Ha valaki kezébe veszi ezt a könyvet, mit talál benne? Száz év focit? – indítom a beszélgetést. „Annál többet!” – érkezik nagyon gyorsan a válasz. „Azért, mert onnan indul a történet, hogy Felméri Lajos, aki székelyudvarhelyi volt, már 1866-ban külföldön járt, elment Skóciába, Angliába. Ő lehetett az első erdélyi magyar ember, aki látta, hogy az ottani gyerekek az iskolaudvaron rúgják a labdát.
– tesz képbe a kiadvány nagyobb terjedelmének megalkotója, Katona Zoltán.
Innen indítja a történetet, mert az első hivatalos focimeccsnek, amelyet 1921. június 19-én rendeztek, már sok előzménye volt. Az első világháború előtt voltak iskolák közti bajnokságok. Az 1870-es években a testnevelés bekerült az iskolai oktatásba, így a tornagyakorlatoktól a birkózáson át a rúdugrásig számtalan dologgal foglalkoztak. Ebből születtek meg a tornaünnepélyek, amelyek nagyon jó táptalajok voltak ahhoz, hogy az emberek sportoljanak és cserkészkedjenek.
A másik, hogy Székelyudvarhelyen megvolt a labdarúgáshoz szükséges fizikai bázis. Az iskolaváros-jelleghez kapcsolódik, hogy adott volt a Kollégium-kert: itt mindig szabadidős tevékenységek és sportolás zajlott. Ez a létesítmény minden udvarhelyi sportágnak a bölcsője, minden innen indult. A teljes cikket megtalálják a Székelyhon legfrissebb számának Erdélyi Sport mellékletében.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.