Vacsoraszínház. Eszik-e vagy isszák?

Szász Cs. Emese 2019. május 31., 12:11

Míg sok színházban éppen azért küzdenek, hogy semmit se igyon és egyen a közönség előadás alatt, addig Marosvásárhelyen egy kis csapat azon fáradozik, hogyan találkoztassa a színházat és a gasztronómiát. Meg is volt az első vacsoraszínházi bemutatójuk: francia bohózat mellé pedig francia kulináris élmények jártak.

Étterembe vitték a színházat Fotó: Bereczky Sándor

Provence-i pulykával töltött zöldségek, burgundi sertéskaraj pirított laskagombával, francia mustáros nyúlragu héjában sült krumplival és tarte tatin, avagy hagyományos almatorta – ez volt a menü az első marosvásárhelyi vacsoraszínházon, amelyet a Magaskonyhaművészett csoportosulás szervezett, egészen pontosan két fiatal színházi ember, Markó Orsolya dramaturg és Deli Szófia rendező.

Marosvásárhely első vacsoraszínháza egy egyetemi projekt továbbfejlesztése révén született, a két fiatal művész sokáig elmélkedett azon, hogyan lehetne ötvözni a kulináris élményeket a színházzal, majd bele is kóstoltak – szó szerint – egy budapesti vacsoraszínházba, hogy tudják, hogy azt eszik-e vagy isszák, aztán kialakult a saját koncepciójuk.

„Bár van olyan is, amikor színpadra visznek be falatokat, de legtöbbször éttermi körülmények között zajlik a gasztroszínház, vagyis a színházat visszük be az étterembe. A mi előadásunkban ez úgy néz ki, hogy vannak jelenetek, s közéjük ékeltük be a kajálást. Egy vacsorára invitáljuk a közönséget, amelynek tagjai vacsoravendégek a színházi történetben is”

– magyarázza a projekt lényegét Markó Orsolya, aki szerint a nagyérdemű így egyszerre részese egy színházi produkciónak és egy kulináris élménynek. Mert azért az sem mindegy – ismeri el a szervező –, hogy milyen előadást kap a közönség a kaja mellé, mint ahogy az is fontos, milyen fogások járnak a színházi jelenetek mellé.

Kulináris különlegességek Fotó: Bereczky Sándor

A Magasművészett csoportosulás első nekifutásra például egy francia bohózattal próbálkozik, a Palimadár á la carte című előadás mellé pedig egy franciainspirált menü jár a B.eat étteremben, amelynek tulajdonosa, Szántó Katalin nem csak teret adott a színházi produkciónak, de elmondása szerint régóta elmélkedett azon, hogyan is lehetne valami hasonlóval előrukkolni.

A változatos menühöz méltóan változatos az előadásban szereplő színészgárda is, színésztanoncok mellett hivatásos fiatal és idős színészek is részei a produkciónak: Bálint Örs, Bajkó Edina, Tóth Jess, Kovács Botond, Abai-Szabó Tamás, Lajter Márkó Ernesztó és Gáspárik Attila játssza a szerepeket, ami többek közt mutatja, hogy a produkció a Magaskonyhaművészett, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház együttműködése révén jött létre.

Francia bohózat a marosvásárhelyi étteremben Fotó: Bereczky Sándor

Az első vacsoraszínházon szerda este 48 személy vett részt, színházi és kulináris ínyencek, akik akármikor megismételnék az élményt. „Nagyon közvetlen az egész hangulata, teljesen más étteremben játszani, mint színpadon, a színészeknek is más, hogy a közönség ott van közel, nincs elsötétítve, de a közönségnek is más, hogy látja, ki a szomszédja, sőt beszélgetni is kénytelen vele” – ecseteli Markó Orsolya, aki elárulta: terveik szerint a Palimadár á la carte egy vacsoraszínház-sorozat első része, ami azt jelenti, hogy nem csak megismétlik majd ezt, de

azt szeretnék, hogy a Magaskonyhaművészett egy kisebb színházi társulássá nője ki magát,

és sűrűn tudjanak Erdély-szerte, de akár Magyarországon is vacsoraszínházi előadásokat játszani, gasztroszínházi esteket tartani.

A Palimadár á la carte francia bohózat legközelebb június 19-én, majd 20-án várja a kulináris élményeket is kereső nagyérdeműt.
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Legnézettebb
hétfő, 17:20