Szembenézni a figurával: Zsigmond Éva Beáta

A kisebb szerepek mellett láthattuk őt az évek során Lady Macbethként vagy a Tudós nők Molière-darabban Martine szerepében, ebben az évadban A kék csodatorta zenés mesejátékban, az Én és a kisöcsém operettben, a Pájinkás János című előadásban, valamint február 12-én és 13-án a 2019-ben bemutatott és most újra felújított Megtorlás című darabban Anca-t alakítja.

„Világéletemben vagy sportoltam, vagy kórusban énekeltem, általában mindig jelen volt az életemben a szereplés így vagy úgy. Amikor bekerültem a Márton Áron Gimnáziumba, akkor én is elkezdtem keresni magam. Jártam a diáktanácsba, táborokba, a Boldizsár Ágoston vezette Mágamaszk színikörbe, készítettünk előadásokat, mentünk diákszínjátszó fesztiválokra, a suliban én szerveztem a bulikat annak idején, tehát akkor is nagyon aktív voltam. Eljött a tizenkettedik osztály, és kellett dönteni, hogy merre tovább. Rendező szerettem volna lenni, de tudtam, hogy nincs annyi ismeretem, tudásom a színházról, a drámairodalomról, hogy rendezőszakra felvételizzek” – eleveníti fel, amikor két próba között leülünk beszélgetni.

Végül színész szakra felvételizett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre, de nem jutott be, így versenyvizsgázott a gyergyószentmiklósi Figura színházhoz, és oda felvették, mint amatőr színészt. Egy évadot volt itt, utána ismét felvételizett szinire, és bejutott. A Figurás időszakra úgy emlékszik vissza, hogy akkor szembesült először azzal, hogy mit jelent egy próbafolyamat, mit jelent megformálni, felépíteni egy szerepet. „Én mindig fiús alkat voltam, miniszoknyát, magas sarkú cipőt egyáltalán nem hordtam azelőtt, és az első szerepem Jean Anouille Ardéle, avagy szeret, nem szeret darabjában Ada volt. És hát ott magas sarkú cipőben és tüll miniszoknyában kellett létezni a színpadon. Sokszor odavágtam magam, mert nem tudtam menni a cipőben. A Figuránál rengeteg színészmesterség-kurzust tartottak, még rendezőasszisztens is voltam ott. Szép időszak volt, belekóstoltam akkor a színházi világba, a kulisszák mögötti életbe.”

Az egyetem elvégzése után 2003-ban a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának lett a tagja. Hangsúlyozza, itt nagyon jó volt, hogy idős színészek mellett dolgozhatott. „Nagyon sokat lehetett tőlük tanulni, alázattal, türelemmel voltak a kezdő színészekkel. Volt, akitől lesni a szakmát. De tanítottak is, előfordult, hogy leültünk Méhes Katival az öltözőben, átvettük a szöveget, és tanácsokat adott. Nagyon kedvesen tanítottak minket, kezdőket. Az ottani ügyelő tanított meg arra például, hogy a kulisszában nem szabad hangosan járkálni, és hogyan kell halkan lépni vagy hogy a színpadon nem szabad enni.”

Időközben megszületett a lánya, Zselyke, és a gyereknevelési szabadság ideje alatt felkérték a Csíki Játékszíntől egy beugró szerepre. „Jente-t kellett alakítanom a Hegedűs a háztetőn előadásban. Megtetszett a társulat, és mondtam Parászka Miklósnak, a színház igazgatójának, hogy jönnék ide a gyereknevelési szabadság után. Mondta, hogy szívesen felvesz, de sok színésznő van itt az én korosztályomból, és nem biztos, hogy nagyon sok szerepet tud majd adni. Úgy döntöttem, hogy nekem ez jó lesz. Így kerültem ide, tulajdonképpen haza.”

A legkedvesebb szerepei is szóba kerülnek, köztük a Tudós nők darabból a bennszülött – erre az alakítására ma is büszke. „Borzasztóan nehéz dolgot kellett csinálnom, félmeztelenül játszottam. Nagyon érdekes és tanulságos szerep volt, és önmagamról is rengeteg dolgot tanultam általa.

És hogy ennyi év után elvágyódik-e innen? Néha. De csak egy-egy előadás erejéig, mert időközönként jó lenne kimozdulni – mondja. „Azért mennék el, hogy új koncepciókkal, másabb szellemiséggel találkozzak. Mert itt az ember kicsit beskatulyázza önmagát is akár, és a szerepkörök is be vannak skatulyázva. Sportos alkatom van, általában a »nőt« osztják rám. Kívánnék egy kicsit mást is kipróbálni, magammal is több színben találkozni. De más színházba nem vágyódom el, csak szerepekre elmenni, és utána visszajönni. Szeretem itt, jó a társulat, tehetséges emberekkel, és egymástól is rengeteg tanulnivalónk van.”

Zsigát több rövidfilmben is láthattuk, hisz amikor csak tehette, részt vett a Filmtett–Duna Műhely táboraiban. De része az életének a zene is, két zenekarban is énekel. Az egyik a Mesehetes, amelybe Szilágyi Nóra hívta meg tíz évvel ezelőtt énekelni, a másik egy cover zenekar, amelynek öt éve az énekesnője. „Nagy kihívás volt az elején, de ezt is meg lehet és kellett tanulni. Embert próbáló dolgokat csinálunk éjszakánként egy-egy buliban. Mivel nem vagyok profi énekes, meg kellett tanuljam, hogyan kell csinálni, hogy hajnali kettő-három között ne rekedjen le a hangom, amikor már több órán keresztül énekeltem.

Amióta elkezdtem énekelni, magamról is többet tudtam meg, megtanultam kezelni a magas hangokat is, nem csak a mélyeket, mert eléggé mély, búgó hangom van. Az éneklés is egyfajta szerepjátszás, kell tartásod legyen, nem szabad elengedd magad, folyamatosan fent kell tartani a pillanatot, a közönség figyelmét be kell vonzani” – magyarázza.

Kérésünkre azt is elmesélte, hogy hogyan készül, amikor este előadása van. Mint mondta, aznap csak mértékkel ebédel, mert ha többet eszik, akkor ellustul a teste, és nem tud koncentrálni. Előadás előtt két órával bemegy a színházba, bemelegít, majd leül az öltözőben a tükör elé, és sminkel.

„Általában be szoktam menni a színpadra, és lejárom a mozgásaimat, azért is, hogy vegyem fel azt a nagyságot, ami bent van. Miután beöltöztem a jelmezbe, a tükör előtt többször megnézem magam, hogy vegyem fel a figurának a hangulatát, azzal együtt, amit a jelmez is ad. A színpadon kicsit izgulok mindig, amíg az első mondat el nem hangzik, mert az első mondat jó kell legyen, kell egy löket. De mielőtt bemegyek a színpadra, mindig összesúrolom a kezemet, és mintegy eldobom, kiengedem a negatív energiát. Ez az én rituálém. Fontos az, hogy mindig a figurával szembenézzek, lássam őt, a ruhát, hogy milyen tartással kell bemenni, milyen állapotban. Rá kell hangolódni erre minden egyes este” – avatott be.

Lánya, Zselyke 16 éves, kiskorától bejár a színházba. Kérdésünkre, hogy ezt a fajta életmódot hogyan lehet összeegyeztetni a gyerekneveléssel, Zsiga elmondta, amíg a lánya kicsi volt, addig nehezebb volt. „Nénit kellett fogadni, amikor kiszállásra mentünk, és éjjel értünk haza. És ez nem mindig volt könnyű. Most már, hogy nagyobb, könnyebb, legyen ebéd otthon és kész. Nekünk többnyire tíztől kettőig van próbánk, majd hattól tízig ismét itt vagyunk a színházban, és hétvégén ugyanígy. És ott vannak a turnék. Így vannak időszakok, amikor a családdal nagyon keveset találkozunk.

Zselyke is táncol, énekel. Az apja rendez is, és ő is gondolkodik rendezésben, forgatókönyvírásban, úgyhogy valahogy beszippantotta a színház, itt az alapokat megkapta. Volt két szerepe is itt, és amíg kicsi volt, sokat volt bent, a próbák alatt a nézőtéren, öltözőben. És mindez élményként maradt meg benne.”

Ion Luca Caragiale darabját, a Megtorlást 2019 tavaszán mutatta be a Csíki Játékszín Zselyke édesapja, Tóth Árpád rendezésében. A négyszereplős darabban a női szerepet Zsigmond Éva Beáta alakítja. Most hosszú kihagyás után újra műsorra tűzték, bizonyos elemeket újragondolva.

„Egy különleges játékstílust próbáltunk belevinni. Ugyanakkor mozgásszínházi elemeket is vannak benne. Bizonyos mozzanatokat, történéseket táncban mutatunk meg, és mindez kontrasztosan van felépítve. Erős érzelmi intenzitás és nagyon finom dolgok keverednek, és ezt nem könnyű megcsinálni. Ráadásul most újra is kellett gondolni jeleneteket, mert legutóbb, amikor játszottuk, és emeltem meg az előadás egyik díszleteként használt asztalt, lesérültem. Emiatt sem tudtuk sokáig játszani. Ez az asztal most kicsit könnyebb lett, az emeléseket kivettük, és az egész előadást most újra kellett rendszerezni, rendezni, hogy működjenek azok a jelenetek is, amelyekben hangsúlyos szerepe volt az asztalnak. Ezért is kihívás most ez a felújítás” – mutatott rá.