Traumából szöveg, szövegből szabadság

Fancsali Kinga szívén viseli az emberi sorsokat. A marosvásárhelyi születésű, Budapesten élő költő dolgozott már szociális munkásként, aktivistaként is tevékenykedik. Ez az érzékenység és társadalmi elköteleződés erősen jelen van az André Ferenc szerkesztette, az Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége kiadásában megjelent Nem a haláltól című debütkötetében is. A története egyszerű: egy húszoldalas anyagból indult, ennek volt egy magja – a korábbi szövegek –, ezek leginkább a gyerekkor témáját dolgozták fel. Ebből lett később az első ciklus. Traumákból, mérgező családi dinamikákból indult ki, majd jött a második ciklus, amelyben az eltávolodás, a már kialakított saját narratíva dominál.

A ciklus fő kérdése: ki lehet-e lépni abból, amit otthonról hozunk?

A versek egy egészként is olvashatók, de külön-külön is megállják a helyüket. Súlyos témák jelennek meg bennük: erőszak, kegyetlenség, elhallgatás. Kinga szerint ezek „majdnem trauma-versek”, de nyelvileg tudatosan tárgyilagosak, így elkerüli a pátoszt, a giccset. A kötet íve egyfajta felnövéstörténet, mégis több én jelenik meg benne. Ez nem véletlen: „nincs egy egységes narratíva, ha az ember traumát él át” – fogalmazott a csíkszeredai ANTderGROUND BAR-ban tartott könyvbemutatón, ahol Kassay Anna író, filmrendező beszélgetett vele.

A szövegek nemcsak személyesek, hanem társadalmi szinten is ismerősek lehetnek – főleg nők számára. Ezek megtörténhetnek bárkivel. Kinga nem fél használni olyan szavakat sem, amelyek egy családon belül tabunak számítanak. Szabadon káromkodik, ha kell – és ez a nyelvi szabadság nem öncélú, hanem szerves része annak a világképnek, amit a kötet felvázol.

A személyes mellett a társadalmi és politikai líra is hangsúlyos. Kinga szerint ezeket a témákat csak személyes oldalról lehet igazán megközelíteni. A versek mögött ott van az a munka is, amelyet ukrajnai roma menekültekkel, hajléktalanokkal végzett. Az ő történeteik is visszhangoznak a szövegekben. De nem csak a nehéz sorsúak szerepelnek a kötetben – ennek is oka van. „Az aktivistamunkát nem csak az irgalom felől lehet megközelíteni” – mondta.

A beszélgetés egyik legfontosabb pontja az volt, amikor felmerült: ki beszélhet kinek a nevében? „Hogy jövök én ahhoz, hogy ezeknek az embereknek a hangján szóljak? Hogy vehetném el a hangjukat?” – tette fel a kérdést Kinga. Úgy érzi, az irodalom nem mindig alkalmas médium ezeknek a témáknak az érzékenyítésére. Szerinte az irodalom hajlamos romantizálni. A film viszont más. Ott talán több eszköz van, hogy az arányok ne csússzanak el. Ugyanakkor ott is megjelenik a kérdés: ezek nem csak projektek?

A legerősebb szál a kötetben mégis a női létélmény.

Ez az, ami igazán megérinti, erről tud írni. Mit jelent nőként felnőni, nőként belépni az irodalmi világba? Szerinte sok a visszaélés, sokan kihasználják, zaklatják a fiatal lányokat, miközben a fiúkat gond nélkül kinevelik. Ezek nem hangos állítások – inkább halkan kimondott tapasztalatok, amelyeket sokan ismernek, mégis kevesen mernek nevükön nevezni.

A Nem a haláltól nem egy könnyen emészthető kötet. De nem is akar az lenni. Nem szórakoztat, hanem kérdez. Néha fáj, néha dühít, néha felszabadít. És közben finoman, szinte észrevétlenül (új) nyelvet ad azoknak, akik eddig csak hallgattak.