktív, de a valósághoz nagyon hasonlító, mély drámai fordulatokat felvonultató, hús-vér emberi karaktereket bemutató történetet nézni?
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.
